Közélet [2020. október 15., csütörtök]
Reagálás a „nemellenzék” kritikájára

Az utcabútorok felszámolásán, kátyúzáson kívül semmilyen egyéb fejlesztés vagy beruházás nem történt – hangzott el a Váci Napló Online beszámolója szerint azon a sajtótájékoztatón, melyet a váci önkormányzati testületbe egy listás képviselőt bejuttató VVV Egyesület tartott. Csereklye Károly és Jakab Zoltán azt is megfogalmazta kritikaként, hogy a jelenlegi városvezetés nem tudott 60 milliárdos pályázati forrást szerezni a városnak.

A városvezetés reagálásában örömtelinek nevezte, hogy Csereklye Károlyék többek között azt is kijelentették: „ők nem ellenzékiek”. Ezt mindenki maga is megítélheti, hiszen a mostani szavakon túl ezt a tavalyi önkormányzati választási indulásuk is „bizonyítja”, mellyel a kormánypártok malmára hajtották a vizet. Igaz, eredménytelenül.

A Városháza megismerve a képviselő-testületből kimaradó, illetve az oda listán bejutó polgártársunk által elmondottakat, sajnálattal állapítja meg, hogy a kritikájukat minden bizonnyal az egy esztendő fejlesztéseit összefoglaló több oldalas anyag ismerete nélkül fogalmazták meg. Mint a városháza megfogalmazta: sokat dolgoztunk érte, hogy egy év alatt a váciak mindennapjaiba pozitív változásokat hozó szabályozásokat, fejlesztéseket és felújításokat indítsunk, illetve végezzünk el. Ha nem olyan választási ígéretet kérnének számon, amely nem hangzott el – például a „60 milliárdos pályázati pénz” –, akkor lenne miről értelmes párbeszédet folytatni.

A mai városvezetésnek a tiszta közéletről, a tiszta városról szólt a programja, és ennek megvalósítására kapott megtisztelő felhatalmazást egy éve. Ennek jegyében dolgozunk a következő években is – áll a reagálásban.

A városvezetés október 13-án, az önkormányzati választás egy éves évfordulóján tette közzé részletekbe menő beszámolóját az elért eredményekről, mely tájékoztatás itt olvasható:

vac.hu Közélet 2020. október 13.

www.facebook.com/vacvarosonkormanyzata/posts/2809336496057663

Feladó: Városháza