címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 18. | csütörtök
Andrea és Ilma napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Méltóságteljes városi ünnep kitüntetésekkel

Méltóságteljes városi ünnep kitüntetésekkel

Ebben az évben is nagy érdeklődés mellett tartotta meg Szent István-napi ünnepségét városunk. Az Államalapításra és első királyunkra emlékező rendezvény ezúttal is a már megszokott hagyományok szerint zajlott.

A Himnusz közös eléneklését követően Marton Zsolt váci megyéspüspök mondott ünnepi beszédet. Ebben felidézte Szent István tevékenységét, sorra véve azon jelzők tartalmát, melyekkel államalapító királyunk nevét ma említik. Többek között elmondta: hiba az adott kor történelmi tetteit egy későbbi gondolkodás, politikai felfogás alapján megítélni. Mint hangsúlyozta: szeretettel ajánlja, hogy tanuljuk el István királytól a béketeremtést és a befogadást. „Tanuljuk meg tőle észrevenni azokat az embertársainkat, akik valóban segítségre szorulnak, és befogadni azokat, akiknél ez tényleg szükséges.” – emelte ki ünnepi beszédében a váci egyházmegye püspöke.

Az új kenyér megáldása után Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester átadta „Vác Város Díszpolgára” címet dr. Kampós Katalin gyermekorvosnak. Idén posztumusz „Pro Urbe” egyéni díjjal ismerték el Furucz Zoltán újságírói munkásságát. (A díjat két lánya, Angelika és Anita vette át.) Szintén posztumusz egyéni „Pro Urbe” díjat érdemelt ki Cs. Nagy Tamás, a zeneiskola egykori igazgatója. (A kitüntetést özvegye vette át.) Balesete miatt nem tudta átvenni egyéni „Pro Urbe” díját a Boronkay iskola igazgatója, Fábián Gábor. Az ő elismerését feleségének, Fábiánné Kőszegi Erzsébetnek adták át a városvezetők.

A „Vác Város Egészségügyéért” kitüntetést ebben az esztendőben dr. Niegreisz Mária, az Országos Véradó Szolgálat Váci Területi Vérellátó vezetője és Nagyné Tar Ágnes szakasszisztens érdemelte ki. A díjazottak nevében dr. Kampós Katalin köszönte meg az elismeréseket, majd Inotay Gergely felolvasta a balesetét követő rehabilitáción lévő Fábián Gábor levelét.

(A kitüntetettek méltatása mellékletünkben olvasható.)

Miután Matkovich Ilona röviden tájékoztatott arról, hogy hamarosan elkezdődik a Szent István tér felújítása, a rendezvény végén a város vezetői, a pártok, szervezetek képviselői megkoszorúzták Szent István szobrát, majd közösen elénekelték a Szózatot.

Az ünnepségen közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Kóbor Tamás operaénekes, a Váczi Néptáncegyüttes, valamint a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium.

(Képünkön balról jobbra: Furucz Angelika, Furucz Anita, özv. Cs. Nagy Tamásné, dr. Kampós Katalin, Matkovich Ilona, Fábiánné Kőszegi Erzsébet, dr. Niegreisz Mária és Nagyné Tar Ágnes.)

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
A kitüntetettek méltatása.pdf

EU pályázatok