címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 18. | csütörtök
Andrea és Ilma napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Jönnek a bajnokik

Labdarúgás – Jönnek a bajnokik

A héten befejeződik a vasárnap folytatódó NB III-as bajnoki sorozatra való felkészülés és ismét tétmeccseken a pontokért lép majd pályára a Vác FC.

A január 4-én kezdődött edzéssorozatot felkészülési mérkőzések színesítették a Közép csoport 20 csapat közül az éppen bennmaradó 16. helyen telelő Vác FC számára is. Ezeken már nem vett részt a másodosztályba, a Tiszakécskéhez eligazolt Halasi Péter kapus. Helyére a harmadik vonal Nyugati csoportjában szereplő Mosonmagyaróvár 29 esztendős tartalék hálóőrét, Nacsa Pétert (képünkön) igazolták le Csank Jánosék. Mellette érkezett még a 19 esztendős Héjjas Zsombor, aki egy másik NB III-as csoportban, a Nyugatiban szereplő Törökszentmiklós középpályása volt.

A váciak a felkészülés heteiben összesen kilenc tesztmérkőzésen léptek pályára. Ezek rendre az ellenfél otthonában, vagy semleges pályán lettek megrendezve. A mérkőzések kétharmadát megnyerte a csapat, három alkalommal pedig vereséget szenvedett.

Február 13-án délután kettőkor pedig elrajtol a tavaszi sorozat. A tervek szerint ekkor a váci stadionban a csoport egyik meghatározó együttese, a mieinknél eddig 21 ponttal többet gyűjtő Makó lesz az ellenfél.

Feladó: Városháza

EU pályázatok