Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2017. december 31., vasárnap]

Jó évet zárt a település

2017 utolsó sajtótájékoztatóján több kérdést is érintett a polgármester. Fördős Attila beszélt a Reménység pálya állami forrásból történő felújításáról, a jövő évben megváltozó parkolási rendről és a város anyagi helyzetéről. A városvezető úgy értékelte: összességében jó évet zárt a település.

Idei utolsó sajtótájékoztatóján a város 2017-es anyagi helyzetét foglalta össze Vác polgármestere. Fördős Attila elmondta: az iparűzésiadó-bevételek tervezett feltöltése és a Karacs kollégium értékesítése is hozzájárult ahhoz, hogy a város adósság nélkül futhat neki a következő költségvetési évnek.
- Vác városa 2017 költségvetési évben nem halmozott föl egyetlen forint adósságot sem. A szerződésekben vállalt kötelezettségeinknek eleget tettünk és a mai nappal megérkezett rendkívüli működési támogatásból a korábban keletkezett kötelezettségvállalásainkat rendeztük. A tavalyi évhez képest jelentős előremozdulás történt, hiszen a Volánbusz felé több mint egy hónapot lefinanszíroztunk. Ugyanúgy, mint tavaly, 12 hónapot finanszíroztunk a holding működésében és az önkormányzat intézményeinél egyetlen forint felhalmozás sincsen, a mai napon és holnap további utalások történnek, ami rendezi a 2017-es költségvetési évet – mondta Fördős Attila.
Nőtt a város vagyona is, ami elsősorban a mélygarázs megvásárlásából és a felújításokból áll össze. A beruházások jövőre is folytatódnak, az egyik jelentősebbről szintén itt számolt be a polgármester.
- A váci Reménység pálya és munkacsarnok megépítéséhez-átépítéséhez az állam 774 millió forintot biztosít. Ezzel egy újabb olyan sportlétesítmény kerül megújításra, amelyik méltó módon illeszkedik a váci sportélethez, a sportegyesületek munkájához és a Nemzet Sportvárosa címhez – tette hozzá Fördős Attila.
A sajtótájékoztató során a polgármester azt is bejelentette, hogy jövő év február elsejéig ingyenes lesz a parkolás. Indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy a váciak hozzászokhassanak az objektum használatához.

Feladó: Városháza

Egy váci rendőr az ölében mentette ki az égő ház 70 éves, mozgásában korlátozott lakóját.

Tűzesetről érkezett bejelentés 2017. december 28-án 16 óra 54 perckor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központjába. A kigyulladt sződligeti családi házhoz egyidőben érkezett egy rendőr a váci hivatásos tűzoltókkal. A rendőr a lángok fogságából az ölében menekített ki egy 70 éves, mozgásában korlátozott asszonyt, férjének a tűzoltók segítettek.

A gyors és szakszerű segítségnek köszönhetően a tűzeset következtében senki sem sérült meg, bűncselekmény gyanúja az elsődleges helyszíni vizsgálat alapján nem merült fel. A mentőszolgálat munkatársai a házaspárt megfigyelés céljából kórházba szállították.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Vác Város Önkormányzata sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a város minden polgárának!

Fördős Attila
polgármester

Pető Tibor
alpolgármester

Mokánszky Zoltán
alpolgármester

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2017. december 27., szerda]

Vácott született váci lakosok

Varga János és Varnyaczky Evelin gyermeke Olivér – Vác
Kisparti Dániel és Szabó Csilla gyermeke Gergő – Vác
Szabó Viktor Sándor és Bokros Adrienn Krisztina gyermeke Zselyke Adrienn - Vác

Feladó: Városháza

Hornok Ferenc /1957/ - Vác
Tumann Katalin /1960/ - Vác
Belányi Lászlóné sz. Falvai Ilona Klára /1946/ - Vác
Kovács Lajosné sz. Hranko Helena /1940/ - Vác
Násfay Gyula Gáborné sz. Mojzes Hajnalka Mária /1951/ - Vác
Horchy György /1947/ - Vác
Belányi Istvánné sz. Szinovszki Erzsébet /1938/ - Vác
Csámpai Béla /1950/ - Vác

Feladó: Városháza

Vác Város Önkormányzata áldott, békés karácsonyt kíván a város minden polgárának!

