Bűnügy [2019. május 7., kedd]
Vízvezeték-szerelőnek adta ki magát. A váci rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Váci Rendőrkapitányság a 13100/758/2019. bűnügyi számon folytat eljárást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás adatai szerint a két ismeretlen férfi 2019. május 3-án 12 óra 15 perc és 12 óra 30 perc között magukat vízvezeték-szerelőnek kiadva a sértett váci lakásába bementek, majd onnan készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el.
Az egyik elkövetőről, illetve az eltulajdonított ékszerekről grafika készült.

A váci rendőrök kérik, hogy aki a képen látható személyt vagy ékszereket felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen munkaidőben személyesen a Váci Rendőrkapitányságon (Vác, Zrínyi utca 7. szám), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység irányítási központját a 06-01/236-2883-as telefonszámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó valamelyikét.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság