Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2019. október 8., kedd]

Facsemetéket ültettek a Széchenyi utcában

A Japán díszcseresznyefák ügye több váci lakost is foglalkoztatott. A vasútállomáshoz közeli utcaszakasz képet ad a városról az ide érkezőknek, ezért évek óta sokak szívügye ez a fasor.

Az idős fák egészségi állapota vegyes, de az idei évben permetezéssel igyekeztek élettartamukat növelni, ám a fasor megújítása csak új egyedek pótlásával volt lehetséges.
Széleskörű összefogással sikerült elérni, hogy a fasor még egy új esélyt kapjon azzal, hogy a napokban nyolc darab, már kellően fejlett csemetét ültettek el a kijelölt helyükön lévő favermekbe, amit a tuskók eltávolítása és földcsere előzött meg. A körzet képviselője a Váci Városfejlesztő Kft. szakembereinek segítségével együtt keresett megoldást.

Remélhetőleg a csemeték megerősödnek, egészségesek maradnak, így talán nem kell más szép, impozáns fafajokkal kiváltani az egyedeket.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. október 7., hétfő]

BESZÁLLÍTÓI MENTORÁLT FELHÍVÁS

az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretén belül megvalósuló vállalkozói mentoráláshoz.

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram elnevezésű kiemelt projekt keretében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felhívást hirdet Magyarországon működő kis és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV-k) számára beszállítófejlesztési mentorprogramban való részvételre.

A pályázat beadási határideje 2019. október 9., a részletes feltételek a pályázati felhívásban a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon olvashatóak.

A hazai és nemzetközi gyakorlatokat figyelembe véve a beszállítófejlesztés integrátor cég bevonásával tud csak igazán hatékonyan megvalósulni. A Bács-Kiskun megyében korábban már sikeresen megvalósult AIPA pilot projekt tapasztalataira építve olyan integrátor cégeket kértünk fel országszerte Mentornak, akikhez potenciális beszállító mentorált KKV-kat tudunk csoportba rendezni.

A Mentorok listáját a jelen felhívás 2. oldala tartalmazza. A pályázó mentoráltak ezen cégek közül választhatnak Mentort.

A 11 alkalmas, egy éves mentorálási folyamat a mentorált KKV-k felmérésével kezdődik, ahol szakértők segítségével és a Mentor bevonásával meghatározásra kerülnek a mentoráltak fejlesztendő területei. Ezt követően 9 csoportos alkalom megtartására kerül sor, amelyből 2 helyszíni látogatás a Mentornál, 7 - szakértők által vezetett - alkalom pedig interaktív foglalkozás, a projektet kísérő e-learning tananyaghoz kapcsolódóan.

A foglalkozások témái: 1. termeléstervezés, 2. minőségirányítás, 3. lean management, 4. logisztika, 5. HR ismeretek, 6. stratégiai kontrolling és 7. ipar 4.0.

Lehetőség van továbbá 6 alkalommal egyéni szakértői konzultációra pénzügyi management, cég- és nemzetközi jog területeken is, a foglalkozásokhoz kapcsolódó témákon kívül.

A mentoráltak a folyamat végére elkészítik saját beszállító fejlesztési tervüket. A mentorálási folyamat az elfogadott beszállítófejlesztési terv értékelői áttekintésével végződik. A folyamat végén a mentorált KKV-k „Tudatos Beszállító” tanúsítvány vehetnek át.

Országosan 240 mentorált vállalkozás kerül kiválasztásra, megyénként 12 cég. Egy Mentorhoz 4 mentorált KKV jelentkezhet, így megyénként 3 Mentorból és 12 mentoráltból álló csoport kerül kialakításra.

A Mentorált vállalatnak vállalnia kell, hogy az egy éves mentorálási időszakban 11 alkalommal a tárgyalandó szakterület szerint illetékes vezetője vagy munkatársa (képviselője) által részt vesz a mentorálási folyamatban.

