Sport [2019. december 29., vasárnap]
Kézilabda – Fontos pontok évzárásként

Szinte végig vezetve, mégis csak izgalmas hajrá után hozta el a bajnoki pontokat a Viharsarokból a két pontot a naptári év utolsó bajnokiján az élvonalbeli váci női kézilabda együttes: Békéscsaba – Váci NKSE 29-31 (13-16).
Teljes, 16 fős játékoskerettel állt ki az idén is a kiesés ellen menekülő Békéscsaba otthonában a váci hölgykoszorú. Már be volt nevezve a Székelyudvarhelyről leigazolt kapus, Bálint Anna és a Fradiból hazatért, saját nevelésű beálló, Mészáros Rea.
Az első vendéggólt még kiegyenlítették a hazaiak, ám a 6. perctől már végig a mieink álltak jobban. A játékrész első felében ötgólos fórt szorgoskodott össze a VNKSE, ám aztán két perc alatt egyre faragta hátrányát a Csaba. Szerencsére újítani tudott a Vác és a szünetre bíztató, három találatnyi előnnyel mehetett pihenni.
A folytatást újra jól indította Szilágyi Zoltán csapata és hamar visszaállította a legnagyobb (ötgólos) előnyét. Ezt egészen az összecsapás háromnegyedéig meg is tartotta (46. perc: 18-23). Ám a hazaiak nem adták fel. Sajnos, büntetőket is rontott csapatunk és fokozatosan szorosabb lett az állás. Elsősorban Aleksandra Vukajlovic átlövései ellen nem volt váci ellenszer, így a hajrára több alkalommal is csupán 2 góllal vezetett csapatunk.
Végül – nem meglepetésre – egy szoros, kiélezett, ám mérsékelt színvonalú csatában bezsebelte a bajnoki pontokat a Váci NKSE, így immár pozitív összmérleggel, 11 mérkőzésből gyűjtött 12 pontjával tartja a 6. helyét a tabellán. Legközelebb – már az új esztendőben, január 8-án, szerdán este héttől, élő televíziós közvetítéssel kísérve – a megyei rivális Érd látogat a váci sportcsarnokba.

Feladó: Városháza