Hírek

Dátum: Típus: Kulcsszó:  

Rendőrségi hírek [2017. szeptember 7., csütörtök]
Rablót fogtak a váci rendőrök

Egy idős nő táskáját vette el a 18 éves gyanúsított.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 18 éves férfi ellen a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2017. szeptember 5-én délelőtt Váchartyánban, a vasúti megálló peronján ment oda a sértetthez, akitől megpróbálta elvenni az ölében lévő táskát.

Az idős asszony azonban nem engedte el a kézitáska szíját, így a gyanúsított a táskával együtt elrántotta a nőt is, aki elesett és ennek következtében eltört a térde. J. Zoltán a táskával és a benne lévő tárgyakkal, valamint a készpénzzel együtt elfutott a helyszínről.

A járőrök a férfit a rablás elkövetése után rövid idővel Váchartyán egyik utcájában elfogták és megtalálták nála a lopott táskát is. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozó hatóság előterjesztést tett J. Zoltán előzetes letartóztatásának indítványozására.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. augusztus 23., szerda]
FELHÍVÁS

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13100/176/2015. bűnügyi számon eljárást folytat közokirat-hamisítás bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a képen látható ismeretlen férfi más személyes adataival élt vissza.

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható személyt hívja a Váci Rendőrkapitányságot a 06-27-505-600 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. augusztus 3., csütörtök]
Csalás miatt - fotóval

A Váci nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya a 13100/836/2017 bü. bűnügyi számon indított eljárást csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a sértett személy az allasod.hu internetes oldalon 2017. 05. 18. napján talált bécsi munkalehetőség hirdetés kapcsán felhívta a hirdetésben megadott telefonszámot, amelyen egy ismeretlen személlyel beszélt. A telefonbeszélgetés alkalmával megegyeztek, hogy a megadott bankszámlaszámra 100.000 Ft-ot elutal 2 fő részére történő bécsi munkahely biztosítása érdekében. A sértett saját illetve hozzátartozója részére a Váci OTP bankfiókban 2017. 05. 18. napon készpénzes befizetéssel elutalt 100. 000 Ft-ot, majd 2017. 05. 19. napján még 55.600 ft-ot azonban az ígért munkalehetőség a mai napig nem jött létre és a hirdetővel sem tudták felvenni a kapcsolatot.
Fenti összegek átutalásának fejében az ismeretlen elkövető azt ígérte, hogy a munkavállalási szerződéseket május 19-én az esti órákig futárral megküldi a sértett lakcímére, amire azonban nem került sor, továbbá az elkövető sem volt már elérhető a megadott telefonszámon.

Az eddigi nyomozás során beszerzésre került az elkövető által megadott bankszámlához tartozó készpénz felvételekről készült kamera képek melyen egy férfi és egy női személy látható.

A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható ismeretlen személyeket vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. augusztus 1., kedd]
Alkalom szüli a tolvajt!

A tanév befejeztével aki teheti nyári szabadságra megy, üdülőhelyre utazik. Azonban egyesek mások gondtalan nyaralását, pihenését kihasználva törvénysértő cselekményeket követnek el. A betörők és a tolvajok soha sem mennek szabadságra!
Igaz a mondás,
"Alkalom szüli a tolvajt", de az alkalmat Önök se teremtsék meg!

Vagyonbiztonság szempontjából a nyári üdülés során sem ajánlott könnyelműen viselkedni, kisebb odafigyelést tanúsítani az értéktárgyakra.

A bűnmegelőzéssel kapcsolatos információkat a csatolt dokumentum tartalmazza.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentum:
fest2.doc
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. augusztus 1., kedd]
Nyári bűnmegelőzési tanácsok

Napfény járja át a szívem újra……csak a legszükségesebbeket viszem el az útra! Az ősrégi sláger tanácsait néha nem árt megfontolni. Köznapi nyelven: minél kevesebb értéket vigyen magával!

