Sport [2020. október 18., vasárnap]
Labdarúgás – Bravúros pontmentés emberhátrányban

Egy hét leforgása alatt három bajnokin kell(ett) pályára lépnie NB III-as focicsapatunknak. A mai, a lilafakó elleni mérkőzés igazán eseménydúsra sikerült és végül pontosztozkodással zárult: Vác FC – Újpest II 2-2 (0-2).

Ez volt az a találkozó, melyre a vendégcsapat csak átruccant Újpestről Zuglóba, míg a váciaknak a „hazai pálya” eléréséhez több tucat kilométert kellett utazni. Arról továbbra sincs bíztató információ, hogy még meddig kell ezt tennie…

A mieink kieső helyről indították a középmezőny aljához tartozó lilák elleni összecsapást. Csapatunk számára a győzelem egy hosszú nyeretlenségi sorozat vége lehetett (volna), hiszen a Vác FC utoljára még szeptember legelején hagyta el győztesen az aktuális bajnokija után a gyepet.

A mostani mérkőzés pocsékul indult a mieink számára, hiszen már a 3. percben a hálónkban táncolt a labda. Tetézte a bajt, hogy a meccset kártyapartinak gondoló játékvezető – aki egy kiállítás mellett még 9 sárgalapot is kiosztott – az első félidő felénél Szalánszki Gergőt kiállította. Az emberhátrányban játszó váciak számára aztán még a szünet előtt tovább nehezedett a helyzet, mert az újpestiek megduplázták előnyüket.

Alighanem minden jelenlévő elkönyvelte a vendégek győzelmét. Nem úgy a váciak! Az alaposan visszakapcsoló lilák ellen ugyan még egy büntetőt is rontottak a mieink, ám a meccs háromnegyedénél Sorecz Szabolcs találata felcsillantotta a pontmentés reményét. A hajrában a kevesebb játékossal küzdő hazaiak nagy lelkesedéssel támadtak és ezt siker is koronázta. Öt perccel a lefújás előtt ugyanis Kasza Balázs Ákos is betalált, így végül csapatunk a sírból egy pontot visszahozott.

A Vác FC a jövő héten még kétszer veselkedhet neki, hogy gyarapítsa pontjai számát. Szerdán fél háromtól Kozármislenyben pótolja a korábbról elhalasztott összecsapását, majd vasárnap fél kettőkor a tabellán messze leszakadt nyeretlen sereghajtó Majosi SE vendége lesz Burzi Attila vezetőedző gárdája.

Feladó: Városháza