Közélet [2019. szeptember 11., szerda]
Családbarát Önkormányzat díjat kapott Vác Város Önkormányzata

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) idén is elismerte azokat az önkormányzatokat, amelyek tevékenységükkel, programjaikkal a leghatékonyabbak a családbarát munkahelyi környezet megteremtésében. A váci önkormányzat először kapta meg a NOE díját.

Idén 16 önkormányzatot díjaztak három kategóriában. A Parlamentben adták át a Családbarát Önkormányzat elismerést. A váci önkormányzat vezetése évek óta törekszik arra, hogy a családos kollégáknak minél élhetőbb, rugalmas munkahelyi feltételeket teremtsen – erről Deákné dr. Szarka Anita, Vác jegyzője beszélt.

- A kisgyermekesek nehézségein szeretnénk segíteni, figyelembe véve olykor az egyedi problémákat is. Ez nem csak egy díj, ez a mostani elismerés azt is bizonyítja, hogy van eredménye a törekvéseinknek, programjainknak, amelyek fejlesztésén folyamatosan dolgozunk a kollégáimmal. Azt is látjuk, hogy egyre népszerűbbek az intézkedéseink, éppen ezért szeretnénk a jövőben is jó példát mutatni szemléletünkkel – tette hozzá a jegyző.

A rendezvényen Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke egy kislexikon kiadására is tett javaslatot, amely bemutatja majd a jó gyakorlatokat és programokat.

A szakmai elismerés lehetőséget ad arra is, hogy az önkormányzatok csatlakozhassanak a Családbarát Önkormányzatok Európai Hálózatához (European Large Families Confederation).

Feladó: Városháza