Hírek

Dátum: Típus: Kulcsszó:  

Közélet [2017. augusztus 3., csütörtök]
Japán diákcsoport vendégeskedik Vácott

A vigalom hetében Vácott vendégeskedő finn diákcsoport után a héten a japán testvérvárosból, Yurihonjóból érkezett fiatalok ismerkednek hazánkkal és városunkkal, ebben a mostani diákcsere programban az Árpád Fejedelem Általános Iskola és a Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium vesz részt, s kiemelt támogató a DDC helyi gyára.

A tizenkét tagú (kilenc diák és három kísérő) japán delegáció váci programját - a vendéglátókkal közös ebéd után - a városházán kezdte, ahol Mokánszky Zoltán alpolgármester fogadta és kalauzolta a csoportot.
- Az ilyen diákcsere programokra is lehetőséget adó testvérvárosi együttműködésekben a személyes kapcsolatok kialakítása és ápolása a legfontosabb, kívánom, hogy most is szövődjenek barátságok, kellemes időtöltést kívánok a közös programokhoz - mondta köszöntőjében Mokánszky Zoltán, kifejezve reményét, hogy a vendégek jó hírét viszik hazájukba városunknak, Magyarországnak.
A látogatók nevében Akihisa Togase, Yurihonjo önkormányzata oktatási szervezetének vezetője - köszönetet mondva az önkormányzatnak és a vendéglátó családoknak - azzal válaszolt, hogy nagyon várták ezt az utazást, és biztosak benne, hogy sok ismerettel, élménnyel gazdagodnak ittlétük során.
A japán fiatalok már a városházi látogatást nagyon élvezték, többen is kérdéseket tettek fel az épület történetéről, a díszterem elnöki pulpitusa mögött látható monumentális festményről, Garay-Nagy Norbert festőművész alkotásáról és az oldalfalakat ékesítő mozaik művekről, Gádor István Kossuth-díjas keramikus remekeiről.
A látogatók vendéglátóikkal közösen budapesti városnézésen, hajókiránduláson is részt vehetnek az elkövetkező napokban, s természetesen lesznek fiatalos csapatépítő programok is.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. augusztus 3., csütörtök]
ÉRTESÍTÉS LÉGI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az Önkormányzat illetékességi területén központi légi kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A légi védekezés tervezett időpontja: 2017. augusztus 07. napján napnyugtát megelőző időszakban.
Tartalék időpont (rossz idő esetén): 2017. augusztus 08-09. napján napnyugtát megelőző időszakban

A készítmények kijuttatott formában kizárólag rovarokra vannak káros hatással, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyesek és a környezetet sem károsítják.


Vác, 2017. augusztus 2.



Tisztelettel:

Espár Péter s.k.
mb. osztályvezető

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. augusztus 2., szerda]
Lakossági tájékoztató - „Védett épületek támogatása” pályázat

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága a védett épületek felújításának támogatási rendszeréről szóló 34/1992.(X19.) számú önkormányzati rendelet alapján 2017. évre pályázatot hirdet védett épületek, valamint védett területen álló, de védelem alatt nem álló épületek felújításának, korszerűsítésének, külső és az ezzel összefüggő belső helyreállítás esetén a külső homlokzat domináns elemeinek leginkább megfelelő állapot szerinti helyreállításának anyagi támogatására.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 1.

A pályázat mellékletei:
- Pályázati űrlap
- Tervdokumentáció
- Költségvetés
- Kivitelezés ütemezése
- Önerő mértékét vállaló nyilatkozat.

A pályázatot a Polgármesteri Hivatalban a Főépítész Csoport Irodáján kell leadni. A pályázati űrlap a www.vac.hu honlapról letölthető a Dokumentum tár/Nyomtatványok/Műszaki Osztály - Főépítészi Csoport Védett épületek felújításának támogatása címszó alatt.


Vác, 2017. augusztus 1.


Tisztelettel:

Breczné Zsigmond Jolán s.k.
főépítész

A pályázati űrlapot a csatolt dokumentum tartalmazza!

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentum:
palyazati_urlap 2017.doc
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. augusztus 1., kedd]
III. fokú hőségriasztás augusztus 1-jén 00:00 órától augusztus 4-én 24:00 óráig

A Váci Járás Védelmi Bizottságának elnökeként ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot arról, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztályának szakmai ajánlásait figyelembe véve dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos

az ország egész területére vonatkozóan 2017. augusztus 1-jén 00:00 órától augusztus 4-én 24:00 óráig III. fokú hőségriasztást adott ki.

Az előrejelzési adatok változása esetén a szükségessé váló hosszabbításról, illetve a fokozat emeléséről újabb tájékoztatást küldök. Ennek hiányában a riasztás 2017. augusztus 4-én ( péntek) 24:00 órakor automatikusan érvényét veszti.


Vác, 2017. augusztus 1.


