Közélet [2010. március 27., szombat]
Nyári időszámítás a Föld Órája után

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is március utolsó vasárnapja éjjelén történik meg kontinensszerte a nyári időszámítás bevezetése.

A szabályozás szerint március 28-án éjjel kettőkor egy órával előre kell állítani a mutatókat. Ennek következtében hatvan perccel kevesebb jut az alvásra, illetve a következő napokban reggel később világosodik, este pedig tovább lesz fenn a Nap. A nyári időszámítás október záró hétvégéjéig tart.
Ugyancsak az év harmadik hónapjához kötötten – március utolsó szombatján – kerül sor a Föld Órája elnevezésű klímavédelmi akcióra. A csatlakozó szervezetek, települések ekkor este fél kilenctől egy órán keresztül a világítás kikapcsolásával fejezik ki az energiafelhasználás racionalizálásának fontosságát. Vác idén is részt vesz az akcióban, melynek keretében a város több pontján lekapcsolásra kerül a díszkivilágítás. A szervezők kérik a cégeket, intézményeket és a polgárokat, ha tehetik csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Feladó: ES, estv@estv.hu