Közélet [2020. szeptember 12., szombat]
Polgármesteri egyeztetések intézményvezetőkkel

Vác nevelési-oktatási intézményeinek vezetőivel a közétkeztetési rendszer észszerűsítéséről, a szociális szféra irányítóival pedig az aktuális járványhelyzetről egyeztetett a Városházán Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester.

A közétkeztetés területén végrehajtott változtatásokról a városvezető hangsúlyozta: az átalakításra azért volt szükség, mert Vácon meglehetősen magas ráfordítással működtek a konyhák, az állam ráadásul csak előírja a kötelező feladatot, a költségeknek azonban csak egy részét finanszírozza. A város költségvetését több, mint 300 millió forinttal terheli meg az állami előírás.

Az országos példák alapján megkezdett központosítás keretében városunkban három főzőkonyha alakult át tálalókonyhává, ezekben továbbra is a városi intézményeknél előállított ételt szolgálják fel. Az ellátás megmarad a korábbi színvonalon.

Mintegy félezer középiskolás diák ellátását, az eddig a Karolina Általános Iskolának főző Apor Vilmos Katolikus Főiskola konyhája fogja végezni.

A polgármester hangsúlyozta, hogy ez az új rendszer nagyobb biztonságot nyújt a konyhai dolgozóknak és az intézményeknek egyaránt egy, a tavaszihoz hasonló iskolabezárási hullám esetén is.


***


A szociális intézmények vezetőivel tartott megbeszélésen a város vezetői megköszönték a résztvevőknek a koronavírus első hulláma alatt végzett munkát. Külön kiemelték az idősotthonokat, ahol a szigorú előírásoknak és a dolgozóknak köszönhetően egyetlen fertőzött sem volt a veszélyeztetett korosztályból.

A hajléktalanellátással kapcsolatban is köszönetet mondott a polgármester, ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatban érezhető a városlakók között jogos feszültség, melynek enyhítésére már történtek eredményes lépések.

Matkovich Ilona ismertette, hogy az országos rendelkezéseknél nagyobb szigorításokra egyelőre nincs szükség Vácon. Az önkormányzat minden segítséget megad az intézményeknek a további eredményes védekezéshez, ezért a tavaszról maradt és az újonnan vásárólt fertőtlenítőgépekből, plexifalakból és érintésmentes lázmérőkből a szociális intézmények is igényelhetnek.

Feladó: Városháza