Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

A Váci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.

A váci járőrök 2019. február 6-án este Vác belterületén egy személygépkocsit akartak ellenőrizni, azonban a gépjármű sofőrje a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, gázt adott és az álló rendőrautónak ütközve a helyszínről elhajtott. A sofőr ezután a Deákvári úton a járdaszegélynek ütközött járművével, majd abból kiszállva futva menekült tovább, de a rendőrök utolérték és elfogták. A járőrök az intézkedés során a 36 éves férfi ruházatában és járművének csomagtartójában közel 2 és fél kilogramm kábítószergyanús anyagot - növényi törmeléket, fehér port, tablettákat, folyadékot - továbbá egy gáz- riasztófegyvert találtak és foglaltak le. A rendőrök a váci lakossal szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

A nyomozók P. Kornélt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Váci Járásbíróság 2019. február 8-án elrendelt.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

A váci rendőrök jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy helyi férfi ellen.

A 20 éves férfi 2019. február 6-án 20 óra 45 perckor Vác, Zrínyi Miklós utcában egy nyitott állapotban, járó motorral hagyott, Jaguár típusú személygépkocsiba beült, majd azzal elhajtott. A váci férfi a gépkocsival egy Tura, Tüzér utcai ingatlanig közlekedett, ahol a nyitott állapotban lévő kapun az udvarra beállt, a gépkocsit leállította, majd nem tudta beindítani. A férfi viselkedése gyanús lett az ingatlan tulajdonosának, ezért bejelentést tett a rendőrségre. A gödöllői rendőrök R. Róbertet a helyszínen elfogták. A váci rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a helyi lakos ellen jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Rendőrségi hírek [2019. február 6., szerda]

NE VÁLJON KÜLFÖLDI TELEFONOS CSALÓK ÁLDOZATÁVÁ!

Az ún. Wangiri-típusú csaláshullám során az elkövetők távoli országokból indítanak véletlenszerű, szolgáltatóktól független hívásokat. A telefonszámokat véletlenszerűen egy szoftver generálhatja a csalóknál, így bármilyen szám hívását megkísérelhetik. A magyarországi szolgáltatók folyamatosan figyelik a külföldi számokról hazai hívószámra érkező tömeges híváskezdeményezéseket és folyamatosan tiltják le a már ismert számokat.

Nem kerül pénzbe, ha véletlenül felveszi valaki a gyanús külföldi számról érkező hívást, de a visszahívás már komoly költségekkel járhat! Ne tegye!! Szükség esetén inkább szöveges üzenetet küldjön a hívónak.

A Magyarországról indított telefonszám helyes formátuma: +36301234567

Az ettől eltérő formátumban érkező hívás külföldről érkezik. Mielőtt felvenné, esetleg visszahívná, gondolkodjon, hogy tartózkodik-e rokona, barátja külföldön éppen, várható-e bárkitől külföldről indított hívás. Ha nem, mindenképpen gyanakodjon! Gyanús telefonhívást a szolgáltató felé is bejelenthet! Amennyiben jóhiszeműen járt el és visszahívta a külföldi telefonszámot, jelentős számlát generálva ezzel, abban az esetben is jelentse a szolgáltatónak, illetve a rendőrség felé.

Kerülje el, hogy telefonos csalás áldozatává váljon!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentumok:
kulfoldi_telefon.pdf

Rendőrségi hírek [2019. február 6., szerda]

9 lépés a jó digitális szülővé váláshoz

Beszélgessünk a gyerekeinkkel az Internetes világukról.

Ismerjük meg milyen alkalmazásokat használnak szívesen, próbáljuk ki ezeket.

Zökkenjünk ki az online térből, és töltsünk a gyerekeinkkel több időt offline.

Tanuljunk tőlük, hiszen ez is egy remek és hasznos lehetőség a közös időtöltésre.

Okos eszközök használatával is mutassunk jó példát.

Netes otthoni szabályok közös megbeszélése és kialakítása.

Saját online életüket tartsuk tiszteletben.

Állítsunk be internetes biztonsági szűrőprogramokat.

Gondolkozzunk el együtt és beszélgessünk a gyerekeinkkel a netes veszélyekről.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentumok:
elbir_internet2019.pdf

Rendőrségi hírek [2019. január 11., péntek]

Csalás miatt keressük a grafikán látható férfit

A váci rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Váci Rendőrkapitányság a 13100/5/2019. bűnügyi számon folytat eljárást csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. november 16-án az esti órákban, vezetékes telefonon felhívta a 79 éves asszonyt, magát az unokájának kiadva és azt mondta neki, hogy közlekedési balesetet szenvedett, emiatt pénzre van szüksége. A telefonáló az idős nő házánál megjelent, majd miután megkapta a pénzt, a helyszínről távozott. Ezután a férfi 2018. november 19-én ismét megjelent a sértettnél, aki ismét készpénzt adott át neki.

