Hírek

Dátum: Típus: Kulcsszó:  

Közélet [2018. január 8., hétfő]
Sálak, sapkák a főtéren a rászorulóknak

Ahogyan 2017-ben, úgy az idei év elején is nagyon sok sálat, illetve ezeken kívül újdonságként ezúttal sapkákat is kirakott a főtéren a Vác-Alsóvárosi Plébánia Szent Anna Karitász Csoportja, hogy akiknek szükségük van ilyen holmira, nyugodtan elvihessenek belőlük.

- Sokan vannak, akik bár rászorulnak a segítségre, nem veszik a bátorságot, hogy karitatív szervezetekhez forduljanak, ez az akció a névtelen adományozásnak egy kiváló formája - mondta a pénteki sálkötözéskor Székely Sándor, a karitászcsoport vezetője.
Hozzátette: ha elfogynak a sálak, sapkák, igyekeznek újabbakat kihelyezni a főtéren és lehetőség szerint a főutcán is.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2018. január 8., hétfő]
Több mint öt milliárd forintos állami támogatás a váci kórház járóbeteg ellátásának fejlesztésére

Az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintos fejlesztési támogatást nyújt a váci Jávorszky Ödön Kórháznak – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken Vácon.

A kórház dolgozói értekezletén Rétvári Bence elmondta, hogy még a múlt év végén döntött a kormány a 150 ezer embert ellátó váci intézmény több mint ötmilliárd forintos fejlesztési támogatásáról, amelyből új járóbeteg-ellátó épülettömb jön létre és korszerűsítik a már meglévő épületeket, illetve a támogatás lehetőséget ad új laboratóriumi, diagnosztikai eszközök vásárlására, orvosi és informatikai berendezések beszerzésére is.
A dolgozói értekezletet bevezető tájékoztatón részt vett Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, Harrach Péter, a választókerület országgyűlési képviselője, Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója és Fördős Attila polgármester, illetve Pető Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgármester is.
- Az egészségügyi ellátórendszert sokan kritizálják kívülről, hiányos ismeretekkel és akár politikai célzattal, de az a legfontosabb, hogy a döntéshozók mindenekelőtt a szakdolgozóktól érkező jelzésekre figyeljenek. Hiszen ők azok, akik napi munkájuk révén a legtöbb tapasztalattal bírnak. És itt meg is ragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindannyiuknak odaadó szolgálatukért - mondta Fördős Attila.
Az esemény végén bemutatkozott a kórház új főigazgatója, Dr. Urbán Edina, aki elmondta, hogy a fejlesztések mellett a jövőben a betegellátás szervezési folyamatát is optimalizálni kívánják.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2018. január 5., péntek]
Köszöntjük a 90 éves Polyák Tibort

Polyák Tibor a napokban betöltötte 90. életévét, a jeles születésnap alkalmából Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, az Intézményfelügyeleti és Humán Osztály vezetője is felkereste otthonában, átadva neki a város ajándékát és az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszes oklevelet.

Az ünnepelt a Nógrád megyei Nézsán született, 1949-ben költözött - munkája révén - Vácra, aktív éveiben előbb a városi kórházban dolgozott műtősként, majd a mentőszolgálatnál folytatta hivatását mint ápoló.
Tibor bácsinak két gyermeke jelenti a szűk családi kört, de több barátjával is szorosan tartja a kapcsolatot.
A családnak van egy kis telke is, és az ünnepelt mindmáig nagyban besegít az itt adódó munkákba, odahaza pedig legkedvesebb elfoglaltsága az olvasás és a rádióhallgatás.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2018. január 3., szerda]
Kormányablakokban is intézhetőek az adóügyek

Pest megyében január elejétől már négy Kormányablakban is intézhetik adóügyeiket az érintettek. A NAV munkatársai a gyáli, pilisvörösvári, szentendrei és a szobi Kormányablakokban lesznek elérhetőek.

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2017 telétől Budapesten a Dózsa György útra költöztette központi ügyfélszolgálatát, de megmaradtak a váci, szigetszentmiklósi, ráckevei, nagykátai, gödöllői, érdi, dabasi és ceglédi kirendeltségek. Ezek mellett 2018. január 2-tól már Gyálon, Pilisvörösváron, Szentendrén, Szobon is várja az ügyfeleit a helyi Kormányablakokban a NAV munkatársa.

A kirendeltségekhez hasonlóan az adóügyek széles körét intézhetik a Kormányablakokban dolgozó NAV munkatársaknál, teljesség igénye nélkül: adókártya ügyintézés, bevallás átvétele, egészségügyi szolgáltatási járulékkal kapcsolatos információk, adószámla egyeztetés, tájékoztatás az adószámláról, beadványok/kérelmek átvétele, megszemélyesített csekk kiadása, általános tájékoztatási tevékenység magánszemélyek részére. Akárcsak a többi NAV ügyfélszolgálaton, az érintett Kormányablakokban is lehet bankkártyával fizetni.

Adóügyek intézése a Kormányablakok nyitvatartásától eltérő:


hétfő 8:15 – 15:30
kedd 8:15 – 15:30
szerda 8:15 – 15:30
csütörtök 8:15 – 15:00
péntek szünnap

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentum:
nav.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2018. január 2., kedd]
2018. évi kéményseprőipari társasház sormunka ütemterv

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a kéményseprőipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben és a kéményseprőipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (VI.9.) BM rendeletben (a továbbiakban: BM rendelet) meghatározott közfeladat elvégzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint kéményseprőipari szerv a 2018. évi kéményseprőipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette.

Az ütemterv a csatolt dokumentumban olvasható!

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentum:
pest_terv.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. december 31., vasárnap]
Jó évet zárt a település

2017 utolsó sajtótájékoztatóján több kérdést is érintett a polgármester. Fördős Attila beszélt a Reménység pálya állami forrásból történő felújításáról, a jövő évben megváltozó parkolási rendről és a város anyagi helyzetéről. A városvezető úgy értékelte: összességében jó évet zárt a település.

Idei utolsó sajtótájékoztatóján a város 2017-es anyagi helyzetét foglalta össze Vác polgármestere. Fördős Attila elmondta: az iparűzésiadó-bevételek tervezett feltöltése és a Karacs kollégium értékesítése is hozzájárult ahhoz, hogy a város adósság nélkül futhat neki a következő költségvetési évnek.
- Vác városa 2017 költségvetési évben nem halmozott föl egyetlen forint adósságot sem. A szerződésekben vállalt kötelezettségeinknek eleget tettünk és a mai nappal megérkezett rendkívüli működési támogatásból a korábban keletkezett kötelezettségvállalásainkat rendeztük. A tavalyi évhez képest jelentős előremozdulás történt, hiszen a Volánbusz felé több mint egy hónapot lefinanszíroztunk. Ugyanúgy, mint tavaly, 12 hónapot finanszíroztunk a holding működésében és az önkormányzat intézményeinél egyetlen forint felhalmozás sincsen, a mai napon és holnap további utalások történnek, ami rendezi a 2017-es költségvetési évet – mondta Fördős Attila.
Nőtt a város vagyona is, ami elsősorban a mélygarázs megvásárlásából és a felújításokból áll össze. A beruházások jövőre is folytatódnak, az egyik jelentősebbről szintén itt számolt be a polgármester.
- A váci Reménység pálya és munkacsarnok megépítéséhez-átépítéséhez az állam 774 millió forintot biztosít. Ezzel egy újabb olyan sportlétesítmény kerül megújításra, amelyik méltó módon illeszkedik a váci sportélethez, a sportegyesületek munkájához és a Nemzet Sportvárosa címhez – tette hozzá Fördős Attila.
A sajtótájékoztató során a polgármester azt is bejelentette, hogy jövő év február elsejéig ingyenes lesz a parkolás. Indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy a váciak hozzászokhassanak az objektum használatához.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. december 29., péntek]

Vác Város Önkormányzata sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a város minden polgárának!

Fördős Attila
polgármester

Pető Tibor
alpolgármester

Mokánszky Zoltán
alpolgármester

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. december 21., csütörtök]

Vác Város Önkormányzata áldott, békés karácsonyt kíván a város minden polgárának!

Fördős Attila
polgármester

Pető Tibor
alpolgármester

Mokánszky Zoltán
alpolgármester

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. december 21., csütörtök]
Kitüntetés a városházán

A már hagyományos évzáró városházi ünnepségen Branizsa Györgyné, a Váci Lakóterületi SE elnöke, Bartos Ferenc korábbi polgármester, a Migazzi Alapítvány elnöke és Okos Levente, a Dunakanyari Látássérültek Egyesületének vezetője vehette át Fördős Attila polgármestertől "A polgármester díja" kitüntetést

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Közélet [2017. december 21., csütörtök]
Öt milliárd forintból új multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben

Teljes egészében állami forrásból multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben, a létesítmény a tervek szerint 2019-ben készül el - derült ki Rétvári Bence államtitkár, Fördős Attila polgármester és Pető Tibor alpolgármester csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

A 3000 férőhelyes rendezvénycsarnok tervéről először 2016-ban esett szó, akkor Harrach Péter országgyűlési képviselő tett bejelentést az elképzelésről.
A csütörtöki városházi sajtótájékoztatón Fördős Attila polgármester - köszönetet mondva a kormánynak a beruházás tervbe vételéért - megfogalmazta: a rendezvénycsarnoknak köszönhetően egy kiemelkedő jelentőségű új létesítménnyel gazdagodhat a város.
Rétvári Bence államtitkár bejelentette: a kormány a kiemelt állami beruházások közé sorolta a váci fejlesztést.
A funkciókról szólva Pető Tibor alpolgármester elmondta, hogy a 3000 néző befogadására alkalmas létesítmény nemzetközi mérkőzések, akár világeseményekhez kapcsolódó összecsapások lebonyolítását is lehetővé teszi majd több sportágban, ezen kívül koncerteknek és más kulturális programoknak, vásároknak ugyancsak helyet adhat a csarnok, s nagyon lényeges, hogy a felszíni parkoló mellett mélygarázs is készül az épülethez.
Az üzemeltetéssel kapcsolatban elhangzott: ez az önkormányzat feladata lesz, de a szükséges forrás előteremtésében nagy segítséget jelent majd, hogy párhuzamosan a Bán Márton utcai meglévő sportcsarnok üzemeltetését átveszi a várostól a Váci Tankerületi Központ.
A Magyar Közlönyben megjelent vonatkozó kormányrendeletből az olvasható ki, hogy a sport- és rendezvénycentrum kivitelezése 2019-ben zárulhat le, addig ugyanis minden költséggel együtt 4,968,181,000. forintot különít el erre a célra a kormány a központi költségvetésben.

Feladó: Városháza
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió


(1-10)(11-20) (21-30) (31-40) (41-50)  ... (5371-5373)   >>

Hirdetés
Cégajánló
DunaWeb Szolgáltató Kft. 2007-2013. Impresszum Médiajánlat

WWW.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKANYAR.HU     APRO.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKESZI.HU    
APRO.DUNAKESZI.HU     APRO.VAC.HU     INGATLAN.VAC.HU     INGATLAN.KISMAROS.HU     APRO.KISMAROS.HU