Váci emlékezés a kommunizmus áldozataira

2000 júniusában fogadta el az Országgyûlés azt a határozatát, melynek értelmében azóta minden év február 25. napján ünnepeljük a kommunizmus üldözötteinek emléknapját. 1947-ben ugyanis ezen a napon tartóztatták le jogtalanul a megszálló szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt fõtitkárát, akit a Szovjetunióba hurcoltak, ahol nyolc évet raboskodott.
- A mai nap nemzetünk, történelmünk egy fontos korszakáról szól. Kovács Béla letartóztatásával egy nemzet érezte úgy, hogy szabadsága elveszett – kezdte ünnepi beszédét a város Mûvelõdési-Oktatási, Ifjúsági-Sport Bizottságának elnöke. Steidl Levente emlékeztette az egybegyûlteket, hogy a kommunizmus a XX. században négy kontinensen az emberiség közel egynegyedét döntötte nyomorba. Ez a valóságos kommunizmus hozta mûködésbe a módszeres elnyomást, kormányzati eszközzé emelte a tömeggyilkosságot, a rémuralmat hatalma megalapozásához és megtartásához. Megszámlálhatatlan bûnt követett el a szellem ellen, a nemzetek és a kultúra ellen. De a legsúlyosabb bûne az emberiség elleni bûn – hangsúlyozta az ünnepi szónok -, hiszen világviszonylatban 100 millióra becsülik azon áldozatok számát, akik életüket veszttették éhínségben, kényszermunkatáborokban vagy kegyetlen kivégzések által. Sokkal többen vannak azonban azok, akiket a diktatúra testileg vagy lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, üldöztek vagy megfigyeltek.
Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezet megnyeri csatáját a semmi ellen – idézte a Kommunizmus Fekete Könyvét Steidl Levente, aki mindenkit emlékeztetett: Magyarországon a bolsevizmus rémtetteinek sora az 1919-es Tanácsköztársasággal kezdõdött, s ez a késõbbi szörnyûségek nyitánya volt. Amikor pedig a szovjet hadsereg 1944-45-ben átvonult az országon, a lakosság leírhatatlan szenvedésen ment keresztül, a mészárlások, a nõk megbecstelenítése a mindennapok része volt. Háborús jóvátétel gyanánt pedig elvittek minden mozdíthatót. A Gulágon, szovjet munkatáborokban jóvátételi munka címén több mint 800 ezer magyar sínylõdött, s harmaduk soha nem tért haza. Ahogy Steidl Levente fogalmazott, abban az idõben a rettegés csendje ült az országra. E rettenetes korszak hozta létre a politikai rendõrséget, a kitelepítést, az osztályellenességet, a padlássöprést.
Ma már a kommunista bûntettek nyilvános tagadása büntetendõ cselekedet, pontosan meghatározhatjuk, kik az áldozatok és kik az elkövetõk. De mi van a bûnösök felelõsségre vonásával? – tette fel a kérdést a megemlékezés szónoka, majd így folytatta: - Ahol áldozat van, ott bûnös is, ahol gyilkosság, ott gyilkos is.
A jövendõ nemzedéke elõtt kötelezõ dolgunk feljegyezni a XX. század bûneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlõdhessenek meg – hangsúlyozta Steidl Levente. Mint fogalmazott, Magyarországon számos emlékhely található: a 301-es parcella, a márianosztrai, a sopronkõhidai, s a váciaknak a váci rabtemetõ. Hóman Bálintot a magyar népbíróság háborús bûnösként életfogytig tartó börtönre ítélte, 1951-ben itt halt meg Vácon, s temették el egy jelöletlen sírban. S a rabtemetõben még további 118 politikai fogoly földi maradványai nyugszanak – zárta gondolatait az ünnepség szónoka.
Ezt követõen a város polgármestere, Fördõs Attila, és két alpolgármestere, Petõ Tibor és Mokánszky Zoltán, valamint a helyi pártok és civil szervezetek helyezték el a megemlékezés koszorúit.