Közélet [2020. január 28., kedd]
Váci döntővel zárult az idei Kölcsey Ferenc szónokverseny

Ebben az esztendőben is a váci Városháza adott otthont a Kölcsey Ferenc szónokverseny döntőjének. A pont egy évtizede a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület által létrehozott, kétfordulós vetélkedés néhány éve már határon túli fiatalokat is megszólít.

A verseny elődöntőinek helyszíne az idei évben Vaja, Sárospatak, Vác, Budapest, Szeged és Révkomárom volt. A döntő a versenyek sorában a 30. volt, melyre 16 versenyzőt juttatott be az őszi elődöntők fordulóinak zsűrije. Az első feladatra – melynek témája a jobbágyfelszabadítás egyik formája, az örökváltság volt – már a verseny előtt felkészülhettek a fiatalok.

A második kör témáját a helyszínen ismerték meg a versenyzők: negyedórás felkészülést követően 3 perces időkeretben kellett támogatóan vagy éppen lebeszélően érvelni a 3D-s nyomtatású húsok majdani táplálkozási szerepéről.
A zsűri – melynek tagja volt prof. Dr. Jánosi Zoltán a Kölcsey Társaság korábbi elnöke, Tallián Mariann színművésznő, Konfár Mónika pályaorientációs szakember, Inotay Gergely Ábel alpolgármester, Guth Zoltán kommunikációs vezető, Turek Miklós színművész és Kölcsey leszármazottként Fáy Péter - döntése alapján a váci önkormányzat által is támogatott verseny legjobbjai:
1. Dzama-Demjén Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja.
2. Fehér Regina, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója.
3. Oláh Gellért, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma diákja.

Az esemény lehetőséget adott a szervező egyesület által alapított „A magyar kultúra szolgálatáért” díj átadására is, melyet Gergely Zsolt vehetett át.
A váci program ünnepi ebéddel, múzeumlátogatással, valamint belvárosi sétával zárult.

Feladó: Városháza