Az ismeretlen férfi 25-30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú, kerek arcú, barna szemű, haja göndör, világosbarna színű.

Az elkövetőről az alábbi grafika áll rendelkezésre.
A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható ismeretlen férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon (Vác, Zrínyi utca 7. szám), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

Ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önöket!
Soha ne adjanak át pénzt, vagy más értéket idegenek számára!

A leggyakoribb színlelt okok:

Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.

Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.

A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik! Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívja fel és tájékozódjon!

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget! Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt! Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát! Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék!

Ha mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon! Az esetleges nyomok biztosítása céljából várja meg a rendőrök kiérkezését!

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

A váci rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Váci Rendőrkapitányság a 13100/1960/2018. bűnügyi számon folytat eljárást csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. november 18-án az esti órákban, vezetékes telefonon felhívta a 96 éves sértettet, magát az unokájának kiadva és azt mondta neki, hogy közlekedési balesetet szenvedett, emiatt pénzre van szüksége. Ezt követően a telefonáló az idős nő házánál megjelent, majd miután a sértett készpénzt, ékszert és egy pin kóddal ellátott bankkártyát átadott neki a helyszínről távozott. A férfi ezt követően még aznap este a sértett bankkártyájáról egy budapesti ATM automatánál készpénzt vett fel.

Az elkövetőről felvétel áll rendelkezésre.

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható ismeretlen férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon (Vác, Zrínyi utca 7. szám), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

- Ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önöket!

- Soha ne adjanak át pénzt, vagy más értéket idegenek számára!

A leggyakoribb színlelt okok:

- Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.

- Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.

- A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát. Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik. Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívja fel és tájékozódjon.

Figyelem!
A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget. Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt. Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát. Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék.

Ha mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon. Az esetleges nyomok biztosítása céljából várja meg a rendőrök kiérkezését.

Feladó: Városháza

A karácsony az év legmeghittebb, sokak számára talán a legszebb ünnepe. Szeretetről, melegségről, egymásra figyelésről szól. Az ország bármely pontján járjunk is, az ünnep fényeit látjuk. Az utcákon és kertekben megjelennek a színes égőkkel díszített fák, az asztalokon ott az adventi koszorú, sok helyen, az ajtókon, ablakokban is gyertyák köszöntik az arra járót.

Üzenet a biztonság jegyében.

A zsebtolvajok zsúfolt bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön, a figyelmet elterelve próbálják elemelni a pénztárcákat és egyéb értéktárgyakat.

Kérjük, legyen elővigyázatos az ünnepi bevásárláskor ne a bevásárlókosárba helyezze el kézitáskáját, illetve ne tartsa bankkártyáját és annak PIN kódját egy helyen!

Kérjük, legyen figyelmesebb, és az ünnepi utazás ideje alatt értékeit ne hagyja egy pillanatra sem őrizetlenül!
Kérjük, legyen óvatosabb az ünnepek ideje alatt, és tömegközlekedés során kézitáskáját mindig tartsa testközelben, zártan!


Sokan hagynak értéket látható helyen az autóban. A parkolóban őrizetlenül hagyva akár másodpercek alatt feltörhetik a gépjárművet, megszerezve a benne hagyott értékeiket, jelentős kárt okozva az autóban.

Kérjük, legyen figyelmesebb az ünnepi utazások ideje alatt, és gépkocsiját minden esetben zárja le!
Kérjük, legyen körültekintőbb az adventi időszakban, és ne hagyjon semmit az autó utasterében!
Kérjük, legyen óvatosabb, amennyiben autóúton vagy autópályán megállítják, kiszállást követően zárja be gépkocsiját!


Karácsony közeledtével egyre gyakrabban találkozhatunk adománygyűjtőkkel az utcákon és lakókörnyezetünkben egyaránt. Előfordulhat, hogy az „adománygyűjtők” valamilyen nemes célra hivatkozva próbálják megszerezni a pénzünket saját maguk számára. Fontos tudni, hogy a valódi adománygyűjtő szervezetek soha nem kérnek készpénzt, minden esetben csekk befizetésével lehet őket támogatni.

Kérjük, legyen előrelátóbb, és ne adjon az adománygyűjtőknek készpénzt! Kérjen bankszámlaszámot, vagy csekket és ellenőrizze le az adományt kérő alapítványt, személyt mielőtt adakozna.

Az ünnepre készülődést a csalók is kihasználhatják.

Kérjük, legyen bizalmatlanabb, amennyiben családtagjaival kapcsolatos hírt kap, minden esetben ellenőrizze annak valódiságtartalmát!
Kérjük, legyen óvatosabb, és ne posztolja az ünnep minden eseményét a világhálón!
Kérjük, legyen körültekintőbb internetes vásárlások előtt, csak ellenőrzött oldalakról, személyektől rendeljen!



