Hírek

Dátum: Típus: Kulcsszó:  

Rendőrségi hírek [2017. március 23., csütörtök]
Rendőrségi tájékoztató

Tájékoztatom, hogy a Váci Rendőrkapitányság Vác város középiskoláiban a fiatalok és az időskorúak védelme érdekében 2017.04.01. és 2017.04.30. között „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLET” címmel bűnmegelőzési programot szervez.

A program célja: A fiatalok és az időskorúak bűnmegelőzési célú tájékoztatása a rájuk veszélyt jelentő bűncselekmény típusokról, azok felismeréséről és megelőzésének lehetőségéről. A fiatalok és az időskorúak (nagyszülők és unokák, szomszéd néni vagy bácsi) együttes részvételével speciális korosztályfüggő előadás, melyet a másik korcsoport is meghallgat. A hallottak alapján megismerik a káros hatásokat, veszélyeket. A későbbiekben saját és az ellentétes korosztályok védelme érdekében képesek lesznek felismerni és tenni ellene.

A program a társadalmilag előnyös és elvárt, mivel a korosztályok közötti valamint a családi kapcsolatok erősítését is szem előtt tartja a bűnmegelőzés mellett.

A célok elérése érdekében a középiskolákkal együttműködve az iskolákban „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLETET” szervezünk ahol a diákok és a nagyszülők együtt hallgatják meg az előadásokat. A tájékoztatót követően 3 héten keresztül, heti 1 alkalommal, minimum 1 órában a tanulók meglátogatják a nagyszülőket, amikor segítenek nekik és beszélgetnek egymással, felhasználva a megszerzett bűnmegelőzési ismereteket.

A program végrehajtására a középiskolások számára kötelező 50 óra közösségi szolgálat keretében kerül sor, a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, Bartók Béla Zenei és Alapfokú művészeti Iskola, Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola valamint a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Szakközépiskolája és Gimnáziuma, I. Géza Közgazdasági Szakközépiskolája, Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája, Király Endre Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiumában a már korábban megkötött együttműködési megállapodás alapján.

A program lebonyolításáért felelős: Kovács Sándor r.alezredes

Elérthetőség:
Tel.: 06 27/505-600 3507 mellék
Tel.: 06 20/2132454
E-mail: KovacsSa@pest.police.hu

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 20., hétfő]
Közlekedik a család

2017-ben az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az Autós Nagykoalíció és a SKODA 6. alkalommal rendezi meg a "Közlekedik a család" közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot.

A rendezvény célja, hogy minél fiatalabb korban felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára.

A verseny minden magyarországi megyében megrendezésre kerül.
A megyei versenyek győztesei az országos döntőben mérhetik össze tudásukat, ahol minden családra értékes nyeremények várnak.

Az országos döntő győztes családjának nyereménye egy Skoda Rapid Spaceback.

A versenyre azon családok jelentkezhetnek, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes "B" kategóriás jogosítvánnyal, valamint legalább egy 6 és 17 év közötti gyereket nevelnek.

A vetélkedő időtartama: 2017. április 22. - május 28.
Országos döntő: 2017. június 10-11.
Részletek és jelentkezés: www.kozlekedikacsalad.hu

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 20., hétfő]
Közterület felügyelők értekezlete volt a Váci Rendőrkapitányságon

Váci Rendőrkapitányság vezetője Latorovszky Gábor rendőr alezredes 2017. március 3.-án munkaértekezletre hívta meg a kapitányság illetékességi területén szolgálatot ellátó közterület felügyelőket és az egyéb rendészeti feladatokat ellátó személyeket. Az értekezleten Dr. Horváth Imre r. alezredes kapitányságvezető-helyettes köszöntötte a megjelenteket és röviden értékelte az elmúlt év közbiztonsági-, bűnügyi és közlekedésbiztonsági helyzetét illetve a rendészeti feladatot ellátó személyek által elvégzett szakmai munkát. A közterület felügyelők és a mezőőrök az elmúlt évben több sikeres és eredményes intézkedést hajtottak végreönállóan illetve a polgárőrökkel, rendőrökkel közösen. Szolgálatuk hozzájárult a lakosság biztonságérzetének erősödéséhez.

Az értekezlet második felében a kapitányság munkatársai tartottakszakmai elméleti előadásokat, szabálysértési, rendészeti témakörökben illetve gyakorlatiintézkedéstaktikai képzésben részesítették a jelen lévőket. A lehetőség teremtődött a tapasztalatokat megosztására illetve a felmerült kérdések is megválaszolásra kerültek. Végezetül az együttműködés további lépeseinek egyeztetésére is sor került.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 20., hétfő]
Összehangolt mélységi ellenőrzés a Dunakanyarban!

A Váci Rendőrkapitányság Határrendészeti alosztálya 2017. március 09-10-én mélységi ellenőrzés keretében közúti gépjármű ellenőrzést tartott a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársaival együtt. A munkát segítette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi technikai osztály kutyás szolgálata is. Az ellenőrzés során elsősorban a tehergépjárművek ellenőrzésére került sor, melynek célja az illegális migráció kiszűrése illetve a tehergépjárművek közlekedésének ellenőrzése volt. A két napos feladat végrehajtás során 26 kamion, 15 kisteher gépkocsi és 10 személygépkocsi került megállításra és teljes átvizsgálásra.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 8., szerda]
Szemtanúkat keresünk

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az állampolgárok segítségét kéri.
A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 13100/261/2017.bü. ügyszámon indított eljárást B. Attila 30 éves csörögi lakos ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség és közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.
Csörög lakott területén belül a Szegedi utcából a Duna utca felé közlekedett egy személyautó 2017. február 16-án 15 óra 25 perckor. A jármű vezetője feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét és elgázolta az úttest jobb szélén gyalogosan közlekedő férfit. A személyautó vezetője a balesetet követően megállt, kiszállt a járműből és a helyszínről gyalogosan elment.
A rendőrök az eljárás során azonosították a sofőrt, akit rövid időn belül elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki.
A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetet látta, illetve azzal kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 7., kedd]
Életet mentett a szabadidős rendőr!

