címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 20. | szombat
Tivadar napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Kitüntetések, kenyérszentelés, koncertek, sörfesztivál, tûzijáték a nemzeti ünnepen

Kitüntetések, kenyérszentelés, koncertek, sörfesztivál, tûzijáték a nemzeti ünnepen

Az idén Vágtölgyes polgármestere, Jozef Ga¹parík vehette át Vácott az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen a város legrangosabb kitüntetését, a díszpolgári címet.
- Államalapításunk nemzeti ünnepének a megemlékezésen, tiszteletadáson túl az is lényege, hogy erõsödjünk hazaszeretetünkben mind egyénileg, mind nemzeti közösségünkben - emelte ki ünnepi beszédében Futó Béla, a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium igazgatója.
Mint fogalmazott, az államalapító Szent István kemény katona volt, de ugyanakkor áldozatos életével kivívta a szentséget, a magyarok múlhatatlan tiszteletét.
-Az utókor érthetõen mindig igyekezett mind jobban megismerni emberi vonásait, de erre a történelmi távlat már nem kínál igazán lehetõséget, ugyanakkor olyan erõs személyiség volt, hogy számos legenda kötõdik hozzá és ezek azért segítenek felvázolni alakját. Egyik legfontosabb tette, hogy hazánkat a Szûzanya oltalmába ajánlotta - mondta Futó Béla.
Az új kenyér megáldásával folytatódott a nemzeti ünnep városi megemlékezése, a szertartást Balogh László alsóvárosi káplán végezte.
Ezt követõen Fördõs Attila polgármester átadta a város legrangosabb elismeréseit, az egyéni és közösségi "Pro Urbe" díjakat valamint a "Vác Város Díszpolgára" címet.
A Vác Város Díszpolgára címet Ing. Jozef Ga¹parík vágtölgyesi polgármester vehette át, aki fontosnak tartja Dubnica nad Váhom és Vác város együttmûködését, kiváló kapcsolatteremtõ munkájával elõsegíti a két testvérváros kulturális életének összekapcsolódását, valamint sporttevékenységét.
Egyéni Pro Urbe kitüntetést vehetett át Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke a város életét segítõ munkájáért, valamint elhivatott tevékenységéért, mellyel a zsidó vallási és kulturális élet újjáéledésén munkálkodik.
Szikora Gyula ugyancsak egyéni Pro Urbe díjat vehetett át, aki évtizedek óta elõsegíti Vác város sportéletét, kiemelve a fogyatékkal élõ sportolók tevékenységét.
A harmadik egyéni Pro Urbe-díjas kitüntetett Csermely György, aki a Jeszenszky Balett Iskola élén végzett kiemelkedõ szakmai tevékenységéért és Vác város hírnevének öregbítéséért érdemelte ki az elismerést.
Közösségi Pro Urbe kitüntetést kapott a „Hazajáró” címû honismereti magazinmûsor stábja a Kárpát-medence tájainak és embereinek lelkes bemutatásáért az összetartozás érzését, a nemzeti öntudat erõsödését segítõ tevékenységükért.
A rendezvény mûsorában fellépett és közremûködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Varga Donát énekmûvész, a Váczi Néptáncegyüttes továbbá a Váci Huszár- és Nemzetõr Bandérium.
Az idén kísérõrendezvényként három napon át tartó sörfesztivál kapcsolódott augusztus 20-a városi ünnepléséhez, az eseményt számos koncert színesítette és vasárnap este tûzijáték zárta.

Feladó: Városháza

EU pályázatok