Sport [2020. január 24., péntek]
Labdarúgás – „Tavaszi” rajt a jövő hétvégén

Bár még javában benne járunk a télben, a magyar labdarúgó bajnokságok közül az élvonalbeli pontvadászat már e hét végén folytatódik, a másodosztályú találkozók pedig a következő vasárnap kerülnek megrendezésre – ha az időjárás és a pályaviszonyok ezt megengedik majd.
Az NB II-ben szereplő – és az első 20 bajnokiján csak 7 pontot gyűjtő, sereghajtó - Vác FC szurkolói abban reménykedtek, hogy a bajnoki szünetben sikerül megerősíteni a játékosállományt. Egyelőre azonban – a sportnapilap híre szerint – csupán az eddig a harmadik vonalban játszó hatvaniakat erősítő, 21 éves középpályás, Torda Patrik (képünkön) érkezett a mieinkhez. Nem folytatja viszont Vácott a tavasszal Lassú Zsombor, Mácsik Dominik, Molnár Bence és Pusztai Armand.
Mint ismeretes, a tervek szerint a hátralévő hazai bajnoki mérkőzésekre Balassagyarmaton kerül sor a váci stadion felújítási munkáinak elhúzódása miatt. A tavaszi rajton – február 2-án, vasárnap 14 órától – a Budaörs lesz a mieink vendége.

Fotó: fchatvan.hu

Feladó: Városháza