Közélet [2020. július 22., szerda]
Jelentős megtakarítást hozhat a kulturális intézmények egységesítése

Ősztől a Parlament döntése alapján megszűnik a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonya, emiatt Vácon több mint félszázan veszítik el – sok esetben több évtizedes – közalkalmazotti státuszukat és kerülnek a Munka Törvénykönyvének hatálya alá.

A kormányzat szándéka és célja az, hogy a kulturális ágazat a versenyszféra részeként jelenjen meg a gazdasági életben. Részben ehhez a szándékhoz igazodó döntés Vácon az intézményrendszer működésének felülvizsgálata és egységesítése.

A képviselő-testület által múlt héten megtárgyalt javaslat szerint a kulturális intézményrendszer bizonyos szervei – így a Madách Imre Művelődési Központ, a Pannónia Ház, a Váci Dunakanyar Színház és a Kékház – továbbra is a jelenlegi helyükön és módon dolgoznak tovább úgy, hogy a működtetésüket, a létesítmények fenntartását, a munkatársak alkalmazását nem több költségvetési szerv, hanem egy nonprofit gazdasági társaság láthatja el.

Ez a működési forma lehetővé teszi, hogy az intézmények vállalkozóbb módon szolgáltassanak. Az általuk termelt bevételt a kulturális alaptevékenységbe kell visszaforgatniuk, ugyanakkor részesülhetnek olyan adózási és egyéb, a versenyszféra előtt nyitva álló kedvezményekben is, amelyek a költségvetési intézmények számára nem érhetőek el - tehát éves szinten több millió forinttal gazdaságosabban működhetnek.

Több, Váchoz hasonló méretű városban – így Gödöllőn is – már bizonyított ez a modell, amely lehetővé teszi, hogy a kulturális intézmények vállalkozóbb módon szolgáltassanak a kormányzati elvárásokkal összhangban.

Feladó: Városháza