Sport [2019. április 1., hétfő]
Zászlót bontott a Váci Karakán Kajak - kenu Sportegyesület

A közelmúltban megalakult egy új klub, a Váci Karakán Kajak - kenu Sportegyesület, melynek életre hívói azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a város ismét kiemelkedően jelentős bázisa legyen az egyik legfontosabb magyar sikersportágnak.
A cél eléréséhez vezető lépésekről volt szó elsősorban azon a beszélgetésen, melynek főszereplői Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a Hungaroring Sport Zrt elnök-vezérigazgatója, az új klub elnöke, Csernák Károly, a Karakánhoz teljes létszámban csatlakozó Váci Vasutas SE elnöke, vezetőedzője, Babella László mesteredző, több nagy bajnok nevelőedzője voltak a főszereplői, illetve az önkormányzat képviseletében jelen volt Pető Tibor alpolgármester is.
- Mindent, amit a kajak sportban elértem, alapvetően Vácnak köszönhetem, úgy éreztem, tartozom azzal a városnak, hogy igyekszem segíteni a sportág újbóli fellendítésében itt helyben - indokolta szerepvállalását Gyulay Zsolt.
Megemlítette: annak idején meglehetősen mostoha körülmények között készülhettek a versenyekre, mégis jöttek nagy sikerek.
- A körülmények sajnos azóta sem változtak, ezért az első és legfontosabb feladat, hogy ezen változtassunk. Azaz mindennek a kulcsa a Liget határába tervezett, a verseny- és tömegsport mellett a turizmust is szolgáló vízi sporttelep mielőbbi megvalósítása. Ennek a bázisnak olyan helynek kell lennie, hogy a fiataloknak és a korábbi sportolóknak is vonzó legyen - mondta a kiváló sportember.
Az új klub vezetőségében Gyulay Zsolt mellett - tiszteletbeli elnökként - szerepet vállalt Hesz Mihály, Vác első olimpiai bajnoka (Mexikó, kajak egyes 1000 méter), a szintén olimpiai címig jutó Dónusz Éva (Barcelona, kajak 4-es 500 méter), illetve a világbajnok Bártfai Krisztián is.
- Ez az illusztris névsor, az önkormányzat támogató hozzáállása nekem és klubunknak garanciát jelent arra, hogy a Karakán sikeres lehet, tehát egyértelmű volt, hogy csatlakozunk - mondta a Váci Vasutas SE részéről Csernák Károly.
A legendás tréner, Babella László szintén természetesnek mondta, hogy Hesz Mihály és Gyulay Zsolt hívó szavára a jövőben a Karakán sportolóinak felkészülését segíti.
- Nyolc évig voltam a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, és láttam, hogy a sportágon belüli helyi torzsalkodás miatt Vácon nem sikerült előre lépni az infrastruktúrában. De ennek most már remélhetőleg vége lesz, mivel a Bejárható Magyarország Program (BMP) keretében a Magyar Kajak - kenu Szövetség és Vác Város Önkormányzata összefogásának, illetve az unió 100 millió forintos támogatásának köszönhetően úgynevezett EU-s megállóhely jön létre a vár alatti területen. Az említett program fő célja az egészséges életmódra nevelés, az igény megteremtése a szabadidő hasznos eltöltésére, valamint a turizmus fejlesztése, amihez illeszkedik az utánpótlás-nevelés feltételrendszerének javítása - nyilatkozta Gyulay Zsolt.
Hozzátette: az elnyert uniós támogatás lehetővé teszi, hogy hat évtized után legyen egy új csónakháza Vácnak, szavai szerint az a cél, hogy 2020-ban már elkészüljön ez a bázis, ahol minden feltétel adott lesz a klubélet megélénkítéséhez.
A sajtóbeszélgetésen az is kiderült: készül egy hiánypótló album a kajak-kenu sportág rendkívül gazdag váci történetéről.

Feladó: Városháza