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Helyszínelő-és Balesetvizsgáló Alosztály helyszínelő és balesetvizsgálója 2017. február 28-án 16 óra 40 perckor szabadidejében sétált haza a Vácon található egyik társasház lépcsőházában, amikor arra lett figyelmes, hogy halk segítségkérés hallatszik egy ismeretlen helyről.
Felkutatta a hang forrását és megállapította, hogy a felső szomszédja kiabált segítségért. A külső bejárati ajtót zárt állapotban találta. Megkérdezte a bent tartózkodó személyt, hogy mi történt. Szomszédjáról tudta, hogy egyedül él, nem lakik a közelben hozzátartozója, valamint mozgáskoordinációs problémai vannak, illetőleg rendszeresen gyógyszert szed. A közelmúltban ezen túl még a karja is eltört.
A hölgy elmondta, hogy jó pár órája elment fürdeni és a tisztálkodás végeztével, amikor ki akart szállni a kádból elvesztette az egyensúlyát és elesett, azóta kiabál segítségért.

Ekkor már több testrésze zsibbadt, nehezen tudott beszélni és fázott. .

Ezen információk tudatában a külső bejárati ajtót a rendőr benyomta. Amikor belépett lakásba érezte, hogy hideg van, mivel több ablak is nyitva volt.
Ezért a nőt plédekkel betakarta és mentőt hívott a helyszínre.

A mentők kiérkezésig a nővel folyamatosan kommunikált, majd értesítette a lányát is.

A helyszínre érkező mentősökkel együtt kiemelték az asszonyt a fürdőkádból, az ápolók megvizsgálták és megállapították, hogy ki volt száradva, reszketett, valamint nagyon gyorsan vert szíve, ezért kórházba szállították.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 3., péntek]
Évértékelő a Dunakanyarban!

A Váci Rendőrkapitányság vezetője megtartotta évértékelőjét. Latorovszky Gábor r. alezredes rendőrségi tanácsos kapitányságvezető 2017. február 28-án állománygyűlés keretében értékelte a Váci Rendőrkapitányság 2016 évben végzett munkáját egyben meghatározta 2017 évre a célkitűzéseket. Kiemelte, hogy a Váci Rendőrkapitányság illetékességi területén tovább csökkentek az ismertté vált bűncselekmények , emelkedtek a nyomozás eredményességi és felderítési mutatók. Alapvető célkitűzéseiket teljesítették, a határrendészeti feladataikat végrehajtották. Az évértékelő előljárója Dr. Németh Gyula r. ezredes rendőrségi főtanácsos a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági főkapitány helyettes volt. Az értekezletet a rendőri állomány és a meghívott vendégek, társszervek képviselői mellett megtisztelte Fördős Attila Vác város polgármestere is. Dr. Németh Gyula r. ezredes elismerését fejezte ki a kapitányság teljes állományának a tavalyi évben végzett munkájáért egyben hangsúlyozta, hogy az elvégzett munka minden mutatóban megmutatkozik.

Fördős Attila polgármester példaértékűnek nevezete az együttműködést, gratulált az elért eredményekhez és megköszönte a tavalyi évben végzett munkát.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 2., csütörtök]
Keressük

A váci nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 13100/233/2017. bűnügyi számon indított eljárást jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 28-án a hajnali órákban a sértett zsebéből egy váci szórakozóhelyen kiesett a mobiltelefonja, amelyet egy ismeretlen férfi eltulajdonított.

A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható személyről felvétel készült.

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható ismeretlen személyt vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenes hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. március 1., szerda]
A Bűncselekmények Áldozatainak Világnapja

Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta is számos országban - 1993. óta Magyarországon is- az áldozatok napja. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei éppen ezért minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekmények áldozataira.

A cikk további részletei az alábbi csatolt dokumentumban elérhetőek.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentum:
PMRF.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. február 27., hétfő]
Munkaértekezlet Vácon

A térség polgárőr szervezetinek vezetőit hívta meg a kapitány.

A Váci Rendőrkapitányság vezetője, Latorovszky Gábor r. alezredes munkaértekezletre hívta meg 2017. február 24-én a kapitányság illetékességi területén működő polgárőr szervezetek vezetőit. Az értekezleten a kapitányságvezető rövid értékelést adott az elmúlt év közbiztonsági-, bűnügyi- és közlekedésbiztonsági helyzetről. Ezt követően Kovács Sándor r. alezredes a kapitányság koordinátorra értékelte az elmúlt év együttműködését, ismertette a polgárőrségek eredményes intézkedéseit és elfogásait, valamint hangsúlyozta a közös munka hatékonyságát. Az értekezleten a felmerült kérdések megvitatása mellett az együttműködés további lépéseinek egyeztetésére is sor került. Így többek között a közös járőrszolgálatok és az információáramlás gyorsabbá tétele mellett az ittas járművezetők kiszűrésében és a baleset-megelőzési kampányokban is szerepet vállalnak a polgárőrök.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió


(1-10)(11-16)   >>

Hirdetés
Cégajánló
DunaWeb Szolgáltató Kft. 2007-2013. Impresszum Médiajánlat

WWW.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKANYAR.HU     APRO.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKESZI.HU    
APRO.DUNAKESZI.HU     APRO.VAC.HU     INGATLAN.VAC.HU     INGATLAN.KISMAROS.HU     APRO.KISMAROS.HU