Vác.hu
  

Programok

Vác környéki prog.

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 



Koncert

A Csík zenekar koncertje

Kezdet: 2017. március 24., péntek 19 óra
Befejezés: 2017. március 24., péntek
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ - Színházterem (Térkép: Vác, Dr. Csányi L. krt. 63.)

Vendég: Kiss Tibor (Quimby)

Közel 30 éve, hogy a magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar.
„Elképesztő mennyi sokszínű zenei élményt élhetünk át bármelyik percben a napjainkban zajló technológiai forradalom eszközeinek segítségével, mégis szüksége van a lelkünknek arra, hogy meglelje, felfedezze a saját zenei hovatartozását, érezze ennek sodrását, lüktetését. A Csík zenekar muzsikájának sajátos hangzásvilága is lehet az a valami, ami segít a lelkünknek rátalálni erre. Hiszen zenei gondolataik újra formálják, a jelenkor művészetévé, élő városi folklórrá varázsolják csodás örökségünket, a magyar népzenét.” (Csík János)

A zenekar tagjai:
Csík János hegedű, ének
Majorosi Marianna ének
Szabó Attila hegedű, gitár
Kunos Tamás brácsa
Makó Péter fúvós hangszerek
Barcza Zsolt cimbalom, tangóharmonika
Bartók József nagybőgő

A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. www.nka.hu

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Telefonszám: 06-27-316-411
Jegyinformáció: A belépőjegy ára elővételben: 2800 Ft, az előadás napján: 3100 Ft.
Szabadidő

Európa Fesztivál 2018

Kezdet: 2018. május 1., kedd 15:00
Befejezés: 2018. május 1., kedd
Helyszín: Váci Duna-part, Zenepavilon (rossz idő esetén Madách Imre Művelődési Központ) (Térkép: Vác, )

Európa Fesztivál 2018
15:00 – 20:00 Kézműves foglalkozás, csillámtetoválás gyerekeknek
Zenés programok:
15:00 Táncbemutatók: Tini Dance Team, és Silverstar Művészeti Iskola
16:00 Matiné gyerekzenekar
18:00 Countaktus Country zenekar
20:00 Pedrofon koncert

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Telefonszám: MIMK: 06-27-316 - 411
Jegyinformáció: A rendezvény díjtalan
Szabadidő

Kismarosi Majális

Kezdet: 2018. május 1., kedd 10.00
Befejezés: 2018. május 1., kedd
Helyszín: Kismaros (Térkép: Kismaros, Liget utca)

Majális és Néptánctalálkozó Kismaroson

Rendezvényszervező:
Honlap: http://www.kismaros.hu/2018/04/11/kismarosi-majalis/
Kulturális

Családtörténet a bor jegyében

Kezdet: 2018. május 3., csütörtök 18:00
Befejezés: 2018. május 3., csütörtök
Helyszín: Váci Egyházmegye Közösségi Háza - Credo Ház (Térkép: Vác, Kossuth tér 4.)

„CSALÁDTÖRTÉNET A BOR JEGYÉBEN”
Sinkovicz Marianna és Kiss Sándor borász házaspár előadása
Borbemutató, borkóstoló, kötetlen beszélgetés, borvásárlási lehetőség

Rendezvényszervező: Váci Egyházmegye
Honlap: www.vaciegyhazmegye.hu/programok
Telefonszám: Lonkay Márta: 06-20-620-2741
Kulturális

Az Árpád-házi királyok udvarától a reneszánszig

Kezdet: 2018. május 3., csütörtök 18:00
Befejezés: 2018. május 3., csütörtök
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ - 4-es terem (Térkép: Vác, Dr. Csányi L. krt.63.)

Az Árpád-házi királyok udvarától a reneszánszig
Zubovits Győrkös Erzsébet kiállítása
Megnyitja: Fördős Attila Vác város polgármestere
A kiállítás egyes darabjai megvásárolhatók

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Honlap: www.mimk.vac.hu
Telefonszám: MIMK: 06-27-316 - 411
Szabadidő

Püspöki gazdapiac

Kezdet: 2018. május 3., csütörtök 14:00-18:00
Befejezés: 2018. május 3., csütörtök
Helyszín: Püspöki palota mellett, Székesegyházzal szemben (Térkép: Vác, Migazzi tér 1.)

Püspöki gazdapiac kéthetente friss zöldségekkel, gyümölcsökkel, tejtermékkel, hús és pékáruval.
Kóstolja meg ön is!

Rendezvényszervező: Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Iroda
Honlap: vevi.vaciegyhazmegye.hu
Telefonszám: vevi: 06-27-814 105
Kulturális

Örök kert – Szalay Ákos fotókiállítása

Kezdet: 2018. május 4., péntek 17:00
Befejezés: 2018. május 4., péntek
Helyszín: Lyra Könyvesház - Torony galéria (Térkép: Vác, Piac u. 1.)