Kérjük, legyen elővigyázatos, és ajtó nyitás előtt győződjön meg róla, hogy ki akar bejutni a lakásába. Idegent soha ne engedjen be otthonába, bármilyen indokra is hivatkozik!


Sokan döntenek úgy, hogy az ünnepek alatt elutaznak. Otthona biztonsága érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

Kérjük, legyen elővigyázatos és utazási szándékáról ne beszéljen idegenek előtt!
Kérjük, legyen megfontolt és a lakás pótkulcsát ne tartsa elrejtve a bejárati ajtó közelében!
Kérjük, legyen figyelmesebb az ünnepek ideje alatt, és ha hosszabb időre elutazik, lakása nyílászáróit többször ellenőrizze le, hogy biztosan zárva legyenek!
Kérjük, legyen előrelátóbb, és lakása védelme érdekében biztonsági zárral lással el otthonát!
Kérjük, legyen elővigyázatos, és készítsen értékeiről (pl: műszaki cikk és annak gyári száma, jótállási jegy, ékszerek) fényképes értéklistát, és azt helyezze biztonságos helyre!
Kérjük, legyen elővigyázatos, ne tartson otthonában nagyobb összegű készpénzt!


A karácsony a szeretet ünnepe, ennek fényében még több figyelem, és gondoskodás kell hogy jusson idős szeretteink, egyedülálló rokonaink, ismerőseink, barátaink részére.


Amennyiben bűncselekmény áldozatává vált, jelezze azt személyesen a legközelebbi rendőrkapitányságon, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén!

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük odafigyelésüket mind magukra mind embertársaikra, hogy az ünnepeket ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés!

BÉKÉS, BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET KÍVÁN
A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLYA

Feladó: Városháza

SEGÍTÜNK!
Hogy ne váljon
„Unokázós” csalás áldozatává!

Hasznos tanácsok időseknek!

,, -Szia, Mama!
- Szia, Peti! Te vagy kisunokám?
-Én, persze! Nagy bajban vagyok, segíts kérlek!
-Jajj, mi történt? Mondd gyorsan!
- Karamboloztam, éppen mentőben ülök, kórházba szállítanak.
A kocsim összetört, pénz kellene az elszállítására és a tárolásra, amit előre kell fizetni.
Összesen 300.0000 forintra lenne lenne szükségem, csak te tudsz segíteni, nagyi! Nem tudok elmenni érte, de elküldöm egy barátomat…”

A telefonbeszélgetés barkivel, Önnel is megtörténhet. Azonban egy kis odafigyeléssel, gyanakvással elkerülheti, hogy bűncselekmény áldozatává váljon!

“UNOKÁZÓS CSALÁS”
Ön hallott már óla?
A csalás lényege, hogy általaban éjszaka unokájuknak vagy más közeli hozzátartozójuknak kiadva magukat hivják fel vezetékes telefonon az idős embereket és valamilyen okra, példaul tartozasra vagy balesetre hivatkozva készpénzt vagy pénzzé tehető értéket csalnak ki tőlük.
Ezekben a csalástípusokban az a közös, hogy

- a csalók idős emberek pénzét, értékeit igyekeznek elvenni;
- telefonon keresik fel őket,
-valamelyik fitalabb családtagnak adják ki magukat, aki különleges (veszélyes, problémás) helyzetban van éppen,
-idős áldozataikra lelki nyomást gyakorolnak,
-idős áldozataikat bizonyos szempont szerint előre kiválasztják

Mit tehet?
-Ne bízzon meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár telefonon akár személyesen keresik meg Önt!
-Próbálja meg kideríteni, hogy a családtag, hozzátartozó tényleg bajba került-e!
-Haladektalanul vegye fel a kapcsolatot a megnevezett unokával, hozzátartozóval, mert igy tudja ellenőrizni a hívás valódiságát!
-Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget!

TRÜKKÖS LOPÁS
Az elkövető személyek hivatalosnak tűnő indokkal (nyugdíj kiegészítést hozott) kitalált történettel (kötelező vízóra csere) keresik fel lakásukon az idős személyeket. Az elkövetők megnyerő modorúak, férfiak és nők egyaránt lehetnek. Leggyakrabban önkormányzati munkatársnak, nyugdíjbiztosító munkatársának, közüzemi szolgáltató munkatársának (pl.víz, gáz, villanyóra leolvasó, szerelő) vagy rendőrnek adják ki magukat.

