Pályázatok [2019. július 23., kedd]
Polgári Magyarországért Alapítvány Gyakornoki pályázata – nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára

A gyakornoki program célja: A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

Amit várunk:

- a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában és várhatóan a 2019/2020-as tanévben felsőoktatási intézménnyel – alapképzés vagy mesterképzés keretében – aktív hallgatói jogviszonyban áll, és legalább két lezárt félévvel rendelkezik,
- legalább 3,5 tanulmányi átlag a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében, - közéleti aktivitás és alapvető politikai tájékozottság,
- idegen nyelvek legalább középfokú ismerete (angol és/vagy német),
- jó kommunikációs készség,
- felhasználói szintű számítógépes ismeretek.

Jelentkezni az alábbi dokumentumok egyidejű, postai vagy elektronikus benyújtásával lehet:

- hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
- fényképes szakmai önéletrajz,
- egyetemi/főiskolai tanulmányi leckekönyv vagy annak megfelelő hiteles dokumentum,
- hallgatói jogviszony-igazolás,
- már megszerzett diploma fénymásolata, amennyiben a pályázó ilyennel rendelkezik,
- nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) fénymásolata,
- szakmai ajánlás az egyetem egy oktatójától,
- ajánlólevél egy közéleti szereplőtől,
- motivációs levél.

Amit a gyakornoki programban kínálunk:

- részvétel az Alapítvány napi működésében, tevékenységeiben (pl. rendezvények-képzések, sajtófigyelés, fordítás, levelezés, civil kapcsolatok építése),
- betekintés a szervezet tudományos – ismeretterjesztő munkájába (rendszerezés, háttéranyagok és elemzések készítése),
- részvételi lehetőség változatos, érdekes és szakmai fejlődést biztosító eseményeken, a legkülönbözőbb területeken: szakpolitikai témák, nemzetközi kapcsolatok, politikai kommunikáció,

- 3 hónapos időtartam (A pályázó jelöljön meg legalább két, számára megfelelő időszakot 2019. október és 2020. június között, például: preferált időszak: 2020. március-május.)
- a gyakornoki program a támogatott időszak alatt megközelítőleg heti 10 óra személyes jelenlétet igényel Alapítványunk budapesti székhelyén, - ösztöndíj: nettó 50 ezer Ft/hó.

Jelentkezési határidő a 2019/2020. tanévre: 2019. szeptember 10.

Postázási cím: Balog Zoltán kuratóriumi elnök
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány
1253 Budapest, Pf. 80.

E-mail: alapitvany@szpma.hu

A döntést az Alapítvány kuratóriuma hozza meg 2019 szeptemberében.

Feladó: Városháza