címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Emberelõnyben is vereség

Labdarúgás – Emberelõnyben is vereség

Hiába játszott hosszú ideig kiállítás miatt emberelõnyben csapatunk, vereséget szenvedett a harmadosztályú bajnokság 5. fordulójában és - mindössze két együttest megelõzve - ismét kiesõ helyen áll a tabellán: Hódmezõvásárhelyi FC – Vác FC 2-1 (1-0).

Az elsõ négy fordulóban 50%-os mutatót produkáló vendéglátók tavasszal még két osztállyal alacsonyabb pontvadászat szereplõi voltak, mint a mieink. (A megyei tabella második helyérõl sorolta õket az NB III-ba az MLSZ.) A váciak ijesztõ bajnoki rajt után – két vereség, 1-8-as gólkülönbséggel – az elmúlt két fordulóban a BVSC-pályán „hazai” környezetben már 4 pontot szereztek. Viszont Hódmezõvásárhelyre a sérülések miatt elég tartalékos összeállításban léphettek csak pályára.
Érdekessége volt a mérkõzésnek, hogy az ezúttal a kezdõcsapatunkban szereplõ Rusvay Gergely már iskolás volt, amikor a játékvezetõ hölgy (Molnár Réka) megszületett…

A korábbi játéknapok hõséget erre a találkozóra valamelyest enyhült. A mérkõzés elsõ negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a félidõ felénél kellemetlen meglepetésre elõnyt szereztek a hazaiak. Ezt a szünetig meg is tartották ugyan, de a folytatásra jó esélyt kínálkozott a mienknek akár a fordításra is, mivel a pihenõ elõtti percekben a vásárhelyiek gólszerzõje a kiállítás sorsára jutott.

Emberelõnye tudatában a második játékrészt aktívabban indította a Vác és igyekezetét tíz percen belül siker koronázta: Sorecz Szabolcs (képünkön) egalizált. Így bõven maradt volna idõ az emberfórban támadó váciaknak a gyõztes gólra is, ám az igen gyatra támadójátékát rendre már csírájában elfojtotta a lelkes, szervezett hazai gárda.

Aztán néhány perccel a lefújás elõtt jött a „fekete leves”: az újabb hazai találat az egyik ponttól is megfosztotta a mieinket, akik az 5. meccsükön immár a 3. vereséget szenvedték el.

A harmadosztályú focibajnokságban ismét dupla forduló hét következik. Elõször szerdán fél hatkor a váciak a Szekszárdot fogadják, majd vasárnap a fõvárosban, az ESMTK vendégei lesznek.

Feladó: Városháza

EU pályázatok