A programban részvétel előnyei a mentorált vállalkozás részére:
• lehetőség a beszállítói kapcsolatok kiépítésére,
• szakmai fejlődés a fent említett 7 témakörben,
• üzleti kapcsolatépítés.

A programban való részvétel nem jár költséggel, a résztvevő cégeknek mindössze a foglalkozásokra utazás költségét kell finanszírozniuk.

Érdeklődés esetén kérem a megyei programkoordinátorunkkal lépjen kapcsolatba.

Elérhetőségek: http://vallalkozztudatosan.hu/.

A mentorok listáját a csatolt dokumentumban olvashatják!

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
G112-BESZALLITOI-felhivas.pdf

Közélet [2019. október 7., hétfő]

KÜLPIACI MENTORÁLT FELHÍVÁS

az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretén belül megvalósuló vállalkozói mentoráláshoz

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram kiemelt projekt keretében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felhívást hirdet a Magyarországon működő kezdő exportőr, illetve az export tevékenységüket növelni kívánó mikro-, kis- és középvállalkozások számára (a továbbiakban: kkv-k), üzletfejlesztésük támogatását célzó vállalkozói mentorprogramban külpiaci mentoráltként való részvételre.

A pályázatok beadására 2019. szeptember 9-től október 9-ig van lehetőség, a részletes feltételek a http://vallalkozztudatosan.hu/ honlapon olvashatóak.

Az egyéves mentorálási folyamat során külpiaci tapasztalattal rendelkező Mentor vállalkozások és szakértők segítenek felmérni a potenciális exportőr kkv-k, azaz mentoráltak fejlesztendő területeit, támogatják őket exportstratégiájuk kidolgozásában és külkereskedelmi tevékenységük beindításában, bővítésében.

A Mentorok listáját a jelen felhívás 2. oldala tartalmazza. A pályázó mentoráltak ezen cégek közül választhatnak Mentort.

Az összesen 11 alkalomból álló, havi rendszerességű mentorálási folyamatot tapasztalt exportőrökből álló külpiaci mentorhálózat, valamint külső szakértők támogatják.
A mentorálási folyamatot egy megalapozó csapatépítő találkozó és a cégek fejlesztési szükségleteinek a felmérése előzi meg.
Ezt követően 8 alkalommal interaktív csoportos foglalkozásokra (mentorálásra) kerül sor, a projekthez kapcsolódó e-learning tananyagra és jó gyakorlatokra építve.

A foglalkozások főbb témái: 1. üzleti, pénzügyi és stratégiai tervezés, 2. nemzetközi marketing, 3. külkereskedelem és 4. exportterv készítés.

Lehetőség van továbbá 6 alkalommal egyéni szakértői tanácsadásra. A mentorálási folyamat végén, a folyamat eredményként a mentorált kkv-k elkészítik saját exporttervüket a Mentorok és külső tanácsadók közreműködésével.
A mentorálási folyamat zárásaként a mentorált kkv-k egy tanúsítványt kapnak, amely előnyt jelenthet további exportfejlesztési programokban való részvételnél.
Országosan 20 helyszínen (19 megye és Budapest) összesen 240 mentorált vállalkozás kerül kiválasztásra, területi egységenként 2 Mentor és legfeljebb 12 mentorált vállalkozás részvételével kerülnek kialakításra a külpiaci fejlesztésben részt vevő csoportok.

A Mentorált vállalatnak vállalnia kell, hogy az egy éves mentorálási időszakban 11 alkalommal a tárgyalandó szakterület szerint illetékes vezetője vagy munkatársa (képviselője) által részt vesz a mentorálási folyamatban.

A programban való részvétel előnyei a mentorált részére:
• külpiacra lépéshez vagy külpiaci részesedés növeléséhez szükséges szakmai tudásfejlesztés,
• üzleti kapcsolatépítés,
• új külpiaci lehetőségek feltérképezése.

