címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Diákolimpiai dobogósok köszöntése

Diákolimpiai dobogósok köszöntése

Száznál is több fiatal vehette át az önkormányzat elismerését a sport- és szellemi diákolimpiai versenyek dobogósait köszöntõ hagyományos városi ünnepségen, melynek ismét a Boronkay-iskola adott otthont.

Már két évtizedes múltja van ennek az ünnepségnek, melynek lényege, hogy a különbözõ iskolákba járó diákok közösen is megünnepelhessék sikereiket.
- Minden évben nagyon sok fiatalnak gratulálhatunk ezen a már két évtizedes múltú eseményen, ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy Vác õrzi iskolaváros szerepét és a sport utánpótlás-nevelés terén ugyancsak folyamatosan kiemelkedõ szereppel bírunk. A dobogósokat köszöntve ki kell emelni, hogy saját tehetségük mellet sikereik záloga még a minél szélesebb körû összefogás, a háttérmunka, ebbõl következõen egyúttal köszönettel tartozunk a nevelõknek, edzõknek, az iskoláknak, kluboknak és egyesületeknek. Büszkék lehetünk tehát korábbi nagy bajnokainkra, másrészt a nyomdokaikba lépõ fiatalokra, akik évrõl évre öregbítik településünk hírnevét - mondta köszöntõjében Mokánszky Zoltán alpolgármester, köszönetet mondva az évzáró ünnepséget a kezdetektõl szervezõ Branizsa Györgynének, a Váci Lakóterületi SE elnökének is.
Az eseményen nagy sikert arattak mûsorukkal a Tánccal Az Egészségért TSE növendékei.

Feladó: Városháza

EU pályázatok