|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
| |
| |
 |
6°C hőérzet: 6°C páratartalom: 93% |
|
| |
Nappali: |
Éjszakai: |
| |
 |
19°C |
 |
12°C |
|
|
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
|
|
2010. szeptember 7., kedd - Regina napja van
|
 |

|
Kézilabda - A hétvégén rajtolnak a fiúk
|
Hajrájához érkezett a férfi kézilabda másodosztály Nyugati csoportjában listavezető Váci KSE-Taxi 2000 téli felkészülése.
A tavaszi bajnoki rajt február 14-én Nagyatádon, a Rinyamenti KC otthonában lesz. Az egyhónapos felkészülés a korábbinál több edzéssel, illetve tesztmérkőzésekkel zajlott, annak érdekében, hogy Laurencz László mesteredző tanítványai meg tudják ismételni remek őszi diadalmenetüket. Tuba Kovács Ervin felépült súlyos karsérüléséből, azonban a csapat másik erőssége, Szilágyi Péter csak az idény második felében léphet majd pályára. Új játékos a Szentendréről érkező 23 esztendős Dóczi Dávid (képünkön). A VKSE több - általában meghosszabbított játékidejű - felkészülési mérkőzést játszott, váltakozó sikerrel. A bajnoki főpróbára február 9-én, kedden este fél nyolctól hazai pályán kerül sor, amikor a Fradi második gárdája látogat a váci sportcsarnokba. Bajnoki összecsapáson először február 21-én 17 órától láthatják a szurkolók a mieinket, ekkor a Szentendre elleni megyei rangadóra kerül sor.
|
|
|
|
|
 
|
|
Ülőröplabda - Vácott a legjobbak
|
Tavasszal Vác jelenti majd a magyar ülőröplabdások központját, hiszen a válogatott edzőtábora mellett kupamérkőzésekre is sor kerül.
A nyári, Egyesült Államokban megrendezésre kerülő világbajnokságra készülő válogatott - soraiban a váci Oroszi Károllyal - március közepén és április elején is egy-egy hétvégét városunkban edzőtáborozik, miközben hét, illetve öt alkalommal tart közös tréninget. A sportág idei Magyar Kupa viadalára is Vácott kerül sor, ennek időpontja: március 13., helyszíne a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium tornacsarnoka (képünkön). A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket, a mérkőzésekre a belépés ingyenes.
|
|
|
|
|
 
