címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Kivédekeztük

Labdarúgás – Kivédekeztük

Bár ellenfelünk végigtámadta a 90 percet és egymásután végezhette el a sarokrúgásokat, sem ezekbõl, sem akciók után nem talált a szervezetten védekezõ váciak kapujába. Így az NB II-es pontvadászat 23. fordulójában: Dorog – Vác 0-0.

Mint ismeretes, a váciak a „hazai” bajnoki meccseikre egyelõre sokkal többet kénytelenek utazni, mint például ma tették azt a dorogi 90 perc lejátszása okán. A harmadakkora távolságon kívül az is reményt adhatott a váciaknak, hogy eddigi egyetlen bajnoki gyõzelmüket éppen aktuális ellenfelükkel szemben érték el – még augusztusban.

Talán éppen a revánsvágy fûtötte a hazaiakat a találkozó elején, amikor nagy elánnal – és sorozatos szögletekkel – igyekeztek gyorsan elõnyt szerezni. Ám a vendégek felvették a kesztyût, így kiegyenlített mezõnyjátékkal telt el az elsõ félidõ fele. A szünetig aztán pár sárgalapos figyelmeztetés és váci sérülés tarkította a nem túl izgalmas küzdelmet, a mieink egyszer még a kapufát is eltalálták. Ám a csapatok gól nélkül vonulhattak 45 perc után pihenõre.

A folytatás elsõ perceiben mindkét oldalon voltak kapura lövési kísérletek, ám ezeket vagy a kapusok hárították könnyen, vagy el sem találták a kapufelületet. Sokkal többet birtokolta a labdát a dorogi gárda, egy óra játékidõ elteltével már a 11. szögletet végezhette el a hazai csapat. Ám nagy gólhelyzet nem alakult ki. A mérkõzés hajrája is dorogi támadásokkal telt, de a mieink szervezett védõmunkával megóvták kapujukat a góltól, így döntetlennel ért véget a nem túl eseménydús összecsapás, melynek végén a szögletarány 14:0 lett…

A váciak egy hét múlva ismét felkerekednek, hogy „hazai” pályán – a 230 km-re lévõ Balmazújvárosban – fogadják ellenfelüket: Vác – Soroksár, február 16., vasárnap 14.00.

Feladó: Városháza

EU pályázatok