Előzze meg, hogy áldozattá váljon!
-Soha ne engedjen be idegeneket a lakásába, házába! Az ajtót, kaput mindig tartsa zárva!
-A hivatalos személy igazolványát ellenőrizze! A rendőrét is!
-A szolgáltatók munkatársai arcképes igazolványukat és megbizólevelüket kérés nélkül megmutatják! Ha kérés ellenére sem, ne engedje be őket!
-Közüzemű szolgáltatók dijbeszedőket nem alkalmaznak, pénzt nem hoznak és nem kérnek!
-Árusoktól lehetőleg semmit ne vásároljon!

Hova fordulhat segítségert?

Rendőrség : 107
Segélyhívó : 112

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály:
06-1/237-4345

Pest Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Bűnmegelőzési,
Mediációs és Áldozatsegítő Osztály:

06-80/225-225 ( ingyenes!)

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Rendőrségi hírek [2018. november 21., szerda]

Jelentkezz Rendészeti Szakgimnáziumba

Hivatás, Szolgálat, Karrier
Válassz a 4 képzési helyszín közül.

Legyél Rendőr!

Amit kínálunk

- rendőri hivatás
- új, belátható életpálya tervezhető előmenetellel
- változatos szakterületek és kihívások
- szakmai gyakorlati hely biztosítása
- B kategóriás vezetői engedély térítésmentes megszerzése
- állami nyelvvizsga bizonyítvány megszerzéséhez anyagi hozzájárulás
- szakirányú továbbtanulás támogatása tanulmányi szerződéssel
- motiváló ösztöndíjrendszer, tanulói juttatások és szociális támogatások:
kollégiumi elhelyezés, napi háromszori étkezés kedvezményes biztosítása
- színvonalas egészségügyi ellátás biztosítása

Jelentkezési feltételek

- magyar állampolgárság
- a jelentkezés évében betöltött 18. életév
- cselekvőképesség
- állandó bejelentett belföldi lakóhely
- büntetlen előélet és kifogástalan életvitel
- közép- vagy emeltszintű érettségi
- egészségi, fizikai, pszichikai alkalmasság

Hol szeretnél tanulni?

Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium
Remeteszőlős, Nagykovácsi út 3. 2090
1281 Budapest, Pf. 209.
+36-1/3913545
felveteli@arszg.hu
www.arszg.hu

Körmendi Rendészeti Szakgimnázium
Körmend, Alkotmány utca 5-7., 9900
9901 Körmend, Pf. 98.
+36-94/592-650
tano@krszg.police.hu
www.rendeszkepzo-kormend.hu

Miskolci Rendészeti Szakgimnázium
Miskolc, Szentpéteri kapu 78., 3526
3501 Miskolc, Pf. 82.
+36-46/412-060
mrszg@mrszg.hu
www.mrszg.hu

Szegedi Rendészeti Szakgimnázium
Szeged, Bajai út 14., 6728
6701 Szeged, Pf. 495
iskola@szrszg.hu
www.szrszg.hu

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Itt van az ősz, itt van újra. Csökkennek a belátható távolságok, növekednek a fékutak. Ősszel a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem veszik figyelembe az időjárási-, látási- és útviszonyokban bekövetkezett változásokat. Nem tartják be azt a sebesség megválasztására vonatkozó alapvető szabályt, hogy a belátható távolságnak nagyobban kell lennie, mint a féktávolságnak.

Ősszel a járművezetők egyik fontos felelőssége, hogy a járművek felkészítéséről gondoskodjanak. Emellett szükséges kellő figyelmet fordítani saját látásuk ellenőrzésére is. Látásunk a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele. Ezen alapul elsősorban a külső információk megszerzése, mely információk alapján történik a döntéshozatal, a külső körülményekre való megfelelő reagálás.

A „Látni és látszani 2018 – egymásért” kampányban a résztvevő szervizek két lehetőséget ajánlanak fel:

- a más ügyben a szerviz szolgáltatását igénybe vevő ügyfél járművét - egyfajta bónusz szolgáltatásként - a kampány ideje alatt ellenőrzik,
- a szerviz/műhely a kampány ideje alatt felmerülő javításokra, akciós kedvezményt kínál.

A „Látni és látszani 2018 – egymásért” kampányban a résztvevő optikusok az alábbi lehetőségeket ajánlják fel:

-szemvizsgálat (korrekciós segítség szükséges-e),
-dioptria-érték megállapítás,
-tanácsadás,

A kampányhoz kapcsolódó információkat a www.latnieslatszani.hu célirányos honlap tartalmazza, mely folyamatos feltöltés alatt áll. Ezen megtalálhatóak az egyes szervízek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is. Az ORFK-OBB koordinálásában számos média-megjelenés várható a kampány során.

Remélhetőleg minél több állampolgár igénybe veszi a felkínált biztonsági vizsgálatokat.

Balesetmentes közlekedést kíván a Vác Rendőrkapitányság!

Feladó: Váci Rendőrkapitányság