Hírek

Dátum: Típus: Kulcsszó:  

Közélet [2017. július 12., szerda]
„Ösztönnel, aggyal, reflexszel” a váci színpadon

A második albumára készül a ZEPHYR zenekar, amelynek részleteit már a váciak is hallhatják a Váci Világi Vigalom zárónapján.

Gitár, zongora és dob kíséri a ZEPHYR pop-rock zenekar énekesét. A friss, energikus banda két éve alakult, de már számos koncertet adott országszerte. Az ELTE egyetemi tehetségkutatója után, több fesztiválon is bemutatkoztak. A csapat első albuma az Ösztönnel, aggyal, reflexszel 2016-ban látott napvilágot. A rajongók által a hazai alternatív underground élet egyre intenzívebb jelenségének nevezett együttes nemrég a Kutya vacsorája zenekarral közösen turnézott. A második tervezett album egy-egy dalát már ott bemutatták, amelyből hamarosan a váciak is hallhatnak részleteket a XXV. Váci Világi Vigalom színpadán. Az eklektikus zenei világot, az együttes produkcióit a szarkasztikus szövegek, gitárdallamok és a feszesen pulzáló dob-basszus teszi ütőssé a kritikusok szerint.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Nem maradnak a számítógép előtt a gyerekek

Egyedi stílusú etno zenével, zenés, táncos vidám együttlétet ígér az Alma Együttes, az idei XXV. Váci Világi Vigalomra
A 20 éve alakult Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy ezután több újabb felkérés is érkezett, és rövid időn belül azt vették észre, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. A csapat számos Fonogram jelöléssel, arany-és platinalemezzel büszkélkedhet. Legsikeresebb daluknak, a Ma van a szülinapom című számot, mint 20 milliószor letöltötték, és a a mai napig az egyik leggyakrabban megosztott hazai tartalom manapság a Facebookon. Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba című 3D-s animációs rajzfilmhez, sőt nagy sikerrel fut a Pesti Magyar Színházban zenés gyerekdarabjuk az, Almaszósz. Július 22-én, szombaton délután négy órától szórakoztatják a fesztiválozókat.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Ocho Macho a Nagyszínpadon

Június 21-én este 8 órakor lép színpadra a Duna-parton az Ocho Macho, a ska és reggae műfajok egyik legnépszerűbb hazai zenekara.

A 2003 óta aktívan zenélő szombathelyi „nyolc macsó” már hosszú évek óta a hazaiklubélet és fesztiválok állandó kellékei és hangulatfelelősei. Az együttes az évek alatt szinte már minden elismerést besöpört, amit lehetett. A kétszeresen platinalemezes, Fonogram díjra jelölt zenekar 2015-ben még a Nagy-szín-pad tehetségmutató versenyt is megnyerte. Ennek köszönhetően nem csak az összes nagyobb hazai fesztivál nagyszínpadára kaptak meghívást, de felléptek például Robbie Williams előtt és ők képviselhették országunkat a 30. Eurosonic Fesztiválon Hollandiában, ahol a külföldi közönség is bulizott egy óriásit a koncertjükön. A legnagyobb elismerés pedig mégiscsak az a hatalmas és hűséges szeretet, amit a hazai közönségüktől kapnak.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Várpalotától Vácig - Vad Fruttik a Nagyszínpadon

Országos turnék, fesztiválok, rádiós műsorok kedvelt zenekara Vácra látogat a XXV. Váci Világi Vigalomra.

Az öttagú Vad Fruttik, a magyar alternatív rockegyüttes a rajongók szerint a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A dalokban az életben megoldásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseket is feltárják. Több stílus keveredik a zenéjükben, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol ironikusabb, gitárcentrikus dallamokkal, elektronikus elemekkel. A zenekar tagjai: Likó Marcell, Kerekes Gergely, Győrffy Gyula, Hock Attila, Hock Zoltán. Az együttes a fesztivál első napján, tíz órától lép fel a Duna-parton.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Országos állat- és kirakodóvásár

Vácon a vásártéren 2017. július 16-án vasárnap az országos állat- és kirakodóvásár 6-13 óráig lesz megrendezve.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Rendezvény szervező: Vác Piac KFT
Telefon: 0627/316-212
E-mail: vacpiackft@invitel.hu

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Hetven maraton a Dunáért

A váci illetékességű Hidvégi-Üstös Pál arra készül, hogy ősszel 70 maratonnyi távval az eredettől a torkolatig végigfut a Duna mentén, de hát erre a nagy kihívásra alaposan fel kell készülni.
A felkészülés részeként a főszereplő a bicikli ősét idéző velocipéddel is útnak indult, ezen az igen feltűnő alkalmatosságon 750 kilométer megtételére vállalkozott nagy folyónk két partja mentén, augusztusban pedig arra készül, hogy Váctól Mohácsig leúszik a Dunán.
Hidvégi-Üstös Pál nagy útjai nem öncélú vállalkozások, hiszen a sportolás népszerűsítésén túlmenően a Külgazdasági és Külügyminisztérium által koordinált Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének céljaira is fel kívánja hívni a figyelmet.
Ezen program lényege annak hangsúlyozása, hogy a Duna kiemelten fontos ivóvíz bázis, közlekedési útvonal, továbbá - gyönyörű környezetével - a pihenés és sportolás nagyszerű helyszíne.
Ami az őszre tervezett nagy futást illeti, a 3200 kilométeres táv teljesítése várhatóan három hónapot vesz igénybe, a sportember a tervek szerint október 18-án, a Duna Régió Stratégia nagyszabású éves fórumának megnyitására érkezik legfontosabb közbenső állomására, Budapestre.
Útjai során Hidvégi-Üstös Pál kis pihenőidőkben konzultál a Duna-menti települések önkormányzati vezetőivel a folyóhoz kapcsolódó fejlesztési elképzelésekről, egyben tájékoztatást nyújt a Duna Régió Stratégia éves elnökségéről és annak célkitűzéseiről, Vácott Steidl Levente, a művelődési-oktatási és ifjúsági-sport bizottság elnöke fogadta.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 12., szerda]
Fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatót Fördős Attila