A programban való részvétel nem jár költséggel, a résztvevő cégeknek mindössze a foglalkozásokra utazás költségét kell finanszírozniuk.

Érdeklődés esetén kérjük, hogy lépjen kapcsolatba a megyei programkoordinátorral.

Elérhetőségek: http://vallalkozztudatosan.hu/.

A mentorok listáját a csatolt dokumentumban olvashatják!

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
G112-KULPIACI-felhivas.pdf

Helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások 2019 [2019. október 7., hétfő]

A VÁCI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 129/2019. (X.07.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Váci Helyi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 220.§ alapján a Csereklye Károly (…...), mint a Vác Városért Választási Egyesület (2600 Vác, Papp Béla u. 14.) képviselőjétől 2019. október 04-én érkezett kifogást elutasítja.

A határozat ellen az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet jogszabálysértésre hivatkozással a Pest Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett, de a Váci Helyi Választási Bizottsághoz személyesen, levélben (2600 Vác, Március 15. tér 11.), telefaxon (27/513-414), elektronikus levélben (jegyzo@varoshaza.vac.hu) benyújtandó fellebbezéssel élhet.
A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől, 2019. október 07. napjától számított 3 napon belül, de legkésőbb 2019. október 10-én 16.00 óráig megérkezzen. A fenti határidő elmulasztása jogvesztő hatályú.
A fellebbezésnek tartalmaznia kell
- a kérelem Ve. 223.§ (3) bekezdés szerinti tartalmát,
- a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét,
- a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a személyazonosságát igazoló igazolványának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.
A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét.
A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A fellebbezés tárgyi illetékmentes.
Indokolás

Csereklye Károly (…..), mint a Vác Város Választásáért Egyesület (2600 Vác, Papp Béla u. 14.) képviselője a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 208. § alapján kifogást nyújtott be a Váci Helyi Választási Irodához 2019. október 4-én.
Csereklye Károly a kifogásában előadta, hogy Kiss Zsolt nem jogosulttól származó meghatalmazással járt el a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviseletében, mivel azt az MSZP alapszabályával ellentétesen kapta, a meghatalmazó az MSZP alapszabályában rögzített hatáskörét túllépve járt el. Továbbá kifogásolta a Helyi Választási Iroda törvényes működését.

A Váci Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a beadványban megjelölt álképviseletre vonatkozó jogsértést a Helyi Választási Bizottságnak nincs hatásköre vizsgálni, tekintettel arra, hogy annak vizsgálata, hogy a jelölő szervezet képviseletében eljáró személy jogosult volt-e a képviseletre, az polgárjogi kérdés, nem a választási eljárás hatálya alá tartozik.
A Helyi Választási Bizottság hivatkozik a Pest Megyei Területi Választási Bizottság 149/2019. (IX.26.) számú határozatára:
„A TVB megállapította, hogy a jelöltállításra vonatkozó szabályok szerint a jelölő szervezetet a képviseletére jogosult személy jelenthette be a Ve. 119. § (2) bekezdése alapján. A Ve. 132. § szerint az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetve listát - legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon - nyilvántartásba vesz. A 133. § szerint „(1) A választási iroda a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában, a bejelentett jelölt adatait a központi névjegyzékben ellenőrzi.
(2) A választási bizottság visszautasítja a jelölő szervezet, a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételét, ha bejelentése a törvényes feltételeknek nem felel meg.”
Beadványozó által sem vitatott tény, hogy az MSZP jelölő szervezetként történt nyilvántartásba vétele megtörtént a Nemzeti Választási Bizottság által. Ebből következően az MSZP jelölő szervezet jogosult volt képviselői útján jelölteket állítani. A TVB megállapította, hogy az MSZP elnökétől származó meghatalmazások a választási eljárásról szóló szabályoknak megfelelnek.
Az MSZP alapszabályának és belső viszonyainak vizsgálata nem tartoznak a választási szervek feladat- és hatáskörébe. A kifogás egyedül a Ve. 2. § (1) e) pontjában szereplő alapelvi sérelemre hivatkozik a választási jogszabályok közül, mely jogszabálysértés a TVB álláspontja szerint a fent kifejtettek szerint nem valósult meg. A kifogástevő által a Ptk., illetve a fellebbezésben a Btk. megsértésére vonatkozóan előadottak a választási szervek hatáskörén kívül esnek, ezért azzal a TVB érdemben nem foglalkozott.”

