Közélet [2018. január 22., hétfő]
Galambkiállítás a művelődési központban

Hétvégén igen sokan megtekintették a művelődési központban a Váci Reménység Egyesület égisze alatt működő 162. Galamb Egyesület kiállítását.
Még pénteken iskolai és óvodai csoportokat fogadtak a szervezők, és mint Galba Tamás, a galambász csoport vezetője elmondta, számos intézményből érkeztek gyerekek, megcsodálni a különleges szárnyasokat.
A szombati megnyitón Moys Csaba, a VRE elnöke kiemelte: a galambász egyesület megbecsült és igen sikeres szakosztálya az egyesületnek, a klub büszke az eredményeikre.
Mokánszky Zoltán alpolgármester mindenekelőtt a közösségi összetartás fontosságát hangsúlyozta a galambászok tevékenysége kapcsán.
- A galambok tenyésztése a legtöbb esetben nem jár semmilyen haszonnal, de tartásuk, gondozásuk egyrészt örömteli elfoglaltságot jelent a galambászoknak, másrészt egy-egy ilyen kiállítás a nagyközönségnek is ajándék - fogalmazott a városvezető.
Fontos információ, hogy az idén is lesz Vácott (közelebbről Bacskai Sándor Téglaház dűlői telepén) nemzetközi postagalamb grand prix verseny, az esemény időpontja szeptember 29-e.

Feladó: Városháza