Sport [2019. november 24., vasárnap]
Kézilabda – Újabb csúnya fiaskó

Az NB I-es férfi pontvadászat 10. fordulójában sem sikerült megszereznie első győzelmét a sereghajtó váci gárdának, ráadásul ezúttal a szintén kieső helyen állótól szenvedett nagy különbségű vereséget: Budakalász – Váci KSE 32-22 (18-9).
Csapatunk hivatalos nevét ugyan átírták a szövetségben (VKSE KFT. Vác), az eddigi elkeserítő produkción azonban ez sem változtatott. A játékoskeretből már hiányzott Marko Davidovics is, viszont a váciak leigazoltak egy 28 esztendős japán kézilabdázót, Matsuura Keisuket (képünkön). Az immár féltucatnyi, valóban élvonalbeli játékosát elvesztő és a 16 fős játékoskeret közel felét ifjúsági kézilabdázóval feltöltő, egypontos váciak a tabellán két megszerzett pontjával őket előző budakalászi legénységhez utaztak a kiesési rangadóra…
… amely tulajdonképpen az első negyedóra végén megszűnt „rangadónak” lenni. Ekkor még csak 5-4-re vezettek a vendéglátók. Aztán egycsapásra a mieink ellenállása is megszűnt. Egyetlen gólunkra hétszer válaszolt az ellenfél és kevés hiányzott ahhoz, hogy már a szünetre tízgólos legyen a különbség.
A második játékrész már edzőmeccset öltött, mindkét oldalon jobbára a magyar fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget. Szerencsére sokáig nem tudta növelni az előnyét a Budakalász, de végül így is kiütéses győzelmet aratott az erősségében már aligha elsőosztályúnak mondható váciak ellen.
Váci góldobók: Holpert József 6; Matsuura Keisuke 5; Bognár Alex 4; Kállai Martin és Miklián Bálint 2-2; Kocsi András, Nagy Norbert és Rozner Kevin 1-1.
A VKSE KFT Vác legközelebb november 29-én, pénteken este fél hétkor a Gyöngyöst fogadja a városi sportcsarnokban.

Feladó: Városháza