címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Kamerák buktatják le a hulladékgarázdákat

Kamerák buktatják le a hulladékgarázdákat

Térfigyelő kamerák telepítésével igyekszik megálljt parancsolni az illegális hulladékot közterületen lepakoló környezetszennyezőknek az önkormányzat. A határozott fellépés folyamatáról Szeri Mihály adott tájékoztatást az ES TV-Vác Híradójának.

A váci Közterület-felügyelet (KESZ) vezetője elmondta: az önkormányzat a váci emberek közös pénzéből jelentős összegeket fordít az illegálisan lerakott hulladékok elszállítására, ezért köztéri kamerák kihelyezésével igyekeznek lebuktatni a szabályszegőket.

A városi térfigyelőrendszer bővítésének anyagi hátterét már korábban költségvetési átcsoportosítással biztosította az önkormányzat. Februártól ugyan már egy erre szakosodott cég üríti a kukákat és szállítja el a házak elől a zöld és a szelektív hulladékot, de az illegálisan lerakott szemetet továbbra is az önkormányzat kénytelen összeszedni, ami jelentős többletkiadást jelent végső soron a váci adófizetőknek.

Szeri Mihály tájékoztatása szerint táblák is felhívják a figyelmet, a bekamerázott területekre. Amennyiben ennek ellenére illegális szemétlerakást észlelnek, akár a rendszám alapján be tudják azonosítani az elkövetőket és a felügyelet elindítja a szabálysértési eljárást.
„Első körben 10-től 50 ezer forintig lehet bírságolni, illetőleg, ha nagyobb mennyiségű illegális szemetet helyeznek el, amiben veszélyes anyag van, az bűncselekményt követ el és szabálysértési feljelentést, illetve büntetőügyi eljárást fog maga után vonni.” – mondta a KESZ vezetője, aki hozzátette: szabálysértés és bűncselekmény esetén is a rendőrség jár el.

Feladó: Városháza

EU pályázatok