Fentieken túl a HVB az iratokat megvizsgálva megállapította, hogy a Helyi Választási Iroda (HVI) jogszerűen járt el. A HVI a kifogásban felvetett kérdésekre a Ve.-ben meghatározott határidőn belül haladéktalanul válaszolt és azokat a megjelölt értesítési címre továbbította, illetve tértivevényes belföldi hivatalos iratként is postázta Csereklye Károlynak.

Mindezek alapján a HVB a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A határozat a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 208-220. §-on, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 221. §-án, a 223 – 225. §-on, az illetékmentesség az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33.§ (2) bekezdés 1. pontján alapul.

Vác, 2019. október 07.

Dr. Oroszi Sándor
HVB elnök

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
129_2019_HVB hatarozat_kifogas_honlapra.pdf

MEGHÍVÓ

AZ ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM PEST MEGYEI
NYITÓRENDEZVÉNYÉRE

Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány (SEED) szervezésében megvalósuló Országos Vállalkozói Mentorprogram Pest megyei sajtónyilvános nyitórendezvényére.
A nyitórendezvényen részletesen bemutatásra kerül a teljes projekt folyamata és a részvételi
lehetőségek, valamint a Pest megyében mentorszerepet vállaló cégek:
- Külpiaci mentorálás terén: Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., Ecseri
Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
- Beszállítói mentorálás terén: Coca Cola HBC Magyarország Kft.

Időpont: 2019. október 10., csütörtök, 10:00
Helyszín: Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara
2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc u. 124.
Szervező:
Társszervező:
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI:
Jelentkezési határidő: 2019. október 9., 15:00.
A férőhelyek száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket azok beérkezésének sorrendjében fogadjuk el.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.

Ide kattintva regisztrálhat!

A csatolt dokumentumban olvasható a részletes program.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
Kenedi Gergely, Pest megyei programkoordinátor
Tel: +36-20/358-5213
E-mail: kenedi.gergely@mkik.hu

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
_ G112_megyei_nyito_meghivo_Pest.pdf

Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft.
Vagyonhasznosítási részleg (Vác, Köztársaság út 34.)
2019. október havi hirdetése


Beépített terület értékesítésre:
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vác, 1620/35 hrsz. szám alatti, 133 653 m2 alapterületű, kivett beépített terület megnevezésű ingatlant (volt Esze Tamás Laktanya), 825.064.800,-Ft, azaz nyolcszázhuszonötmillió-hatvannégyezer-nyolcszáz forint induló vételáron jelöli értékesítésre, nyílt pályáztatással, licit eljárás lefolytatása keretében, 1.000.000,-Ft licitlépcső, 82.500.000,-Ft biztosíték megfizetése mellett, a www.vac.hu honlapon részletezett feltételekkel.
A 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa törvény) 86. § (1) j pontja alapján jelen ingatlanértékesítés mentes az általános forgalmi adó alól.

További információ kérhető: Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, Tel: 27/510-107 dr. Lőrinc Nikolett

A pályázat teljes anyaga a csatolt dokumentumban olvasható.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
Ingatlan hirdetes1910.pdf

Rendőrségi hírek [2019. október 7., hétfő]

KÁBÍTÓSZER-KERESKEDELEM MIATT ŐRIZETBEN

A váci rendőrök növényi származékot, tablettákat és fehér port is találtak az egyik gyanúsított házában.

