Közélet [2020. július 31., péntek]
Vác és Szentendre közös levele a miniszteri biztoshoz

A közös fellépés újabb részeként a váci és a szentendrei polgármester közös levélben kért személyes találkozót a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztosától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójától, dr. Guller Zoltántól. A polgármesterek célja a kormányhatározatba foglalt, az ügynökségnél elakadt turisztikai célú projektjeik további sorsának tisztázása, a fejlesztések felgyorsítása.

Mint az Fülöp Zsolt, Szentendre polgármesterének július 9-i váci látogatása és tárgyalása során megállapítást nyert, a két Duna-parti város hasonló helyzetbe került a 2017-es, a Dunakanyar – mint kiemelt turisztikai térség – fejlesztéseiről szóló kormányhatározat végrehajtásának elakadása miatt. Szentendre esetében több, mint 8 milliárdos, Vác vonatkozásában pedig 4 milliárdos forrást tartalmazó projektígérvény megvalósulása kérdőjeleződött meg azzal, hogy a beruházások irányításával, koordinálásával megbízott Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nem reagál a két önkormányzat kezdeményezéseire.
Az MTÜ együttműködésének hiánya miatt a rekonstrukciós munkák ütemezésének, a tervek egyeztetésének folyamata leállt, holott mindkét településen nagy szükség lenne az egyre veszélyesebb állapotba került nagy értékű és örökségvédelmi, idegenforgalmi szempontokból is jelentős épületek felújítására.

Az említett városvezetői találkozón Matkovich Ilona és Fülöp Zsolt megállapodott abban, hogy közösen járnak el az Ügynökségnél és az illetékes kormányszerveknél, hogy mielőbb elkezdődhessen a műemléképületek felújítása. Ezen folyamat lépéseként a két polgármester közös levelet intézett a miniszteri biztoshoz, melyben személyes találkozót kért az Ügynökség vezérigazgatói feladatait is ellátó dr. Guller Zoltántól.

„A kormány által támogatott kiemelt projektjeink esetében minden további késlekedés már közvetlenül veszélyezteti városaink reputációját, és a még meglévő turisztikai vonzerejét, kedvezőtlenül hat városainkban turizmusból élő vállalkozások, munkavállalók túlélési, illetve megélhetési lehetőségeire.
Éppen ezért az elakadt projektjeink további sorsának tisztázása, a fejlesztések felgyorsítása érdekében kérünk Öntől személyes találkozót, a közvetlen egyeztetés lehetőségét.
Szeretnénk bízni abban, hogy közösen új lendületet adhatunk a kormánydöntés szerinti turizmusfejlesztési program mielőbbi megvalósításnak.”
– áll többek között az elküldött levélben.

Feladó: Városháza