Közélet [2021. március 31., szerda]
Április 24-re halasztották a város által megszervezett elektronikai hulladékgyűjtést

Bár minden szükséges szervezőmunkával végeztek, a város által megszervezett elektronikai hulladékgyűjtést a súlyos járványhelyzetre való tekintettel a polgárok egészségének védelme érdekében két héttel elhalasztották.

Az április 10-re tervezett, ám végül az elképzelések szerint két hétre rá, április 24-én szombaton megtartandó begyűjtésről Kiss Zsolt elmondta: minden készen állt ugyan a jövő heti akció megtartására, ám úgy gondolták, most mindennél fontosabb az egészségvédelem „A korábbi önkormányzati ciklusokban évente maximum egy alkalommal lehetett elektronikai hulladékot szervezett formában leadni városunkban, de megtörtént, hogy teljes év eltelt ilyen lehetőség nélkül. Az új városvezetés tavalyra már két időpontra is szervezett a váciak számára leadási lehetőséget.” – mondta az alpolgármester.

Az új rendszerű begyűjtés ismét a takarékosság jegyében megszervezett akció lesz, mely ingyenes leadási lehetőséget biztosít városunk lakossága számára. A váci önkormányzat ugyanis fontos feladatának tekinti a város közterületeinek rendben tartása mellett a lakosság hulladékleadási gondjainak enyhítését, a háztartásokban feleslegessé vált elektronikai hulladékok leadási lehetőségét is.

A szervezők a lakossági elektronikai hulladékok leadására – ha a járványhelyzet engedi – április 24-én (szombat) 9-16 óráig biztosítanak lehetőséget a Váci Városfejlesztő Kft. Deákvári fasor 2. szám alatt található telephelyének belső udvarában.

Feladó: Városháza