A Váci Rendőrkapitányság egy 20 éves és egy 18 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.
A megalapozott gyanú szerint a 20 éves váci férfi és 18 éves váchartyáni társa Vácon és környékén több személy részére értékesített kábítószert.
A 20 éves gyanúsított házában tartott kutatás során bruttó 199,53 gramm kábítószergyanús növényi származékot, bruttó 8,4 gramm fehér port, bruttó 2,79 gramm kristályos anyagot, valamint 71 darab tablettát találtak és foglaltak le a rendőrök. A kábítószeren kívül az adagoláshoz szükséges eszközöket, digitális mérleget és készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.
A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd a 20 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kabitoszer-kereskedelem-miatt-orizetben-6

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Tisztelt Fogyasztónk!

Ezúton értesítjük, hogy a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. megbízásából a M-E 2020 Konzorcium a KEHOP-2.2.2-15-2016-00051 azonosító számú „Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon” című projekt hálózatrekonstrukció részeként Vác, Attila utcai egyesített rendszerű csatorna szétválasztását elvégezte.

Az útburkolat helyreállításának időszaka:

2019.10.07 –2019.10.11-ig


A kivitelezési időszak alatt a burkolat bontással érintett szakaszon az utca lezárásra kerül a gépjármű forgalom elől.

Fentiek miatt kérjük, hogy a használni kívánt gépjárművekkel a jelzett időszak előtt a kivitelezéssel érintett szakaszon kívül parkoljanak.

Köszönjük együttműködését:
DMRV Zrt.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
dmrv attila utca ertesito.pdf

Sport [2019. október 7., hétfő]

Két vereség, egy döntetlen a múlt heti mérleg

Női kézilabdázóink döntetlent játszottak, férfi kézilabda- és labdarúgó csapatunk vereséget szenvedett a bajnokságok múlt heti fordulóiban.
A férfi kézilabda élvonalban a Csurgó - Vác mérkőzés végeredménye 29 - 23 lett.
Csapatunk következő ellenfele (október 10-én, idegenben) a Tatabánya gárdája lesz.
A labdarúgó NB II. hétvégi fordulójában a Vác FC - Vasas találkozó a fővárosi alakulat 3 - 1-es győzelmével zárult.
Városunk csapata legközelebb (október 20-án, látogatóként) a Győri ETO ellen lép pályára.
A női kézilabda élvonalban Kisvárda - Váci NKSE: 24 - 24.
Csapatunk legközelebbi bajnoki mérkőzését hazai pályán vívja, október 9-én a Szombathely csapata lesz az ellenfél.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. október 7., hétfő]

Tisztelet a vértanú hősöknek

Vácott az aradi vértanúk emléknapja megemlékezésén ezúttal Fábián Gábor, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma igazgatója volt a szónok, az iskola diákjai adtak műsort, továbbá közreműködtek a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tagjai.