Fördős Attila
polgármester

Pető Tibor
alpolgármester

Mokánszky Zoltán
alpolgármester

Feladó: Városháza

A már hagyományos évzáró városházi ünnepségen Branizsa Györgyné, a Váci Lakóterületi SE elnöke, Bartos Ferenc korábbi polgármester, a Migazzi Alapítvány elnöke és Okos Levente, a Dunakanyari Látássérültek Egyesületének vezetője vehette át Fördős Attila polgármestertől "A polgármester díja" kitüntetést

Feladó: Városháza

Közélet [2017. december 21., csütörtök]

Öt milliárd forintból új multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben

Teljes egészében állami forrásból multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben, a létesítmény a tervek szerint 2019-ben készül el - derült ki Rétvári Bence államtitkár, Fördős Attila polgármester és Pető Tibor alpolgármester csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

A 3000 férőhelyes rendezvénycsarnok tervéről először 2016-ban esett szó, akkor Harrach Péter országgyűlési képviselő tett bejelentést az elképzelésről.
A csütörtöki városházi sajtótájékoztatón Fördős Attila polgármester - köszönetet mondva a kormánynak a beruházás tervbe vételéért - megfogalmazta: a rendezvénycsarnoknak köszönhetően egy kiemelkedő jelentőségű új létesítménnyel gazdagodhat a város.
Rétvári Bence államtitkár bejelentette: a kormány a kiemelt állami beruházások közé sorolta a váci fejlesztést.
A funkciókról szólva Pető Tibor alpolgármester elmondta, hogy a 3000 néző befogadására alkalmas létesítmény nemzetközi mérkőzések, akár világeseményekhez kapcsolódó összecsapások lebonyolítását is lehetővé teszi majd több sportágban, ezen kívül koncerteknek és más kulturális programoknak, vásároknak ugyancsak helyet adhat a csarnok, s nagyon lényeges, hogy a felszíni parkoló mellett mélygarázs is készül az épülethez.
Az üzemeltetéssel kapcsolatban elhangzott: ez az önkormányzat feladata lesz, de a szükséges forrás előteremtésében nagy segítséget jelent majd, hogy párhuzamosan a Bán Márton utcai meglévő sportcsarnok üzemeltetését átveszi a várostól a Váci Tankerületi Központ.
A Magyar Közlönyben megjelent vonatkozó kormányrendeletből az olvasható ki, hogy a sport- és rendezvénycentrum kivitelezése 2019-ben zárulhat le, addig ugyanis minden költséggel együtt 4,968,181,000. forintot különít el erre a célra a kormány a központi költségvetésben.

Feladó: Városháza

Közélet [2017. december 21., csütörtök]

Szálló por (PM10) szennyezettség

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot a Vácon működő légszennyezettségi mérőállomáson 2017. december 20. - 2017. december 21. között mért szálló por (PM10) napi átlagkoncentrációjáról.

A mért értékek Vácon:
2017. 12. 20-án 62 µg/m3
2017. 12. 21-án 82 µg/m3

4/2011. (I.14.) VM rendelete 3. számú mellékletében előírt küszöbértékek szálló porra (PM10):
Tájékoztatási küszöbérték: 75µg/m³
Riasztási küszöbérték: 100µg/m³

Fenti adatok a Környezetvédelmi Mérőközpont által ellenőrzött értékek.

A mért értékek alapján meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a szálló por (PM10) 24 órás átlag koncentrációja.

Feladó: Városháza

Közélet [2017. december 21., csütörtök]

2017. december 10-én életbe lépő vasúti menetrend (Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Vác)

Tájékoztatjuk a Kedves Utazókat, hogy a 2017. december 10-én életbe lépő 2017/2018. évi Közforgalmú vasúti menetrend Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Vác településeken élők számára is pozitív menetrendi változásokat biztosít.

A Budapest-Nyugati – Vác viszonylatban közlekedő S 70 jelzésű személyvonatok a Nyugati pályaudvarról a jelenleginél 4 perccel később, óra:15, illetve óra:45 perckor indulnak. Ellenkező irányban a jelenleginél 2-3 perccel korábban közlekednek, a Nyugati pályaudvarra óra:14, illetve óra:44 perckor érkeznek. A menetidejük Budapest és Vác között 1-2 perccel csökken.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
70.sz.vasutvonal_2.pdf