Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2010. december 22., szerda]

Szerződés a Sörház felújításáról

A hétfői ünnepélyes aláírással újabb szakaszához érkezett a "Vác Főutca-Főtér Program II/1. ütem" nevet viselő projekt. Városunk polgármestere a kivitelezővel ekkor írta alá a Sörház felújítására vonatkozó szerződést.
A már korábban elkészült ivóvíz és szennyvízcsatorna felújítás után ebben a fázisban a közterületek teljes átépítése és a közművek rekonstrukciója jelenti a feladatot. A Fürdő Söröző a felújítást követően az eredeti, száz esztendővel korábbi külsejét nyeri majd vissza. A kivitelező egyúttal a belső terület építészeti, gépészeti és elektromos felújítását is elvégzi, illetve a vendéglő akadálymentesítését, valamint a külső kertépítési munkálatokat is végrehajtja.
A 246 millió forint önerős Főtér-Főutca rekonstrukció második üteme közel egymilliárdos költséggel valósulhat meg, ebből a most aláírt szerződés 45,5 millió forintot fed le.
A munkálatok előreláthatólag tavasszal indulhatnak majd meg.


FOTÓ: VÁCI NAPLÓ

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 21., kedd]

A Betlehemi láng a Városházán

Hétfőtől a Városházán is elérhető a Betlehemi láng. A betlehemi születés templomából december 11-én érkezett a láng a váci székesegyházba, amelyet aztán az önkormányzat folyosóján mindenki számára elérhető módon helyeztek el.
Az ünnepélyes aktus alkalmával Fördős Attila polgármester elmondta: december 24-én nem csak a keresztények, hanem az egész világ emlékezik arra a vallásalapító történelmi személyiségre, aki a szeretetet hirdette. Kiemelte: fontos, hogy a városban is a szeretet legyen a meghatározó erő.
A láng a polgármesteri hivatal nyitvatartási idejében az első emeleti folyosón mindenki számára hozzáférhető, így karácsonyig mindenki vehet, illetve vihet a születés templomából származó szeretet lángjából.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 20., hétfő]

Váci kábeltévés változások

A Vác Városi Kábeltelevízió Kft. tájékoztatása szerint januárban több változás történik a szolgáltatások tekintetében. Az infláció és a műsorszolgáltatók általi díjemelések miatt 2011. január 1-től átlagosan 1 %-kal emelkednek az előfizetési árak. Így például az alapcsomag 3790 Ft, a Digitális Bővített I-II. csomag 4900 Ft, a HBO előfizetés 2400 Ft lesz havonta.
Az alapcsomagból kikerül a Fishing&Hunting, a Eurosport2 és a Film+2 csatorna. Helyette a kínálat a Peca Vadász, a Digisport és a Film Box műsorával bővül. Az Általános Szerződési Feltételek ilyetén módosulása miatt a hivatalos tájékoztatástól számított 8 naptári napon belül lehetőség van az egyoldalú szerződésbontásra. Amennyiben ez nem történik meg, a módosításokat elfogadottnak tekinti a szolgáltató.
A szerződési feltételek a Zrínyi utcai Ügyfélszolgálati irodában, illetve a www.vacktv.hu címen elérhető weboldalon megtekinthetők.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 18., szombat]

Váci kitüntetettek köszöntése

Szerda délután ünnepség keretében köszöntötték a Városházán azokat a városunkhoz kötődő személyeket, akik az élet különböző területein, országos, regionális, vagy szakmai elismerésben részesültek az elmúlt időszakban.
A több mint húsz meghívottat Vác polgármestere és két alpolgármestere fogadta. Köszöntő beszédében Fördős Attila polgármester gratulált a váci kiválóságoknak és köszönete mellett reményét is kifejezte, hogy az általuk elért eredmények tovább növelik a város tekintélyét hazánkban és a nagyvilágban.
(A kitüntetettek névsora a kapott elismerésük megnevezésével alsó képünkön megtekinthető.)



FOTÓ: Váci Napló

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 17., péntek]