- Pedagógusként mindig arra tanítottam és tanítom a diákjaimat, hogy tegyenek fel maguknak sok „miért”-tel kezdődő kérdést, és most ezen a kegyeleti alkalmon magam is ezt az elvet követem. Tehát miért is volt 1848-as, egyébként vér nélküli forradalom, majd miért lett ebből szabadságharc? A történelemkönyvekből tudhatjuk a hivatalos magyarázatot, bár nyilván nem mindegy, mely ország ilyen könyveit olvassuk ebben a témában. Én mégis mással magyaráznám, mégpedig a magyar mentalitással. A magyar egy dolgos, szavát megtartó, ugyanakkor némileg hiszékeny, bizonyos határig türelmes, de harcolni is kész nép. Ez nem mindig szerencsés egyveleg, mert bizony sokszor előfordult a történelmünkben, hogy szövetségeseknek hittek becsaptak minket, vagy a jobb élet reményében tűrtünk és tűrtünk, de gyakran odáig lyukadtunk ki, hogy betelt a pohár, elfogyott a türelem, s ennek nem egyszer véres harcok lettek a következményei. De mindez egyúttal üzenet is volt mindig az e földet elfoglalni akaró nagyhatalmak számára, hogy bár hozzájuk képest kicsi nemzet vagyunk, de itt nem lehet csak úgy uralkodni, ezt a területet hosszú ideig megszállva tartani, hogy ne mondjam, gyarmattá tenni. Több mint ezer éves történelmünk van a Kárpát-medencében, ez a mi hazánk, csak mi tudtunk itt tartósan megmaradni, s ez olyan tudás, amit nem lehet tőlünk elvenni - hangsúlyozta Fábián Gábor.
Aztán megemlítette a legnagyobb nemzeti tragédiákat, mindenekelőtt azt, hogy a török kiirtotta a népesség nagy részét, majd azt, hogy a Habsburgok hazánk felszabadítása címén maguk léptek a törökök helyébe és véres megtorlással büntették a szabadságharcot - szavai szerint mindez azt bizonyítja, hogy a magyarság sokszor magára maradt, így aztán a „segíts magadon, Isten is megsegít mondás” igazsága népünkre különösen igaz, mondhatni a génállományunk részévé vált.
Fábián Gábor feltette azt a kérdést is, miért kellett kivégzésen meghalnia több mint százötven, többségükben kiválóan képzett katonának?
- Azért, mert Ferenc József császár tanácsadói reszkettek a véres bosszúért, mert másképp nem tudták leplezni megalázottságukat, hiszen a szedett-vedett, részben kiképzetlen magyarok megsemmisítő vereségek sorozatát mérték a jól felszerelt osztrák hadakra, többek között itt Vácott is, alig pár száz méterre ettől a kegyeleti emlékhelytől, s ez így zajlott a cári seregek megérkezéséig. Bár megemlékezésünk apropója az aradi vértanúk és Batthyány Lajos előtti főhajtás, de rajtuk kívül sok más hazafit is kivégeztek még 1849-ben. Ők jelképek. Száznál jóval több ember nevét nehéz lenne megjegyezni, de tizenháromé belesüvít az éterbe. És ez a mi feladatunk, őrizni az emléküket, magunk elé tartani mint egy pajzsot, hogy mindenki láthassa, mi magyarok erre is képesek vagyunk - hívta fel a figyelmet a szónok.
Aztán a „Halotti beszéd” kezdősorát idézve megemlítette még: az is felemelő érzés kell legyen, hogy mi még mindig megértjük ezt az ősi szöveget, mint ahogy megértenénk a Vereckei-hágónál érkező első, magukat magyaroknak valló lovasokat is, mint fogalmazott, igen kevés nép létezik Európában, amely ezer év előtti elődeivel tudna értelmesen beszélgetni.
- Ezzel együtt is kicsi nemzet vagyunk a világ nagy olvasztótégelyében, de létezünk, mert talpra álltunk, nem egyszer, nem kétszer. Mi emelt fővel járhatunk a világ bármely részén, mert amink van, azt mi nem ajándékba kaptuk, azért a mi elődeink megharcoltak. És ezen értékek között a legnagyobb a szabadság, s ne gondoljuk, hogy nekünk kevesebb lenne a dolgunk, mint ennek megőrzése. De büszkén tekinthetünk eleinkre, erőt meríthetünk az ő bátorságukból, áldozathozatalukból. Dicsőség hát a hősöknek, emlékük örökké éljen! - zárta beszédét a szónok.
A kegyeleti esemény végén az önkormányzat képviselői, élükön Fördős Attila polgármesterrel, a különböző intézmények delegáltjai megkoszorúzták a vértanúk emlékoszlopait, s számos magánszemély is virágokat, koszorúkat helyezett el a mementóknál.

Feladó: Városháza