Közélet [2018. november 23., péntek]
Kapcsolatépítés a Szentföldön

A közeljövőben testvérvárosi kapcsolatot köthet Vác és a palesztin Taybeh, a közel-keleti keresztények egyik fontos befogadó települése.

A kapcsolatépítés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Fördős Attila, Vác polgármestere elöljáróban emlékeztetett, hogy a határokon, kontinenseken átívelő települési összefogásokat a partnerség, barátság fogalmakkal is lehet jellemezni, de szavai szerint ezeknél még szorosabb kapocs a testvérség.
Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, az EMMI miniszterhelyettese a testvérséggel összefüggésben elmondta, hogy ennek ebben az esetben a kereszténység az alapja, hiszen Taybeh egy olyan helyén van a világnak, ahol létükben fenyegetve üldözik a keresztényeket.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára erre rímelve megemlítette, hogy a magyar kormány a külkapcsolatok terén a határokon túli nemzeti közösségek támogatásán túlmenően a világban üldözött keresztények felkarolását is küldetésének tekinti.
- Hazánk példát mutat azzal, hogy kormányzati szintre emelte az üldözött keresztények szülőhelyükön való megsegítését, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ebben a küldetésben civil közösségek, települések is részt vállaljanak, Vác önkormányzata pedig élen jár ebben - fogalmazott a kormánytisztviselő.
Zárszóként Fördős Attila polgármester - kiemelve a váci zsidó hitközség vezetésének támogató hozzáállását - köszönetet mondott mindazoknak, akik megértik és támogatják a nemzeti és keresztény célú kapcsolatépítő törekvéseket, szavai szerint ez a gyökerekhez, hagyományokhoz való ragaszkodás egyre fontosabb globalizálódó világunkban.

Feladó: Városháza