334 millió forintot nyert Vác Város Önkormányzata bölcsődei fejlesztésre- jelentette be Fördős Attila polgármester. A városvezető a sajtótájékoztatón beszélt a jelenleg is zajló nagyobb fejlesztésekről, ezek keretében a Duna-parti csónakház építéséről és a mélygarázs pótmunkálatairól is.

VEKOP pályázaton bölcsődei fejlesztésre nyert támogatást Vác. A jelentős forráshoz nem kell önrészt biztosítani, az összeg pedig férőhely bővítésre ad lehetőséget- jelentette be sajtótájékoztatóján Fördős Attila polgármester.

Fördős Attila polgármester Vác
Ez 334 millió forintot jelent 100%-os támogatási intenzitással. Ez azt jelenti, hogy városunkban a bölcsődei elhelyezést jelentős mértékben segíteni fogjuk tudni. Erre egyre nagyobb igény van, ugyanis a szülő szeretné a munkáját folytatni, ennek érdekében pályáztunk és sikeres volt a pályázatunk.

A Kajak-Kenu Szövetség által finanszírozott csónakház építéséhez szükséges forrás is megérkezett- tudatta Vác polgármestere, miszerint 105 millió forint áll rendelkezésre, hogy a Duna-parti létesítmény felépüljön.

A mélygarázs kapcsán is előrelépés történt. Mint ismert az adásvételi szerződést aláírták a felek, jelenleg az önkormányzat által kiválasztott cég méri fel a szükséges utómunkálatokat, aminek alapján a tender kiírásra kerül.

Fördős Attila polgármester Vác
Várhatóan Július végén ez befejeződik, augusztusban ki tudjuk írni a közbeszerzési eljárást, amelynek a határideje szintén 30-40 nap, ezt követően a győztes elkezdheti a pótmunkákat. Az erre vonatkozó forrás megteremtéséhez pedig a támogatási szerződés módosítását kezdeményeztük a belügyminisztériumnál.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 11., kedd]
Köszöntjük a szépkorú ünnepelteket!

Két 90 éves szépkorú ünnepeltet köszöntöttek hétfőn az önkormányzat és a polgármesteri hivatal illetékesei.

Bensőséges hangulatú születésnapi ünnepséget rendeztek hétfőn a Vác Város Önkormányzatának Idősek Otthona és Klubja Rádi úti részlegében: a 90. életévét a közelmúltban betöltött Kosztolányi Ferencné, Margit néni volt az ünnepelt.
A születésnapos érdeklődésünkre elmondta: nagy öröme telik abban, hogy három unokával és már öt dédunokával is büszkélkedhet, egyébként mind férfiak-fiúk.
Ugyancsak a közeli napokban töltötte be 90. életévét a kisváci városrészben élő Miskei Ferencné, Magdi néni, aki ma is nagyon aktív, jó példa erre, hogy nagy rendben tartja a belső udvaros családi fészket, s mind a mai napig lelkes könyvolvasó - erre még orvosai is felfigyeltek, örömmel nyugtázva szellemi frissességét.
Az ünnepelteket az önkormányzat nevében Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, az Intézményfelügyeleti és Humán Osztály vezetője is felköszöntötte, átadva nekik a város ajándékát és az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszoklevelet.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. július 11., kedd]
FELHÍVÁS - Biztonságban utazás közben

A nyári szabadság alatti utazások során magunk és családtagjaink biztonsága mellett mobileszközeink biztonságára és a biztonságos internethasználatra is figyelmet kell fordítani.

A cikk teljes tartalma az alábbi mellékletekben elérhető.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentum:
biztonsag.pdf
info.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Pályázatok [2017. július 10., hétfő]
Ingatlan pályázat

Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében
a Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási Részlege
értékesítésre hirdeti - jelentkezés sorrendjében -

Vác, Budapesti főút 8. szám alatt található, („volt Karacs Kollégium”) 3765/1 hrsz-ú „kivett kollégium” megnevezésű, 2497 m2 alapterületű ingatlant.

Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról
Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.:27/510-103

Részletek az alábbi csatolt fájlban.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentum:
Ingatlan hirdetés 17-07.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió


(1-10)(11-20) (21-30) (31-40) (41-50)  ... (14211-14216)   >>

Hirdetés
Cégajánló
DunaWeb Szolgáltató Kft. 2007-2013. Impresszum Médiajánlat

WWW.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKANYAR.HU     APRO.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKESZI.HU    
APRO.DUNAKESZI.HU     APRO.VAC.HU     INGATLAN.VAC.HU     INGATLAN.KISMAROS.HU     APRO.KISMAROS.HU