címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 19. | péntek
Emma napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Folyik a felkészülés

Labdarúgás – Folyik a felkészülés

Éppen két hete, január 4-én kezdte el a felkészülését az NB III február közepén esedékes tavaszi rajtjára a Vác FC.

Mint arról beszámoltunk (vac.hu – Sporthírek január 10.), a mieink a tervek szerint február 13-án a Makó elleni hazai bajnokival indítják a 2022-es tétmérkőzések sorát. A Vác jelenleg még éppen bennmaradó pozícióban (a 20 csapatos Közép csoport 16. helyéről) vág majd neki a hátralévő 18 mérkőzésnek. Ezek közül 10 lesz hazai környezetben, nyolc pedig idegenben. A mieinknek az eddig megszerzett 18 ponthoz kell annyit gyűjteni, hogy ne legyen gond a harmadosztályú tagság megtartásával.

A két hete folyó edzésmunka közben a tervezett kilencből (melyek mindegyike az ellenfél otthonában lesz/volt) már két előkészületi találkozót is megvívott a csapat. Előbb a Budaörs ellen nyert a Csank-legénység 2-0-ra, majd az élvonalbeli Újpest második csapatát verte 2-1-re. A program szerint legközelebb holnap a gyöngyösiekhez látogatnak a mieink.

A váci klub honlapján közben bejelentette, hogy az együttes kezdőkapusa, Halasi Péter (képünkön) a másodosztályú Tiszakécske gárdájához igazolt. Mivel az ősszel megszerzett pontok javarészében jelentős szerepet játszott – a 12 gólt szerző Mertse Ábel mellett – a bravúrok sorozatát bemutató hálóőr, pótlása nem lesz egyszerű a váciak számára.

Fotó: vacfc.com

Feladó: Városháza

EU pályázatok