Közélet [2018. június 4., hétfő]
A váci jegyző családbarát céljait és munkásságát ismerték el

A fővárosban vehette át oklevelét Deákné dr. Szarka Anita a Váci Polgármesteri Hivatal jegyzője a Három Királyfi, Három Királylány Alapítványtól. A Kopp-Skrabski-díj jelöltjeként a családokért tett intézkedéseiért, a társadalom lelki egészségéért, az egyedi ötleteiért és a közösségben végzett elkötelezett munkájáért is elismerték.

Deákné dr. Szarka Anita város jegyzőjeként számos olyan javaslatot tett az elmúlt években, amelyek hozzájárulnak a gyermekvállalási kedv növeléséhez.
A város az elmúlt években egyebek mellett három családbarát díjjal is gazdagodott, és családbarát munkahelyként a Váci Polgármesteri Hivatal is sok kezdeményezést indított a jegyző javaslatára. Bevezették például a húsvét és a pünkösd keddi szünnapot, illetve lehetővé tették, hogy a kisgyerekesek később kezdhessék a munkaidőt. A jegyző a családi programok népszerűsítésére is számos pályázatot dolgozott ki. Így lett egyebek mellett Vác Kerékpárosbarát település, valamint Nyugdíjasokat támogató település. Ezek elérésében a személyes odaadása, a kitartása és a családokba vetett hite vezérlik.
A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a személyekre akik, kiemelkedő tevékenységet végeznek a társadalom lelki egészségéért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért.

Feladó: Városháza