Sziget fesztivál, Zamárdi Strand Fesztivál, B.my Lake és a teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a közismert magyarországi fesztiválok közül a Pálinkafesztet, az augusztus 20-ai ünnepségeket, a debreceni Virág-karnevált, az Etyeki Pikniket.

Számtalan szórakozási lehetőség a kultúra különféle megnyilvánulási formáiban. Ahány fesztivál, rendezvény, annyi esély bűncselekmény áldozatává válni.

A bűnmegelőzéssel kapcsolatos információkat a csatolt dokumentum tartalmazza.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentum:
fest.doc
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. július 27., csütörtök]
Több mint egymillió forintot csalt ki egy idős embertől

A váci nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13100/983/2017. bűnügyi számon nyomozást indított csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen személy ellen.

A 30-35 év körüli nő 2017. május 29-én 8 óra 30 perc és 9 óra 30 perc között becsengetett egy vácdukai házba azzal az indokkal, hogy az ottlakó felvételt nyert egy közeli nyugdíjasotthonba. Az idős sértettel egy féléves térítésdíjnak megfelelő (több mint egymillió forintot) összeget kifizettetett, majd ismeretlen helyre távozott.

Az ismeretlen nő körülbelül 160-165 centiméter magas. Haja sötét árnyalatú, vállig érő, Kleopátra-fazonú középen választékkal. Szeme sötét árnyalatú. A bűncselekmény elkövetésekor barnásbordó színű kardigánt vagy blézert, alatta világos árnyalatú pólót, fekete nadrágot és a vállán egy barna táskát viselt.

A nőről grafika áll rendelkezésre.

A Váci Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a grafikán látható ismeretlen nőt, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 " Telefontanú" számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. július 24., hétfő]
Pályázat szakorvos munkakör betöltésére

Szakorvos - BRFK Egészségügyi Osztály

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései alapján felvételt hirdet a BRFK Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi Osztály állományába, teljes munkaidejű szakorvos munkakör betöltésére.

Munkahely megnevezése: Budapesti Rendőr-főkapitányság
Címe: 1139 Budapest, Teve u. 4-6.
Besorolás: IJ
Bérezés: Kjt. alapján megegyezés szerint
Egyéb béren kívüli juttatás: Cafetéria és BKK bérlet
Munkaidőrend: hivatali

Feladatok:
• jogszabályokban meghatározott alapellátó tevékenység és munkaköri alkalmassági vizsgálatok elvégzése,
• rendszeres együttműködés és kapcsolattartás szervezeten belül, valamint külső egészségügyi intézményekkel,
• egészségfejlesztési programokban való részvétel.

Beosztás betöltésének feltételei:
• orvosi egyetemi végzettség,
• háziorvosi, belgyógyász vagy foglalkozás-egészségügyi vagy honvéd-, katasztrófa, rendvédelmi orvostani szakvizsga,
• érvényes működési, nyilvántartási engedély,
• magyar állampolgárság,
• büntetlen előélet,
• egészségügyi alkalmasság.

Elvárások:
• jó munkabíró képesség,
• empátia és együttműködő képesség,
• kifogástalan életvitel.

A felhívással kapcsolatban érdeklődni lehet:
A BRFK Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi Osztály vezetőjénél, Dr. Friedmann Ágnes osztályvezető főorvos asszonynál (tel.: 06/1/443-5208 mobil: +36/20 358-7588 email: fridmanna@budapest.polic.hu).

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. július 11., kedd]
FELHÍVÁS - Biztonságban utazás közben

A nyári szabadság alatti utazások során magunk és családtagjaink biztonsága mellett mobileszközeink biztonságára és a biztonságos internethasználatra is figyelmet kell fordítani.

