Közélet [2019. november 22., péntek]
Intézkedések a Belváros forgalmi rendjéért

Mint ismeretes, városunk új önkormányzata határozott lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a Belvárosban – elsősorban a Március 15. téren és a Széchenyi utcában - a hatályos helyi rendeletekben foglaltak szerint biztosítsa a korlátozott forgalmi övezetekre vonatkozó előírások betartását.
Ennek nyomán a Közterület-felügyelet munkatársai megkezdték az írásos figyelmeztetések elhelyezését a behajtási engedélyt kapott, ám a 30 perces időkorlátozást, illetve más, további szabályokat be nem tartó gépjárműveken. A rendelet értelmében a behajtási engedéllyel rendelkező, ám az előírásokat be nem tartó személytől az engedély bevonásra kerül, és új kérelmet csak fél év múlva nyújthat be. Ezt megelőzendő kezdődött meg az előírások betartására figyelmeztető tájékoztatók elhelyezése.
Ezért ezúton is kérjük az érintetteket, hogy tanulmányozzák és tartsák be a vonatkozó rendelet előírásait, melyet megtalálnak a hivatalos önkormányzati honlapon, illetve írásunk mellékleteként. Fontos tudnivaló, hogy a parkolási övezeten belül lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező, de az ingatlanon belül vagy egyéb parkolási lehetőséggel nem rendelkező természetes személyek a lakóhelyükhöz legközelebb eső fizetős parkolóban kedvezményesen parkolhatnak. A mélygarázsban például az első jármű esetében havi 3 ezer, évi 12 ezer forintért.

Feladó: Városháza