címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Vácon a helyzet változatlan(ul rossz)

Labdarúgás – Vácon a helyzet változatlan(ul rossz)

Vasárnap megkezdődött a labdarúgó harmadosztályban is a küzdelem a pontokért. A mieink a dobogóért harcoló ellenféllel szemben sima vereséggel indították az idényt: Vác FC – Makó 0-3 (0-1).

A két ellentétes célokért hajtó együttes őszi összecsapásán Makón sima, háromgólos hazai siker született. Az őszi szezon vége viszont a mieinknek sikerült jobban, hiszen míg a rivális két vereséggel zárták, a Vác 4 találkozót vívott meg veretlenül. Ám ezzel is csak azt érték el a Csank-tanítványok, hogy továbbra is éppen alattuk húzzák meg a kiesést jelentő vonalat a tabellán. Ez a mostani meccs eredményétől függetlenül a forduló után is változatlan maradt.

A téli holtidény után sem növekedett meg a váci szurkolói létszám a hazai bajnoki alkalmával. Amely mérkőzés a felkészülést dicsérő nyilatkozatok és bizakodások ellenére ugyanolyan pocsék váci meccsindítást hozott, mint az nem egyszer az ősszel is történt. Pár lehetőséget még megúszott csapatunk, ám még az első negyedóra vége előtt egy mintaszerű támadás végén vezetést szereztek a vendégek, 0-1. A gól után kiegyenlített játék folyt a pályán komoly lehetőségek nélkül, inkább a makóiak akarata érvényesült.

A szünetben egy-egy csere történt mindkét gárdánál és valamivel aktívabban kezdett támadni a váci csapat. Ám egy gyors kontra után eben a félidőben is gyorsan zörgött a hazai háló, 0-2. Majd újabb 10 perc lepergése után ismét mehettek a mieink a középkezdéshez, mert már háromgólosra nőtt a vendégek előnye, 0-3.

A félidő felénél hármas cserével próbált életet lehelni tanítványaiba Csank János. Ezután majdnem sikerült is a szépítés, de vendégeket ezúttal a felső léc kisegítette. A folytatásban leült a mérkőzés, csak pár csere és sárga lap színesítette a történéseket. Maradt a kijózanító súlyos vereség, mely továbbra is azt vetíti elő, hogy a váci csapatnak bizony a tavasszal ugyanúgy pengeélen kell táncolni a bennmaradás és a kiesés között, mint történt az vele egy esztendővel korábban.

Az eddig begyűjtött 18 pontjával tehát a Vác FC továbbra is a 16. helyen áll a 20 csapatos táblázaton, de már csak jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem csúszott kieső pozícióba. Legközelebb ismét hazai környezetben próbálhatnak valamit szépíteni helyzetükön. A sorsolás szerint február 20-án vasárnap délután kettőkor a Monor látogat Vácra.

Feladó: Városháza

EU pályázatok