címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Új orgona zeng a Fehérek templomában

Új orgona zeng a Fehérek templomában

Új, számítógépes orgona zeng a szertartásokon, koncerteken a váci Fehérek templomában.

Az eredeti, sípos orgona felújításáról sem mondott le az egyházközség, de nagyjából tíz éve már egy elektronikus hangszer helyettesítette, ám néhány hónappal ezelõtt ez is végleg meghibásodott.
- Templomunk méltósága kötelezett bennünket, hogy egy igazán modern új orgonát állítsunk a karzatra, melyet elõzõleg a hívek, elsõsorban a kórusunk tagjainak az áldozatos munkájával nagyon szépen rendbe tettünk, dobogó is készült az énekeseknek. Ami a hangszer megvásárlását illeti, nagyjából negyed évvel ezelõtt gyûjtést hirdettünk, és csodálatos volt megtapasztalni, milyen sokan készek voltak segíteni, két és fél millió forint jött így össze, a püspökség is jelentõs mértékû hozzájárulást adott, a még hiányzó összeget pedig a plébánia tartalékából pótoltuk. Az új orgona hivatalos szentelését a plébániához tartozó Szent Rókus kápolna búcsúnapján, augusztus 16-án tartjuk - mondta Csáki Tibor plébános.
- Az új számítógépes, három manuálos orgonán egyelõre négy hangminta van, egy, a franciaországi Caen városában található Cavaille-Coll orgona, a rotterdami katedrális orgonája és két kisebb barokk hangszer hangján tud zengeni, de ez a repertoár változtatható, bõvíthetõ, a hangminták beállítását, kezelését érintõképernyõ segíti. Minden hangszínt nagyszerûen lehet intonálni a hangszeren, fantasztikus élmény rajta játszani. Mondhatni, hogy hangfürdõben lehet része a hallgatóságnak - mondta Uracs Gábor, a Fehérek templomának egyik kántora.

Feladó: Városháza

EU pályázatok