|
|
Labdarúgás - Nyertek az Akadémia ellen
|
Az erős havazás megakadályozta ugyan az NB II-es váci focisták hétközbeni tesztmérkőzésének lejátszását, ám szombaton az idegenbeli fellépésnek már nem volt akadálya: Videoton-Puskás Akadémia - Dunakanyar-Vác 0-2 (0-2).
A felcsúti találkozón a mieink a következő formációban szerepeltek: 1. félidő: Sztankó - Gáspár, Tányéros, Páles, Juhász - Rusvay, Albert, Nagy, Gulyás - Rob, Petre 2. félidő: Horváth - Koren, Tányéros, Benke, Hegedűs - Fekete, Albert, Vén, Gulyás - Bánáti, Petre Az első játékrészben a vendégek játszottak fölényben, amit két találattal nyomatékosítottak is. Előbb a 22. percben Gulyás szögletét Páles fejelte a hálóba, majd a 34. percben egy gyors kontra során Petre ugratta ki Rusvayt (képünkön), aki a büntetőterületre belépve 14 méterről a kimozduló kapus felett a hálóba emelt. A fordulást követően újabb helyzeteket dolgoztak ki játékosaink, de ezek sajnos kimaradtak, A váci próbajátékosok közül Petre kapott szerepet, aki az első játékrészben jól mozgott, de a második félidőben kisebb sérülést szenvedett. A tervek szerint legközelebb szerdán 14 órai kezdettel a Tatabánya együttesét fogadja csapatunk a Szérűskertben.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda - Felsőházat érhet a győzelem
|
Ha nem is a remélt magabiztossággal, ha időnként kimondottan borzalmas védekezéssel, de megszerezte a rendkívül értékes idegenbeli pontokat élvonalbeli kézilabda csapatunk: Dunaújvárosi NKKSE - Váci NKSE 37-39 (18-20).
Két hasonló felépítésű félidőt láthatott a publikum, amelyben nagyon szép számmal volt jelen a váci érzelmű drukkerhad is. A sok rutinos, és a közelmúltban reaktivált játékost tehetséges fiatalokkal remekül ötvöző hazaiaknál az elmúlt időszakban fokozatosan egyre jobb formába kerülő váciak ellen természetesen mindenki felépült - a súlyosan sérült Jókai Nóra kivételével - kisebb-nagyobb sérüléséből, míg a mieink továbbra is nélkülözni kénytelenek Gerstmár Szilviát. A vendégdrukkerekben és talán a játékosokban és a szakvezetésben is volt egy bizonytalanság csapatunk várható teljesítményét illetően, hiszen idegenben tétmeccsen utoljára november közepén lépett pályára a VNKSE. (Emlékezetes diadalt aratva a Fradi otthonában.) Az első percekben nem úgy tűnt, hogy bármitől is kell tartania a váci sikerért szorítóknak. Negyedóra alatt négygólos előnyre tettek szert Tóth Timiék. Amint várható volt, szaporán potyogtak a találatok, mindkét oldalon hanyagolták a hölgyek a védőmunkát. A játékrész közepén aztán a mieink elkezdtek valamiféle "Ki tudja nagyobb ziccerből eltalálni a kapust és ki lustább ütközni a védekezésben?" című drukkerbosszantó "produkciójukat". A belelkesült újvárosiak ezt kihasználva (egy 7-1-es periódussal) a négygólos hátrányból kétgólos fórt állítottak elő. Hiába próbálkozott Németh András időkéréssel, illetve kapuscserével, kezdhettek a váciak sziszifuszi munkával mindent elölről. A szünetbeli sovány előny infarktus közeli folytatást sejtetett. Ami aztán be is következett. Bár újra jól sikerült a félidőstart és tíz perc alatt ismét négyre nőtt az előnyünk, bizony a szapora gólváltásban benne volt, hogy pár perc alatt megint fordulhat a kocka. Miközben a Vác igyekezett figyelni Ferlingre és Radulovicsra - azért az előbbi 10, utóbbi 6 gólt betermelt a hálónkba -, néhány nagyon ügyes fiatal hazai játékos rendre betalált. Kettő-három, néha csak egy találatnyival vezetett a VNKSE. Néhány téves vagy bizonytalan bírói ítélet hergelte a kedélyeket mindkét oldalon (Bonifert Ferenc és Oláh Viktor nem vezetett rosszul…, igaz, jól sem!) szerencsére az egyenlítés rendre elmaradt. Sajnos jó kapusteljesítményről vendégrészről csak a valóságtól igen elrugaszkodva tudnánk beszélni, a védőfal jobb oldala pedig a nyárközepén tűző napra kitett vaj keménységét idézte. Szerencsére Temes Bernadett nagyon elkapta a fonalat és Vaszari Virággal egyetemben igen fontos gólokkal végül két perccel a zárás előtt végre eltávolította a váciakért aggódók ülésre használt testrészében meglévő zabszemet... A lényeg ezúttal a győzelem megszerzése volt, és végső soron ezért is ugyanúgy két pontot osztanak, mint a félszázon túl dobott góllal kivívott sikerért. Váci gólszerzők: Tóth Tímea 10 (3); Vaszari Virág 8; Temes Bernadett 7; Bagócsi Barbara, Baross Zsuzsa, Farkas Veronika és Lucia Uhrakova 3-3; Borkowska Katalin 2. A győzelemmel a Vác egy pontra megközelítette a 3. helyen tanyázó Békéscsabát és öt egységnyire hizlalta előnyét az 5. Fradi előtt. Németh András: "A Dunaújváros sokkal jobb csapat annál, amit a tabella jelenleg mutat. Ma is bizonyította ezt és csak nagyon nehéz csatában tudtunk fölé kerekedni. Ebben nagy része volt a minket elkísérő váci szurkolóknak, akiknek köszönjük, hogy biztatásukkal átsegítették a játékosokat a holtpontokon."
Utánpótlás eredmények. Dunaújváros ifi - VNKSE ifi 37-32, Dunaújváros serdülő - VNKSE serdülő 29-22. A mieink legközelebb február 13-án a Hódmezővásárhely csapatait fogadják.
|
|
|
|
|
 