Esztendő záró ingyenes programok

Szerdán sajtótájékoztató keretében ismertették azokat az év végi programokat, amelyeket a helyi önkormányzat szervez a legkisebbektől az idősebb korosztályig a legszélesebb érdeklődési körű lakos számára.
Dr. Schmuczer Istvánné, a Művelődési és Oktatási Bizottság elnöke elmondta: már korábban elkezdték szervezni a programokat. Ennek eredményeként december 17-én pénteken az óvodás és általános iskolások részére félóránként indítanak mikulásvonatokat 14 és 18 óra között. A kivilágított járművek 14 órától várják a belvárosi gyerekeket a művelődési ház elé, a deákváriakat pedig a Radnóti iskola elé.
A karácsonyi díszítésen is változtatott az önkormányzat a főtéren, december 18-án szombaton pedig 10-től 12 óráig, valamint délután 16-tól 18-ig élő betlehemi műsorral és teával várják majd a Március 15. térre a gyerekeket és a családokat. December 27-től 31-ig gazdag programokkal várják a látogatókat, melyeket a művelődési ház szervez. Színházi előadást, gyermekbábszínházat, és előszilvesztert ajánlanak az érdeklődőknek.
Újdonság lesz a főtéri szilveszteri buli amelyre élőkoncertekkel, éjféltől tűzijátékkal és utcabállal várják a bulizni vágyókat. 18 órától kezdődnek majd a programok, ezalatt a főtéri vendéglátóipari egységek is nyitva lesznek, amelyek az utcán is árusítják majd a szilveszteri finomságokat. A szervezők egyébként fűtött sátrakat is biztosítanak a rendezvény helyszínén. Január 2-án még a művelődési házban a Váci Szimfonikus Zenekar előadásában a Denevér című darab kerül megrendezésre
Fördős Attila polgármester elmondta: a váci önkormányzat a jövőben rendszeressé szeretné tenni az év végi programokat.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Második alkalommal rendezik meg városunkban a térség tehetségkutató énekversenyét, a Dunakanyar Hangját. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a megmérettetés helyszínéül szolgáló Madách Imre Művelődési Központban.
A kihívásra ezúttal is korhatár nélkül várják azokat, akik többféle zenei műfajban is szívesen megmutatnák énektudásukat. Először idén februárban rendezték meg a térség tehetségkutató énekversenyét Vácott. A felhívásra akkor több százan jelentkeztek a környező településekről, hogy megmutassák énektudásukat.
A jövő esztendő elején esedékes megmérettetés legjobbjai értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak, az első helyezett például saját lemezzel is büszkélkedhet majd. A térség tehetséges énekeseinek versenye 2011. február 18-án veszi kezdetét: Három héten át bárki nyomon követheti a verseny alakulását a váci művelődési központban.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 15., szerda]

Hatékony munkával fontos döntések

A munkaterv szerint idei utolsó ülését tartotta kedden Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete, amely igen sok témában hozott fontos döntéseket.
A teljes létszámban jelenlévő grémium a napirend előtti kérdések után több sürgősségi javaslat fel- és előzetesen kiadott téma levételével egyhangúan elfogadta a napirendet. Többek között később, csak egy gazdasági elemzést követően tárgyalják Pető Tibor alpolgármester előterjesztését a városi gazdasági társaságok átvilágításáról.
A költségvetési rendelet módosítását (10 millió forinttal emelték meg) ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) is változott néhány pontban. A helyi autóbusz közlekedés tarifái januártól emelkednek. A háziszemét szállítás jövő évi díjkalkuláció élénk vitát váltott ki. Végül az elfogadott határozat szerint tárgyalásokat kell kezdeményezni a szolgáltatást jelenleg ellátó céggel a díjak csökkentése érdekében. Felülvizsgálták a közterület használati díjakat és meghatározták a 2011-es helyi adókat. Az utóbbi szerint a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 10 ezer Ft/év. Az építményadó 400 Ft/nm/év. A gépjárműadó mértéke törvényi előírás alapján kerül meghatározásra és teljes összegében az önkormányzatnál marad. A vállalkozások kommunális adója pedig egy törvénymódosítás értelmében 2011-től megszűnik.
Schmuczer Istvánné egyéni képviselői indítványát elfogadva a parkoló járművek esetében 10 perc türelmi időt fogadtak el, amely az ellenőr érkezte után kezdődik. Módosították a pénzben és természetben nyújtott önkormányzati támogatásokról szóló rendeletet. Eladásra kijelölt ingatlanok árának meghatározása után elfogadták a jövő évi munkatervet. Eszerint a 2011-es képviselő-testületi ülésekre csütörtöki napokon kerül sor, az elsőre január 20-án 9 órától. Ugyancsak különösebb vita nélkül fogadták el az idei külügyi beszámolót és a jövő évi külügyi tervet. Egymillió forintot biztosítottak a rendelőintézet előtető építményének felújítására.
Városfejlesztési és forgalomtechnikai témák után módosításra került a Beszerzési szabályzat, majd kiírták a Váci Értéktár – Közérdekű Muzeális Gyűjtemény igazgatói állására vonatkozó pályázatot. A váci Püspökség népkonyha létesítését tervezi, ehhez a szükséges városi segítséget a Szociális Szolgáltatások Háza nyújtaná. Ennek segítésére biztosított a város 1 250 ezer forintot. A testület a Szegfű utcai bölcsőde férőhelyét 14 fővel bővítette és ehhez biztosította a feltételeket. Elfogadták a polgármester előterjesztését a városunkban megalakult hat kisebbségi önkormányzattal való együttműködés vonatkozásában.
A Jávorszky Ödön Kórház az irányú kérelméről, hogy a tartósan üres 55 állással csökkentsék az intézmény létszámát, csak a következő ülésen történik döntés. A Képviselő-testület tagjai a többségében – névszerinti szavazás keretében - nem támogatták a szérűskerti műfüves pálya körül, az OLLÉ program keretében történő fejlesztési elképzeléseket, amely 125 millió forintos hitel felvételét tette volna szükségessé. Vác Város Önkormányzat csatlakozik a Dunakanyar Egységes Pedagógiai Szakszolgálathoz. Meghosszabbításra került a városi kórházhoz rendelt önkormányzati biztos cégével történt szerződés. A 2011-es költségvetésben forrást kell majd beállítani a Flórián utcai egészségügyi komplexum felújítására, vagy más helyszínen történő biztosítására.
Egy ad hoc bizottságot is létrehozott a grémium. Ennek feladata lesz, hogy megvizsgálja a kórház jelenlegi ellátási, közegészségügyi és járványügyi helyzetét veszélyeztető problémákat és kezelje azokat. Három sportegyesület is támogatást kért az önkormányzattól. A Vác Városi Labdarúgó SE esetében egy likvidhitel felvételét támogatták, melynek visszafizetési garanciáját adott esetben a város által nyújtott 2011-es támogatás képezheti. A Váci Női Kézilabda SE póttámogatási igényét elutasították, míg a Váci Kézilabda SE hitelkérelméhez kezességet vállaltak.
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének decemberi tanácskozása zárt üléssel ért véget.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Közélet [2010. december 14., kedd]

