címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

A Nemzeti Összetartozás Napja Vácon

A Nemzeti Összetartozás Napja Vácon

Hagyományos módon idén is a Duna-parti Országzászlónál tartották meg a városi emlékünnepséget, a trianoni békediktátum felidézését hivatott Nemzeti Összetartozás Napját.

A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, a trianoni eseményekre emlékezve, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Az idei váci eseményen a Himnusz közös eléneklését követően Kormos Zsófia, a Parlando Színházi Társulat tagja szavalta el Totth Jenő: Pereg a dob című versét. Majd emlékező beszédében Rados Krisztina, a Váci Juhász Gyula Általános Iskola történelem szakos tanára idézte fel a trianoni szerződés tartalmát, következményeit, annak magyarságra történő hatásait.

A folytatásban Miller Zoltán színész-énekes műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. A rendezvény végén az önkormányzat, az egyházak, a pártok, civil szervezetek képviselői és a jelenlévő polgárok koszorúk, virágok elhelyezésével tisztelegtek az elődök emléke előtt, majd a Szózat eléneklésével zárult a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott megemlékezés városunkban.

Feladó: Városháza

EU pályázatok