|
|
Új elnök a Reménység élén
|
Tisztújító közgyűlést tartott a Váci Reménység Egyesület, amelyen az egyetlen napirendi pont a soron kívüli vezetőségválasztás volt.
Többségi szavazással tiszteletbeli elnöknek választották Nyeste Pált, elnöknek Moys Csabát, titkárnak Mikulai Dánielt, és pénztárosnak Derényi Lászlót. A vezetőségi tagok a következők: Draxler Ferenc, Kiss János, Lovas Péter, dr. Oroszi Sándor, Szikora Gyula, Tóth Barnabás és Tóth Péter. A felügyelő bizottság tagjai: Laczhegyi Miklósné, Schenkné Perlei Mária és dr. Somorjai Gábor.
|
|
|
|
|
 
|
|
Asztalitenisz - Négy tizennégy ellenében
|
Nem sikerült javítania a bajnokság tavaszi körének második fordulójában sem NB I-es asztaliteniszezőinknek: Pestújhely - Váci Reménység 14:4.
A tabella sereghajtó pozíciójában lévő váciaknak nem volt esélyük a meglepetésszerzésre a dobogóra pályázó vendéglátókkal szemben. A mieink február közepén talán megragadják az bennmaradásért folyó küzdelemben az utolsó lehetőséget és hazai asztalok mellett legyőzik a ceglédieket.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kosárlabda - Lefékezett a Reménység
|
Nem sok sikerrel vívták meg az évben eddig lejátszott bajnoki találkozóikat a megyei elitosztályban szereplő Váci Reménység SE kosarasai.
A pontvadászatot remekül kezdő váciak - nyolc fordulót követően mindössze egy vereséggel álltak a tabella második helyén - januárban négyszer léptek pályára és csak egyszer nyertek. Előbb az éllovas diósdiak otthonában szenvedtek súlyos vereséget, majd itthon a Damjanich kosár gárdája ellen is alulmaradtak. Szigetszentmiklóson végre 67-52-es győzelem következett, ám Hernádon 62-56-ra ismét az ellenfél bizonyult jobbnak. Így a mieink mérlege 8 győzelem mellett immár hat vereség, amivel lecsúsztak a középmezőnybe.
|
|
|
|
|
 
|
|
Labdarúgás - Épphogy vereség
|
A rendkívüli időjárás miatt egy nappal később, vasárnap látogatott előkészületi mérkőzésre az élvonalbeli győriekhez NB II-es labdarúgó együttesünk: Győri ETO FC - Dunakanyar-Vác 1-0 (1-0). Vác: Horváth - Gáspár (Juhász), Benke, Páles, Hegedűs - Petre, Farkas, Vén (Székesi), Busa (Gulyás) - Rusvay (Albert), Don Bosco (Bánáti). A törökországi edzőtáborozásukat megelőzően a hazaiak csupán a szünet előtti percekben értékesített büntetővel verték a játékban egyenrangú, és kapufát is lövő vendégeket. A mieinknél lehetőséget kapott a bizonyításra a Mallorca és a Villareal akadémiáján nevelkedő, Spanyolországból érkező kameruni Don Bosco, aki csatárposzton szerepelt a 80. percig, de nem tudta bizonyítani, hogy erősítést jelentene csapatunk számára. Szabados György vezetőedző szerint klubunk így el is köszön a játékostól. A több hete a csapattal tréningező Busa Bálint sajnálatos sérülést szenvedett, ezért a félidőben le kellett cserélni. A harmadik próbajátékos, a román Petre végigjátszotta a találkozót és jól is mozgott. Az NB II-es válogatottal Törökországban edzőtáborozó trió - Sztankó Gábor, Nagy Tamás, Fekete László - vasárnap érkezett haza és már bekapcsolódott a felkészülésbe.
A Vác Városi Labdarúgó SE 15 évesekből álló együttese a hónap utolsó szombatján egy németországi tornán vett részt. A mieink a 12 csapatos tornán 4 győzelem mellett kétszer szenvedtek vereséget és egy alkalommal játszottak döntetlent. Ezzel a torna 6. helyét szerezték meg. A gólkirályi címet a tíztalálatos Zsolnai Richárd vehette át.
|
|
|
|
|
 