Örök kert – Szalay Ákos fotókiállítása

Rendezvényszervező: Lyra Könyvesház
Honlap: www.lyravac.hu
Telefonszám: Lyra: 06-27-502-510
Kulturális

Tavaszi koncert

Kezdet: 2018. május 4., péntek 18:00
Befejezés: 2018. május 4., péntek
Helyszín: Fehérek temploma (Térkép: Vác, Március 15. tér)

Tavaszi koncert
ARTISTOCRATS régizene együttes: Tavaszi koncert
Felszeghy Judit – koloratúr szoprán, hárfa, dobok
Blaskovics László – kontratenor
Kállay Katalin – barokk furulyák
Vitárius Piroska – barokk hegedű
Gál Márta – csembaló
Győri István – lant
közreműködik:
Claire Babington ( Skócia) – csello
A műsoron nagybarokk zeneszerzők művei és korabarokk repertoár is felcsendül. Válogatás: Vivaldi, Bach, Handel, Monteverdi, Landi, Cazzati, Merula, Falconieri és további zeneszerzők műveiből.
Az Artistocrats együttes a magyar régizenészek új formációja, az együttes tagjai más régizenei formációk és sikeres együttesek tagjai. Az együttes sajátossága, hogy minden zenész, mint szólista hangszeres is részt vesz az együttes zenélésben. Az Artistocrats együttes zenei repertoárján nagybarokk művek előadása mellett, legfőként improvizatív és szabad játék stílusban előadott korabarokk és reneszánsz művek szerepelnek. Koncertjeiken a régizene olyan professzionális és egyben szenvedélyes előadásmódja jellemző, mely kivételes zenei élményt nyújt a hallgatóságnak.
A belépés díjtalan!

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Honlap: www.mimk.vac.hu
Telefonszám: MIMK: 06-27-316 - 411
Jegyinformáció: A belépés díjtalan!
Kulturális

Szabó Benedek és a Galaxisok

Kezdet: 2018. május 4., péntek 20:00
Befejezés: 2018. május 4., péntek
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ - Jeszenszky terem (Térkép: Vác, Dr. Csányi L. krt.63.)

Szabó Benedek és a Galaxisok
Az együttest 2013 tavaszán alapította a bajai születésű, akkor huszonhat éves Szabó Benedek. A szerzői kiadásban megjelent Kapuzárási Piknik és A legszebb éveink lemezek a kor huszonéveseinek kétségeit, vágyait és félelmeit dolgozzák fel. A lemezek hangzásvilágára leginkább Cseh Tamás, a Neutral Milk Hotel, az Illés, a The Magnetic Fields és a Kaláka volt hatással.
Tagok: Szabó Benedek, Sallai László, Günsberger Ákos, Bradák Soma
Előzenekar: Platon Karatev
A zenekar tagjai
Czakó-Kuraly Sebestyén, Bradák Soma, Balla Gergely, Jáky András
A koncertet a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatja.NKA

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Honlap: www.mimk.vac.hu
Telefonszám: MIMK: 06-27-316 - 411
Jegyinformáció: A belépőjegy ára: 1000 Ft
Kulturális

Aliz Csodaországban

Kezdet: 2018. május 5., szombat 16:00
Befejezés: 2018. május 5., szombat
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ - Színházterem (Térkép: Vác, Dr. Csányi L. krt.63.)

Aliz Csodaországban
A fóti balett csoportok, mint minden évben, a 2017/2018-as tanévben is egy varázslatos történetet választottak, amit a tánc, elsősorban a balett nyelvén mesélnek el a közönség számára.
Az „Alíz Csodaországban” klasszikus mese valószínűleg sokak számára ismert és kedvelt történet.
„Folytatva küldetésünket, hogy minél több gyermekkel és felnőttel megszerettessük a táncot, egy olyan előadást készítettünk, mely mozgalmas történetével, színes jelmezeivel, modern és klasszikus zenék elegyével, leköti minden néző figyelmét, tartozzon bármely korosztályba. Töretlen lelkesedésünket, elhivatottságunkat és tánc iránti rajongásunkat szeretnénk átadni a közönségnek is egy-egy produkció alkalmával.”
A bájos kislány, Alíz, egy a barátnőivel töltött nap délutánján elalszik és egy fantasztikus, szürreális álomba csöppen. Beleesik a nyúl üregébe, és egy csodálatos világban találja magát, ahol különös és izgalmas lényekkel találkozik. A soha semmiben egyet nem értő ikrek, a titokzatos macska, a folyton rohanó nyuszi és a kis órák vezetik őt a helyes úton. Az Orákulum jóslatából kiderül, hogy ő az egyetlen, aki visszaszerezheti a gonosz Szív Királynőtől a koronát, hogy ismét testvére, a jóságos Fehér királynő uralkodhasson. Így végre célt nyer ebben a színes és kusza világban tett látogatása.
Az izgalmas út során életre szóló barátságot köt a bolond kalapossal egy vidám teadélután alkalmával, azonban újdonsült ismerőseit elrabolja a hatalmát gyermeki módon féltő Szív Királynő és hű szolgái. Ekkor ismét Alíz segítségére siet a Nyuszi és szövetségesre lel a Fehér Királynő személyében. Együtt indulnak barátaik megmentésére a Vörös Palotába, ahol találkoznak a kis rózsákkal és kártyakatonákkal, ahol szembe nézhet egymással a két testvér, eldőlhet a birodalom jövője és ahol hősünk valóban igazi bátor hőssé válhat.
Kicsik és nagyok számára egyaránt élvezhető mese balett, változatos zenékkel és látványvilággal, gyerekektől gyerekeknek és persze mindenkinek!
Szereplők: fóti balett csoportok növendékei.
Koreográfia: Hőbe Tímea és Garádi Gréti.
Grafika: Poleczky Adrienn.
Díszlet: Csertő Dóra Alinka.

Rendezvényszervező: Madách Imre Művelődési Központ
Honlap: www.mimk.vac.hu
Telefonszám: MIMK: 06-27-316 - 411
Jegyinformáció: A belépőjegy ára: 1000 Ft
Szabadidő

Váci Bolhapiac

Kezdet: 2018. május 6., vasárnap 07:00-13:00
Befejezés: 2018. május 6., vasárnap
Helyszín: Március 15 tér (Térkép: Vác, Március 15. tér)

Váci bolhapiac kéthetente a váci főtéren.

Rendezvényszervező:

1 2 3 4 5 6