Közélet [2019. július 22., hétfő]
Nagy siker volt a Váci Világi Vigalom

Július harmadik hétvégéjén ismét rendkívül gazdag programmal várta az érdeklődőket a már hagyományos Váci Világi Vigalom.

Az esemény úgymond nulladik napján ünnepi eseménynek adott helyet a városháza díszterme, ahol Hana Večerková és Fördős Attila polgármesterek közös nyilatkozat aláírásával megerősítették a Vác és Otrokovice közötti, öt éve hivatalossá vált testvérvárosi kapcsolatot.
A diplomáciai találkozón városunk vezetője emlékeztetett: a mostani városvezetés a külkapcsolatok építése terén változtatott a korábbi irányvonalon, amennyiben elsősorban a közép-kelet európai térségben törekszenek minél szerteágazóbb kapcsolatrendszert kiépíteni és ápolni, a közös kulturális gyökerekből kiindulva, egymás kölcsönös tiszteletét erősítendő.
- Ebben a kapcsolatépítésben nagyon sok segítséget kaptunk és kapunk a Váci Szlovák Kisebbségi Önkormányzattól, amit ezúton is köszönök - mondta Fördős Attila.
A vigalom - már hagyományosan a székesegyházban tartott - hivatalos megnyitóján a polgármester köszöntőjében kiemelte: ennek a nagy múltú rendezvénynek lényeges eleme, hogy a programok révén a nagyközönség ízelítőt kapjon a már több mint ezeréves város jelenét is meghatározó egyházi-világi kulturális hagyományból, értékekből.
- Épített belvárosunk, környezetünk a középkorban alakult ki öt nagy városépítő püspöknek az irányításával, tisztelettel és hálával tartozunk ezért az egyedülálló örökségért Althann Mihály Frigyesnek, Althann Mihály Károlynak, Forgách Pálnak, Eszterházy Károlynak és Migazzi Kristófnak. A nekik köszönhető hagyaték az, amit megtekintésre ajánlunk minden ide érkező kedves vendégnek. És a város turisztikai kínálatába beletartoznak azok a programok, amelyek egész évben nagyon sok kulturális élményt tartogatnak a közönségnek, ezek között is a legjelentősebb a Váci Világi Vigalom, amely összművészeti fesztiválként három plusz egy napja alatt száznál több eseménnyel csábítja az érdeklődőket - fogalmazott Fördős Attila, majd zárszóként jó egészséget kívánva köszönetet mondott a társházigazda Beer Miklós megyéspüspöknek a Váci Egyházmegye irányításáért, a beruházásokért, az értékteremtő szolgálatért.
A megyéspüspök válaszában, köszöntőjében mindenekelőtt a közép-kelet európai testvérországok összefogásának jelentőségét hangsúlyozta, szavai szerint ezt a történelmi hagyományt híven folytatni kell a jövőben is a barátság, a kölcsönös tisztelet jegyében.
- Legyen ez a vigalom a reménységnek a bizonyítéka és egyben a jövő ígérete - fogalmazott jókívánságként Beer Miklós.
A rendezvénysorozat az idén különösen sok érdeklődőt vonzott, minden nap rengetegen vettek részt a különböző programokon, vegyültek el a vásári forgatagban.
***
Közös nyilatkozat
„Mi, Otrokovice és Vác polgármesterei a mai napon együttesen elfogadott és írásba foglalt nyilatkozattal erősítjük meg a városaink között 2014 óta fennálló testvérvárosi együttműködést.
Az ötödik évforduló alkalmából ünnepélyesen kinyilvánítjuk, hogy városaink polgárait örömmel és büszkeséggel tölti el az intézményeink között működő kapcsolatok eredményessége. Megerősítjük, hogy e folyamat fenntartása, jövőbeli fejlesztése az elkövetkező években is indokolt és kívánatos.
Örömmel állapítjuk meg, hogy a településeink között létesített testvérvárosi együttműködés keretében eltelt időszakban számos művészeti, tudományos és civil csoport képviselte értékeit a testvérvárosokban, ezzel sikeresen és eredménnyel járulva hozzá a polgáraink közötti egyetértéshez, egymás életének, kulturális és történelmi kincseinek megismeréséhez és kölcsönös elfogadásához.
Együttesen fejezzük ki azon szándékunkat, hogy az Otrokovice és Vác között élő és működő testvérvárosi egyezményt a következő évekre nézve is fenntartjuk, lehetőségeinkhez mérten az eddig együttműködéssel közvetlenül nem érintett szakterületek tekintetében legjobb tudásunk szerint, valamint polgáraink, nemzetünk érdekeinek szem előtt tartásával még tovább fejlesztjük.”

Feladó: Városháza