|
|
Evezés - Hirling Zsolt befejezte
|
Abbahagyja az aktív sportolást és versenyszerűen már nem evez a továbbiakban Hirling Zsolt (képünkön).
A 25 esztendős világ- és Európa-bajnok sportoló a sportnapilapnak adott interjúban hozta nyilvánosságra elhatározását. Zsolt Varga Tamással párban az athéni olimpián könnyűsúlyú kétpárevezős egységben az 5. helyet szerezte meg a Vác Városi Evezős Club versenyzőjeként. A 2008-as olimpiát követően egy esztendőt a tanulásra kívánt fordítani. Egy hollandiai egyetemre nyert ösztöndíjat és elmondása szerint fokozatosan csökkent az evezés által számára nyújtott motiváció és belefáradt a magas szintű versenyzés megfelelő feltételeinek megteremtéséért folytatott harcba is. Így a jövőben már csak a tanulásra összpontosít, és versenyen már nem ül hajóba.
|
|
|
|
|
 
|
|
Kézilabda - Mesteri, majd iparos munka
|
28-7 és 21-14 - a számsor élvonalbeli kézilabdázóink soros bajnoki mérkőzésének két félidei eredményét mutatja. Ez önmagában is tükrözi, milyen felemás produkcióval gyűjtötték be újabb pontjaikat a mieink. Az alapszakasz 15. fordulójában: Váci NKSE - Kiskunhalas 49-21 (28-7).
Az idei pontvadászat legalacsonyabb nézőszáma - mintegy 300-350 szurkoló - leginkább a hirtelen lezúduló hómennyiség és a velejáró utazási nehézségek számlájára írható. Az első pontjait egy hete megszerző halasiak vérmesnek nem mondható reményeit is lehűtötte a remekül kezdő hazai hölgykoszorú: tíz minutum leforgása alatt 9-1-re húztak el. A nagy tudásbeli különbségen a vendégek időkérése sem változtatott, miután a látogatók messze legnagyobb nevű kézilabdázója. Éles József edző sem tudott varázsmódszert kitalálni. A váciak a még gólt is dobó Herr Orsolya kapus (képünkön) vezérletével játszi könnyedséggel zabolázták meg az eleve ötlettelenül poroszkáló ellent, míg támadásban szélsőink (Baross Zsuzsa és Klivinyi Kinga) szép találatain túl Tóth Tímea szokásához híven többször is a "semmiből" dobott gólt. A szünetben már talán azt latolgatták a jelenlévők, hogy sikerül-e jobban elporolni az aktuális ellenfelet, mint nem is oly régen szegény Hunniát. Aztán a folytatásban gyorsan kiderült, hogy erről szó sem lehet. A mieink - talán alkalmazkodva a kinti útviszonyok által megkövetelt tempóhoz - alaposan rátapostak a fékre. Ám miként ez a hirtelen mozdulat a havas, jeges úton sem ajánlott, itt is "karambolt" okozott. Legalábbis a csapat egyes tagjai és a maximális közönség kiszolgálást követelő Németh András között. A láthatóan összeszedettebben, keményebben védekező halasiak ellen a második játékrész hajrájáig kimondottan szenvedett csapatunk. Jellemző, hogy alig tíz perc alatt máris annyi gólt termeltek a látogatók, mint a teljes első félidőben. Ezalatt ugyanakkor megfeleződött a váci hálórongálás. Az 53. perc 40-20-as állásáig bizony ezt a játékrészt a vendégek nyerték! A hajrában aztán valamelyest helyreállt a rend és a percenkénti váci találatokkal a két - majdnem minden játékosát bevető (a könnyebb sérüléssel bajlódó Vaszari Virág nem lépett pályára) - csapat között kialakult az elvárható különbség. Váci gólszerzők: Tóth Tímea 15 (10); Klivinyi Kinga 8; Borkowska Katalin 5; Baross Zsuzsa, Farkas Veronika 4-4; Bagócsi Barbara, Mezei Tímea, Temes Bernadett 3-3; Laki Laura 2, Herr Orsolya és Lucia Uhrakova 1. Németh András: "Köszönjük mindazoknak, akik a mostoha időjárás ellenére megtisztelték szurkolásukkal a csapatot. Egy félidőn át meg is becsültük őket ..." Éles József: "Az első félidőben passzolásokból próbáltunk minél több pontot gyűjteni. Mire felébredtünk, elúszott a két pont."
Utánpótlás eredmények: VNKSE ifi - Kiskunhalas ifi 33-22, VNKSE serdülő - Kiskunhalas serdülő 26-23.
A Váci NKSE pénteken egy nagyon fontos összecsapásra Dunaújvárosba látogat.
|
|
|
|
|
 
|
 |
|
[1-10] [11-20] [21-30] [31-40] [41-50] [51-60] [61-70] [71-80] [81-90] [91-100] [101-110] [111-120] [121-130] [131-140] [141-150] [151-160] [161-170] [171-180] [181-190] [191-200] [201-210] [211-220] [221-230] [231-240] [241-250] [251-260] [261-270] [271-280] [281-290] [291-300] [301-310] [311-320] [321-330] [331-340] [341-350] [351-360] [361-370] [371-380] [381-390] [391-400] [401-410] [411-420] [421-430] [431-440] [441-450] [451-460] [461-470] [471-480] [481-490] [491-500] [501-510] [511-520] [521-530] [531-540] [541-550] [551-560] [561-570] [571-580] [581-590] [591-600] [601-610] [611-620] [621-630] [631-640] [641-650] [651-660] [661-670] [671-680] [681-690] [691-700] [701-710] [711-720] [721-730] [731-740] [741-750] [751-760] [761-770] [771-780] [781-790] [791-800] [801-810] [811-820] [821-830] [831-840] [841-850] [851-860] [861-870] [871-880] [881-890] [891-900] [901-910] [911-920] [921-930] [931-940] [941-950] [951-960] [961-970] [971-980] [981-990] [991-1000] [1001-1010] [1011-1020] [1021-1030] [1031-1040] [1041-1050] [1051-1060] [1061-1070] [1071-1080] [1081-1090] [1091-1100] [1101-1110] [1111-1120] [1121-1130] [1131-1140] [1141-1150] [1151-1160] [1161-1170] [1171-1180] [1181-1190] [1191-1200] [1201-1210] [1211-1220] [1221-1230] [1231-1240] [1241-1250] [1251-1260] [1261-1270] [1271-1280] [1281-1290] [1291-1300] [1301-1310] [1311-1320] [1321-1330] [1331-1340] [1341-1350] [1351-1360] [1361-1370] [1371-1380] [1381-1390] [1391-1400] [1401-1410] [1411-1420] [1421-1430] [1431-1440] [1441-1450] [1451-1460] [1461-1470] [1471-1480] [1481-1490] [1491-1500] [1501-1510] [1511-1520] [1521-1530] [1531-1540] [1541-1550] [1551-1560] [1561-1570] [1571-1580] [1581-1590] [1591-1600] [1601-1610] [1611-1620] [1621-1630] [1631-1640] [1641-1650] [1651-1660] [1661-1670] [1671-1680] [1681-1690] [1691-1700] [1701-1710] [1711-1720] [1721-1730] [1731-1740] [1741-1750] [1751-1760] [1761-1770] [1771-1780] [1781-1790] [1791-1800] [1801-1810] [1811-1820] [1821-1830] [1831-1840] [1841-1850] [1851-1860] [1861-1870] [1871-1880] [1881-1890] [1891-1900] [1901-1910] [1911-1920] [1921-1930] [1931-1940] [1941-1950] [1951-1960] [1961-1970] [1971-1980] [1981-1990] [1991-2000] [2001-2010] [2011-2020] [2021-2030] [2031-2040] [2041-2050] [2051-2060] [2061-2070] [2071-2080] [2081-2090] [2091-2100] [2101-2110] [2111-2120] [2121-2130] [2131-2140] [2141-2150] [2151-2160] [2161-2170] [2171-2180] [2181-2190] [2191-2200] [2201-2210] [2211-2220] [2221-2230] [2231-2240] [2241-2250] [2251-2260] [2261-2270] [2271-2280] [2281-2290] [2291-2300] [2301-2310] [2311-2317] |
|
|
|