Közélet [2018. október 29., hétfő]
Diákok takarítottak a közparkokban

Ha sokan összefognak, két-három óra alatt gyönyörűen ki lehet takarítani, rendezetté lehet tenni egy-egy közparkot, jó példa volt erre az őszi szünet előtti utolsó tanítási napra szervezett akció.

Csakúgy mint a tavaszi és őszi ligettakarítás, a játszóterek tél utáni karbantartása, úgy már ez a parkgondozó akció is hagyománnyá vált.
- Nagy segítség az önkormányzatnak az oktatási intézmények bekapcsolódása a közparkok takarításába, de ez csak az egyik vetülete ezeknek az akcióknak. A másik, talán még lényegesebb szempont, hogy a diákok megtapasztalhatják, milyen lényeges a közösségi összefogás, a közös munka egy-egy jó cél érdekében. Köszönettel tartozunk a szervezőknek és természetesen a közreműködő iskoláknak is - nyilatkozta az egyik helyszínen, a deákvári Kresz-parkban tartott sajtótájékoztatón Mokánszky Zoltán alpolgármester.
A másik kiemelt helyszín ezúttal is a Rózsakert volt, mindkét helyen számos iskolai csoport tüsténkedett.

Feladó: Városháza