Pest megye Családja: a Hujbert-család

Pest Megye Közgyűlése tavaly alapította meg az "Év családja Pest megyében" díjat, amely átadására december 10-én került sor a Megyeházán. Az egyhetes nyaralási lehetőséget és 300 ezer forint jutalmat tartalmazó díjat a megyei közgyűlés elnöke adta át.
A pályázatra 28 település 32 családját nevezték a települési önkormányzatok. Az elismerés a megyében élő olyan családoknak adományozható, akik mindennapi életükkel, munkálkodásukkal, gyermekeik nevelésével, taníttatásával, családtagjaik gondozásával, közéleti szerepvállalásukkal példát mutatnak a Pest megyeiek számára.
A váci Hujbert-családban (képünkön) a tanárként dolgozó apa és a tanítónő anya hét gyermeket nevel. A legkisebb 7, a legnagyobb 27 éves, ő képzőművész. A három egyetemista, egy gimnazista, két általános iskolás gyermek az iskola és a település közösségi életében, a szülők az egyházközösség munkájában is részt vesznek. A családot a közelben élő nagyszülők is segítik a mindennapokban.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Az adott intézmény diákjainak eredményei alapján rangsorolta a hazánkban működő középfokú iskolákat a Köznevelés című szakmai havilap.
Az intézmények oktatási struktúrájának alapján különböző kategóriákban összesen 157 iskolát értékeltek. Közülük három váci található: Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, a Piarista Gimnázium és a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium. Utóbbi eredménye egyedülálló: eredményességi mutatói alapján ez az oktatási intézmény áll a szakközépiskolák kategóriájában az országos lista élén.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu

Vác Város Önkormányzat és a Madách Imre Művelődési Központ (MIMK) közös szervezésében idén is közös kiállításon mutatják be amatőr és hivatásos váci és Vác környéki művészek különböző stílusú alkotásaikat.
A hagyományos Téli tárlat megnyitójára december 11-én került sor a művelődési központ aulájában. A Szabó Sándor gitárművész kompozíciói által keretbe foglalt eseményen Mokánszky Zoltán alpolgármester köszöntötte a kiállítókat és a megjelent művészetbarátokat, majd Szemadám György festőművész, író elnök zsűritársai – Aknay János festőművész és Tumbász András fotóművész - nevében is értékelte a beérkezett műveket. Kiemelte: a nagyon sokszínű anyagnak csak mintegy fele kaphatott helyet a tárlaton. Köszönetet mondott a pályázóknak és elmondta: véleménye szerint Vác messze földön büszke lehet művészeire, kulturális életére.
A díjazottak közül Bardócz Lajos grafikus Iványi Károlyné igazgatótól vehette át a MIMK különdíját, míg a város elismerését Németh Árpád festőművész érdemelte ki. A zsűri harmadik helyezéssel jutalmazta Fekete István fotóművészt, második díjra érdemesítette Molnár László József grafikust, míg az idei Téli tárlat fődíját – az "Egy nap kezdete" és a "Deus ex machina" című munkájáért (alsó képünkön) - Bálint Zsombor festőművész kapta (felső képünkön).
A kiállítás a művelődési ház emeleti galériájában 2011. január 17-ig tekinthető meg.

Feladó: ES

Email: estv@estv.hu