Tisztelettel:
dr. Maruszki Gábor
HVB elnök

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 28., péntek]
Köszöntjük a szépkorú Báron Istvánnét, Magdi nénit!

A Törökhegyi utcában lakó Báron Istvánné, Magdi néninek igen sűrű napjai voltak mostanában: a múlt hét végén családi körben köszöntötték 90. születésnapja alkalmából, július 25-én pedig - az önkormányzat nevében - Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, az Intézményfelügyeleti és Humán Osztály vezetője is felkereste otthonában, átadva neki a város ajándékát és az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszoklevelet.

Magdi néni korát meghazudtolóan friss és életvidám, ez, mint elmondta, örökölt tulajdonsága, de mindennapjait népes családja tagjainak mindennapos látogatásai is boldogítják: már négy unokával és két dédunokával is büszkélkedhet.
Az ünnepelt aktív éveiben varrónőként dolgozott hosszú-hosszú időn át az egykori Senior kötöttárugyárban.
Manapság tip-top otthona rendben tartásával, olvasással, tévézéssel tölti legszívesebben az időt, de olykor még horgol is, munkái megbecsült ajándékok családja körében.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 28., péntek]
Tájékoztatás gázszolgáltatás ideiglenes felfüggesztéséről

Felhívjuk a Tisztelt érintettek figyelmét hogy az FGSZ Földgázelosztó Zrt. szállító vezetékén végzett karbantartási munkálatok folyamán 2017. augusztus 2-án 05:00 órától 2017. augusztus 4-én 10:00 óráig a TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. a gázszolgáltatást ideiglenesen felfüggeszti, mely az alábbi településeket érinti: Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kismaros, Kosd, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Nagybörzsöny, Nagymaros, Penc, Perőcsény, Rád, Szob, Szokolya, Tésa, Vác, Vámosmikola, Verőce, Zebegény.

A cég felhívja a Tisztelt Fogyasztók figyelmét, hogy a gázmérő előtti főelzárót szíveskedjenek zárt állapotban tartani a meghirdetett időszak alatt!

Vác, 2017. június 13

Váci Polgármesteri Hivatal

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 28., péntek]
Tájékoztatás egyéb fák, növények permetezéséről

Tájékoztatjuk Vác város polgárait, hogy 2017. július 31. – 2017. augusztus 21. között (az időjárás függvényében) a város közterületein egyéb fák, növények permetezését végezzük.

Munkavégzés helye:
Vác város közterületein

Alkalmazott szer:
Decis Mega (rovarölő),
Topas 100 EC (gombaölő),
Mospilan 20 SG (rovarölő),
Csöppmix (tápoldat),
Ridomil Gold Plus (gombaölő),
Silwet (tapadásfokozó)

Élelmezés egészségügyi várakozási idő: 21 nap
Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap
A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: Mérsékelten veszélyes
A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: Kifejezetten veszélyes

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 26., szerda]
Értesítés földi és légi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az Önkormányzat illetékességi területén központi földi és légi kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A földi védekezés tervezett időpontja: 2017. július 31. napján napnyugta után
Tartalék időpont (rossz idő esetén): 2017. augusztus 1-2. napján

A légi védekezés tervezett időpontja: 2017. augusztus 2. napján napnyugtát megelőző 1,5 órában
Tartalék időpont (rossz idő esetén): 2017. augusztus 3-4. napján

Felhasználásra kerülő vegyszerek megnevezése:
Földi védekezés: CORATRIN, Mosquitox Fog.
Légi védekezés: CORATRIN, Mosquitox 1 ULV Forte, AquaK-Othrin ULV.

A készítmények kijuttatott formában kizárólag rovarokra vannak káros hatással, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyesek és a környezetet sem károsítják.

Vác, 2017. július 26.

Tisztelettel:
Espár Péter s.k.
mb. osztályvezető

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 24., hétfő]
Időszaki kiállítások több helyszínen

A XXV. Váci Világi Vigalomhoz kapcsolódóan több időszaki kiállítás is nyílt - a bemutatók egyaránt augusztus közepéig várják a látogatókat.

A Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában a helyi kisebbségi önkormányzatokhoz (Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Váci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat, Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, Váci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat) kötődő alkotók munkáit láthatják a képzőművészet barátai, a "Váci hangulatok" című tárlat augusztus közepéig tekinthető meg.
Koltai-Dietrich Gábor festőművész, a MIMK munkatársa a megnyitón elmondta: jubileumhoz érkezett a tárlat, mivel már tizedik alkalommal rendezték meg, mindenekelőtt a korábbi nyári nemzetiségi képzőművészeti alkotótáborok után a városnak adományozott művekből, de a mostani alkalom kapcsán is készültek új művek, amelyek közül több darab ugyancsak bekerül az egyre bővülő gyűjteménybe.
Mokánszky Zoltán alpolgármester hangsúlyozta: Vác nyitott, befogadó település, amit a különböző nemzetiségi önkormányzatokkal ápolt kiváló kapcsolat is ékesen bizonyít.
- A kulturális élet élénkítésében, színesítésében a helyi nemzetiségi önkormányzatok is nagyon fontos szerepet játszanak, amiért köszönettel tartozunk, így például nagyszerű, hogy az alkotók felajánlott műveiből létrejött és egyre bővül ez a gyűjtemény, amelynek darabjait időről időre a nagyközönség elé tárhatjuk különböző rendezvények keretében - mondta a városvezető.
Németh Árpád festőművész, a tárlat kurátora gratulált a kiállítóknak, megemlékezett a már eltávozott adományozó alkotókról, s egyúttal megemlítette: a tervek szerint a jövőben is minden nyáron megrendezik a nemzetiségi önkormányzatokhoz kötődő alkotók csoportos kiállítását.
***
A Főtér Galéria időszaki kiállítások bemutatására szolgáló terében augusztus közepéig Kardos Tibor szobrász és vendégkiállítóként Kardos Éva számos művét tekinthetik meg az érdeklődők, a kiállítás címe: „Szellem és valóság”.
A megnyitón Fördős Attila polgármester elöljáróban megemlítette, hogy Kardos Tibor üvegmozaik, tűzzománc alkotásait, "Az ember tragédiája" színeit megragadó domborműsorozatát már széles körben ismerheti a közönség.
- A mostani kiállítás kapcsán kiemelem a fővárosban 1921-ben felállított, később barbár módon eltávolított úgynevezett irredenta szobrok kicsinyített másainak megalkotását és bemutatását. Hiszen csaknem száz évvel a trianoni békediktátum után is bátorság kell ahhoz, hogy bárki, bármilyen formában szót emeljen a Magyarországot megcsonkító nagyhatalmi döntés ellen. Külföldön különösen, de idehaza is jellemző, hogy nagyon sokan értetlenkednek, miért fáj nekünk magyaroknak a nyilvánvaló történelmi igazságtalanság, de mi nem feledhetünk - hangsúlyozta a városvezető.
A két kiállító munkáit ezután Jávorka Csaba tanár, festőművész méltatta.
***
Az Arcus könyvesboltban és galériában az elkövetkező pár hétben a Forte Fotóklub Vác tagjainak "Templomok rejtett kincsei" című csoportos kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, huszonegy alkotó munkái kerültek a falakra, paravánokra.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. július 24., hétfő]
Óriási sikert aratott a vigalom

Zsúfolásig megtelt a székesegyház a XXV. Váci Világi Vigalom ünnepélyes megnyitójára és nyitóhangversenyére, amelyen hangos sikert aratott a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar közös fellépése.

Fördős Attila polgármester emlékeztetett, hogy 1993. a barokk éve volt Európában, a kezdeményezéshez Vác is csatlakozott a Váci Világi Vigalom megrendezésével, ami immár negyed százados hagyománnyal büszkélkedhet.
- Hogy mennyire tiszteljük ezt a kort, ékesen bizonyítja, hogy az ősz elején szobrot állíthatunk a városépítő Migazzi Kristóf püspöknek, az alkotás elkészítéséhez az önkormányzat is jelentősen hozzájárul. Ugyanakkor a Mária Terézia is képviselte nagybirodalmi hatalom magyarság elleni bűnei, hazánkat sújtó intézkedései miatt nem lehet elvárás és cél, hogy a vigalom afféle pompázatos, hajbókoló emlékünnep legyen. Ezért az évek során eltolódtak, kiegyenlítődtek a hangsúlyok a rendezvényen, annál is inkább, mivel Vác ezeréves múltja alapján bőven van miből ízelítőt adni, nem is beszélve kortárs alkotóink, művészeti közösségeink bemutatkozásáról, a legnépszerűbb előadók sorába tartozó sztárvendégek fellépéséről, a kisgyerekeknek, családoknak szóló programokról, a testvérvárosainkból érkezett fellépők előadásairól - mondta a városvezető, tartalmas szórakozást kívánva a nagyközönségnek.
Természetesen üdvözölte a résztvevőket Beer Miklós megyéspüspök is.
A XXV. Váci Világi Vigalomban összességében több mint száz program várta az érdeklődőket - méltó fináléként Carl Orff: Carmina Burana című remekműve zengett a Konstantin téren a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, a Talamba ütőegyüttes és több mint négyszáz énekes közreműködésével (szólót énekelt: Szemere Zita, Ókovács Szilveszter és Boncsér Gergely), vezényelt Verebélyi Ákos.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió


(1-10)(11-20) (21-30) (31-40) (41-50)  ... (5251-5258)   >>

Hirdetés
Cégajánló
DunaWeb Szolgáltató Kft. 2007-2013. Impresszum Médiajánlat

WWW.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKANYAR.HU     APRO.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKESZI.HU    
APRO.DUNAKESZI.HU     APRO.VAC.HU     INGATLAN.VAC.HU     INGATLAN.KISMAROS.HU     APRO.KISMAROS.HU