Közélet [2020. július 29., szerda]
Hétfőtől buszmenetrendi módosítások az utaskérések beépítésével

A vírusjárvány miatti veszélyhelyzet végével, június közepétől a korábbihoz képest ütemesebb, utasigényeket jobban kiszolgáló helyi autóbusz menetrend lépett érvénybe városunkban. Augusztus 3-tól (hétfő) pedig további utasbarát lépéseket eszközöl az önkormányzat által begyűjtött észrevételek alapján a Volánbusz.

A júniusi változásokkal sikerült elérni, hogy a két nagy lakótelepet – a korábbinál gyakrabban közlekedő – közvetlen buszjárat kapcsolja össze. Megoldódott a kórház napközbeni óránkénti megközelítése Alsóvárosról, és bekapcsolták a Burgundia városrészt is, ráadásul az útvonal módosítással csökkent a Konstantin tér és Honvéd utcai belvárosi terület forgalmi terhelése.

„A változtatások után az önkormányzat és a szolgáltató cég is várta az utasok véleményét, javaslatait, majd ezeket összegezve néhány helyen módosításra kerül a menetrend. A három, leginkább igénybe vett járat – 360-as, 364-es és 365-ös – esetében összesen 9 indulási idő változik meg, döntő részben 5-10 perces eltéréssel.” – erről Ferjancsics László alpolgármester tájékoztatott.

A módosítások hatására a kórházi műszakkezdésekhez még jobban igazodó buszközlekedés valósul meg Kisvác-Alsóváros, illetve Deákvár felől. Változik néhány sejcei járat indulási ideje is: a reggeli órákban ezek közül kettő korábban indul 5 perccel, este pedig két járat később indul 5 illetve 10 perccel. A módosítások eredményeként Sejcéből a zónázó vonatok jobban elérhetők lesznek, továbbá javul a csatlakozás a kórház felé. Ugyanígy az ellenkező irányban: a vasút-autóbusz csatlakozás jobban kielégíti a felmerült igényeket, a Budapestről érkező zónázó vonatokhoz igazodva a délutáni órákban óra 40-kor vagy 45-kor indul busz Deákvár felé.

Az alpolgármester főleg a Sejcéből, illetve Deákvárról reggel indulókat kéri, hogy ellenőrizzék buszaik indulási időpotjait, nehogy lemaradjanak járataikról.

***

Módosítások a jelenlegi menetrendhez képest.

360-as járat:
- az 5.37-kor a Buki sorról induló járat a kórházig közlekedik, onnan 6.04-kor indul visszafelé;
- a 16.17-kor a Buki sorról, illetve visszafelé, a 16.34-kor a kórháztól induló járat csak munkanapokon közlekedik;
- a 17.37-es Buki sorról, illetve a 18.04-kor a kórháztól induló járat minden nap közlekedik.

363-as járat:
- a 20.40-kor a buszállomásról induló járat 20.45-kor, a 22.35-ös 22.45-kor indul;
- a 5.55-kor Sejcéről induló járat 5.50-kor, a 6.55-ös 6.50-kor, a 21.00-es 21.05-kor indul.

364-es járat:
- a 6.15-kor a buszállomásról induló járat 6.20-kor, a 18.45-ös 18.15-kor indul;
- a 17.15-kor a buszállomásról induló járat csak munkanapokon közlekedik.

365-ös járat:
- a 6.45-kor a buszállomásról induló járat 6.35-kor indul;
- a 17.45-kor a buszállomásról induló járat 17.40-kor indul és mindennap közlekedik.

366-os járat:
- a 6.10-kor Alsóvárosról induló járat érinti a kórházi megállóhelyet is.

***

A 2020. augusztus 3-tól érvényes menetrendek megtalálhatók a következő oldalakon:

- 360-as járat:
https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=360&menetrend_id=545&dir=to

- 363-as járat:
https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=363&menetrend_id=545&dir=to

- 364-es járat:
https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=364&menetrend_id=545&dir=to

- 365-ös járat:
https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=365&menetrend_id=545&dir=from

- 366-os járat:
https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=366&menetrend_id=545&dir=from

Feladó: Városháza