A cikk teljes tartalma az alábbi mellékletekben elérhető.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentum:
biztonsag.pdf
info.pdf
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. július 10., hétfő]
TESTI SÉRTÉS MIATT KERESSÜK

A váci nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13100/608/2017.bűnügyi számon indított eljárást testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2017. április 14-én 13 óra 45 perc körül Vácon, a Galcsek utca 8. szám előtti útszakaszon előzetes szóváltást követően bántalmazott két járókelőt, majd a helyszínről kerékpárral távozott. Az egyik sértett súlyos, a másik pedig könnyű sérülést szenvedett a bántalmazás következtében. Mindkettőjüket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
A bűncselekményt elkövető 35-40 év körüli férfi körülbelül 175 centiméter magas, zömök, erős testalkatú, haja rövid, sötét árnyalatú, oldalt és hátul felnyírt. Szakálla körülbelül 8-10 centiméter hosszú.
A férfi a bűncselekmény elkövetésekor mellényt és kapucnis, csíkos ujjú pulóvert viselt. A kerékpár első kormányán egy fém kosár volt.
A Váci Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki felismeri a képen látható ismeretlen személyt vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió

Rendőrségi hírek [2017. június 16., péntek]
VADELÜTÉS

A tavasz kezdetével elkezdődik az őzek párzási időszaka, amely augusztus közepéig tart. A tapasztalatok szerint ekkor ugrásszerűen megnövekszik a közúti balesetek száma a vadak megváltozott mozgási területe és viselkedése miatt. Természetesen nem csak őzek szaladhatnak ki az úttestre, akár egy kisebb termetű vad - pl.: nyúl - is okozhat komoly anyagi kárt egy gépkocsiban. Még egy utunkat repülve keresztező fácán is képes a jármű szélvédőjét berepeszteni. A környezetünkben élő vadállatok a hajnali és a szürkületi órákban a legaktívabbak, ekkor fokozottan figyeljünk az utakon.

Tanácsok a balesetek elkerülése érdekében:
- Az egyik leghatásosabb módszer az ütközés elkerülésére a lassítás, a fokozott figyelem. Amennyiben lakott területen kívül 90 km/h helyett 80 km/h sebességgel közlekedik, hamarabb észlelhető a vad, a reakció idő rövidül.
- Ne hagyja, hogy közlekedés közben elvonja bármi a figyelmét. A gépjárművezetésre koncentráljon, kézben tartott mobiltelefonnal ne telefonáljon.
- Folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát, haladjon lassabban.
- Ha a vadállat már az úttesten van, adjon hosszú hangjelzést.

Mi a teendő, ha a baleset mégis bekövetkezik? Először is mindent meg kell tenni a további balesetek elkerülése érdekében. Lehetőség szerint álljon félre az útpadkára, használja az elakadásjelzőt és az autó mögött kellően biztonságos távolságban helyezze ki a fényvisszaverő háromszöget. Ezek után értesítse a rendőrséget és a helyi vadásztársaság munkatársát.
A vadon élő állatok által okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény, valamint az ennek végrehajtására kiadott 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet tartalmazta egészen addig, amíg az alapvető szabályok be nem kerültek a 2013. évi V. törvénybe (Ptk.) külön fejezetben, „A vadászható állat által okozott kárért való felelősség” címszó alatt.
Érdemes tisztában lenni a megtérítés szabályaival, mivel a tenyészérték széles spektrumú és egy fácántyúk is megközelítőleg 20 000 Ft, egy 12 kg-os gím bika 3,75 millió Ft megtérítési költséggel is járhat.

Ha a vadállatot elütötte, az elszaladni nem tudott, azt nem viheti el a baleset helyszínéről saját célú felhasználásra, mivel az lopásnak minősül.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Feladó: Váci Rendőrkapitányság
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének! Nyomtatható verzió


(1-10)(11-20) (21-30) (31-40) (41-50)  ... (781-788)   >>

Hirdetés
Cégajánló
DunaWeb Szolgáltató Kft. 2007-2013. Impresszum Médiajánlat

WWW.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKANYAR.HU     APRO.DUNAKANYAR.HU     INGATLAN.DUNAKESZI.HU    
APRO.DUNAKESZI.HU     APRO.VAC.HU     INGATLAN.VAC.HU     INGATLAN.KISMAROS.HU     APRO.KISMAROS.HU