Kulturális
Hamupipőke
Kezdés: 2019. április 27., szombat 16:00
Befejezés: 2019. április 27., szombat

Hamupipőke
Ahogy a korábbi években, 2019-ben is, a fóti balettcsoport egy csodálatos mesével készül, melyet a tánc nyelvén – klasszikus és modern elemeket egyaránt alkalmazva- mutat be a közönségnek.

Idén egy klasszikus történetre, a Hamupipőke című mesére esett a választásuk, melyet 2019. április 27-én szombaton 16:00 órakor tekinthetnek meg a Madách Imre Művelődési Központ Színháztermében az érdeklődők.
„Folytatva küldetésünket, hogy minél több gyermekkel és felnőttel megszerettessük a táncot, egy olyan előadást készítettünk, mely mozgalmas történetével, színes jelmezeivel, modern és klasszikus zenék elegyével, leköti minden néző figyelmét, tartozzon bármely korosztályba. Töretlen lelkesedésünket, elhivatottságunkat és tánc iránti rajongásunkat szeretnénk átadni a közönségnek is egy-egy produkció alkalmával.”

Valószínűleg a történet mindenki számára ismert: a hamuban lencsét válogató, végtelenül kedves lány sorsa, hogyan fordul jóra, és az álma hogyan válik valóra, szó szerint egy varázsütésre. Természetesen nem hiányozhat majd a Gonosz Mostoha, a Tündérkeresztanya és a Mostohatestvérek, a barátságos egerek, a bájos kismadarak, tündérek és még sokan mások!

Kicsik és nagyok számára egyaránt élvezhető mese balett, változatos zenékkel és látványvilággal, gyerekektől gyerekeknek és persze mindenkinek!
Szereplők: fóti balett csoport növendékei
Grafika: Poleczky Adrienn
Feladó: Madách Imre Művelődési Központ, informacio@mimk.vac.hu
Link: www.mimk.vac.hu