Közélet [2020. július 3., péntek]
Nem a jogtalanul felvett összegről tartott sajtótájékoztatót a volt alpolgármester

Megtartotta legújabb tájékoztatóját az októberben leváltott egyik kormánypárti alpolgármester, Mokánszky Zoltán. A Váci Napló beszámolója szerint felhívta a figyelmet arra is, hogy Zebegény több száz milliós fejlesztési támogatásban részesül, ami több éves tárgyalás eredménye. Úgy véli, hogy míg ők korábban ezt megtették, addig a mostani éra nem folytat párbeszédet az kormánnyal. Valamint szerinte felmerül a kérdés, hogy a városvezetőnek van-e tudomása, további életveszélyes épületekről Vácon.

Mokánszky Zoltán most sem arról tájékoztatta a váciakat, hogy mikor fizeti vissza az éveken át törvénytelenül felvett milliós nagyságrendű összeget. Ehelyett a karantén időszak alatt gyűjtött energiáját ismét a feszültségkeltésre használta, számon kérve a város vezetőin, hogy miről írnak a „The Post” és a „World News” hasábjain. Érdekes módon nem azt vitatja a kormánypártok képviselője, hogy katasztrofális állapotban vannak az épületek. Bizonyára azért, mert ő is tudja: már akkor hasonló állapotban voltak, amikor ő volt a város felelős vezetője. Így ő volt az is, ki nem javasolta százmilliók ráköltését az épületekre.

Tudja azt is, az általa most „luxusberuházásnak” minősített városházi felújítások az ő alpolgármestersége alatt is zajlottak, ráadásul a mostaninál jóval több közpénzt költve rá. Mokánszky Zoltán akkor ezeket élvezte és hallgatott róluk. Miután a váci polgárok októberben kiszavazták nem csupán a Japánba tartó luxusrepülős, hanem az alpolgármesteri székéből is, már az olcsóbb munkákat is drágállja és fényképezteti munkaszüneti napon az épületben settenkedve.

Amikor a kormányzati döntések nyomán százmilliókkal csapolták meg a város költségvetését, akkor úgy tesz Mokánszky képviselő, mintha nem tudná, hogy eleve nehéz helyzetből indult a város, mert a Fidesz-KDNP-s városvezetés idején felhalmozott adósság miatt is sok területen vissza kellett venni a korábbi tervekből. Mintha nem olvasta volna azokat a cikkeket, amelyekre hivatkozik. Azokban pedig éppen arról volt szó, hogy több ellenzéki város esetében a kormány már megnyert, megítélt pályázati pénzek hozzáférést akadályozza.

A váci emberekkel együtt reménykedve várjuk, hogy Mokánszky Zoltán levelet ír a saját politikai közösségének – vagy sajtótájékoztatón kéri államtitkár párttársa közbenjárását –, hogy városunk is megkaphassa a korábban elnyert pályázati pénzeket.

Feladó: Városháza