Közélet [2018. július 16., hétfő]
Fontos eszközöket kapott az önkéntes mentő és tűzoltó egyesület

Öt garnitúra teljes védőfelszerelést adományozott a Váci Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesületnek az Intertanker Zrt., továbbá a Hesztia Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft. is hozzájárult az egyesület minél jobb felszereléséhez.

- A közlekedésbiztonság és a közbiztonság kiemelten fontos a lakosság szempontjából, ezért köszönet illeti mind a hivatásos szervezetek tagjait, mind az őket önkéntesként segítő civil közösségeket, a munkájukat különféle adományokkal támogató cégeket, vállalkozókat - hangsúlyozta az eszközátadás kapcsán tartott sajtóeseményen Fördős Attila polgármester.
Oláh Péter tűzoltó alezredes, tűzoltósági tanácsos, megyei tűzoltósági főfelügyelő kiemelte: van egyrészről egy állami védőernyő a vészhelyzetekben, de a katasztrófaelhárításban az önkéntes helyi erők szervezett szerepvállalása is nagyon fontos.
Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke felhívta a figyelmet: törekedni kell az egyes települések rendészeti, önvédelmi erejének fokozására, hiszen adott esetben a jól felkészült helyi segítők tudnak a leggyorsabban közreműködni a vészhelyzetek elhárításában.
Kossa György, az adományozó Intertanker Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: cégfilozófiájuk fontos vezérfonala a társadalmi felelősségvállalás is, lehetőségeik függvényében sok területen igyekeznek támogatást nyújtani különböző közösségi célok megvalósításához.
Ternay István, a Váci Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület elnöke köszönetet mondott támogatóiknak, majd kiemelte, hogy immár harmadik kategóriájú segítői tudnak lenni a hivatásos katasztrófavédelmi szervezeteknek, s azt tervezik, hogy a jövőben a polgárőri szolgálatot is felveszik tevékenységi körükbe.

Feladó: Városháza