címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Ismét Vácon szerepelt a székely Ezüstfenyõ Néptánccsoport

Ismét Vácon szerepelt a székely Ezüstfenyõ Néptánccsoport

Ismét Vácra látogatott a Zetelaki Ezüstfenyõ Néptánccsoport. Az erdélyieket most is Fördõs Attila polgármester és a váci önkormányzat képviselõi fogadták, illetve a Váczi Néptáncegyüttes, akikkel közösen is felléptek az erdélyiek a színpadra. A zetelaki együttes második éve járja végig az anyaország városait azzal a céllal, hogy bemutassák a hagyományokat és népszerûsítsék Székelyföldet.

Tavaly voltak elõször, most a jó kapcsolat jegyében ismét visszatértek a városba azok az erdélyi fiatalok, akik Kovács Imre vezetésével a székelyföldi táncmûvészetet õrzik a maguk és a világ számára. A határon túli vendégeket Kovács Ágnes képviselõ köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a 2002- ben megalakult csoport feltámasztotta és tovább éli a székely tánchagyományokat.

Kovács Ágnes önkormányzati képviselõ Vác
Ez az egyszerû kis község nagyon szívet melengetõ a mi számunkra, mert itt a hatezer fõs lakos ebben az Erdély szívében lévõ községben mind magyar ajkú székely. Valahol azt olvastam, hogy Györffy István azt mondta, hogy a néptánc utolsó óráit éli. Hát ezt mondta 1939-ben és szerencsére nem teljesült be a jóslata, mert ezt a néptáncot ma már nem ápoljuk, nem õrizzük, hanem éljük ezekkel a kedves fiatalokkal, ezzel a ma résztvevõ két nagyon kedves néptánccsoporttal.

A folytatásban a 2001-ben alakult Karánsebessy Balázs vezette Váczi Néptáncegyüttes tagjai léptek fel, akik a Kárpát-medence szinte mindegyik területén megtalálható mûfajt képviselik a színpadon. Majd a Zetelaki Ezüstfenyõ Együttes vezetõje Kovács Imre lépett a mikrofonhoz, aki jelképesen át is adta a szót az együttes egyik fiatal táncosának. A diáklány Tamási Áron szavaival invitálta a hallgatóságot Székelyföldre.

Ha józan mérlegelõ döntésed a szíved döntésével párosul, akkor hamarosan találkozni fogunk, hogy együtt, általunk ismerhesd meg a világ számunkra legszebb, legértékesebb részét. A természeti adottságokkal és történelmi emlékekkel bõségesen megáldott istentõl és emberi szándéktól viruló csodás Székelyföldet. Otthonod így a Nagy-Küküllõ felsõ folyásánál fekvõ, a Hargita hegyvonulat déli lejtõinél meghúzódó székely nagyközség lehet, a hagyományait s vendégváró szívét évszázadok óta megõrzõ Zetelaka, mert a székely tüzéhez hívja az idegent és saját melegét is oda adná – írta mintegy ötven évvel ezelõtt Tamási Áron.

A továbbiakban Kovács Imre a zetelaki együttes vezetõje mondott köszönetet a váciaknak a meghívásért. Mint mondta a turnét megelõzõen több magyar településsel egyeztettek, melyek szinte mindegyike szívesen fogadta a néptánccsoportot.

Feladó: Városháza

EU pályázatok