címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 19. | péntek
Emma napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Kézilabda – Itthon maradt a Dunakanyar Kupa

Kézilabda – Itthon maradt a Dunakanyar Kupa

A három hét múlva rajtoló NB I-es bajnokságra való felkészülés jegyében kétnapos nemzetközi női kézilabda tornát rendezett tegnap és ma a Váci NKSE. A kupagyőztes a rendező csapat lett.

Nemzeti ünnepünk délutánjára hozta előre a két elődöntőben mind az MTK, mind a Vác a tűzijátékot. A pénteki első elődöntőben 45-32-es fölényes MTK győzelem született a Vasas ellen. Ezt követően a Váci NKSE 42-23-ra verte a szlovák Mihalovce együttesét.

A szombati helyosztókon előbb jobb hajrájának köszönhetően a szlovák hölgykoszorú 35-28-ra verte a az angyalföldieket. A kupagyőzelemért pedig a váciak az MTK-val találkoztak.

Kölcsönös támadásbeli bakik után a mieink szerezték az első gólt, majd – néhány egyenlő állást leszámítva – végig 1-4 találatnyi előnye volt csapatunknak. A kezdeti gólapály után szünetig már gyakrabban rezdültek a hálók. A 20. percben egyenlíteni tudtak a vendégek, majd a pihenőig ezt még 5 alkalommal megismételték. A kétgólos váci fórt a szünetre a hetesei mellett három talpról eleresztett sikeres átlövést is prezentáló Kuczora Csenge állította be büntetőből.

A térfélcsere után is a hazaiak kaptak először lábra. Ezzel 5 perc elteltével négyre növelték a különbséget. A folytatásban ismét váltakozva zörögtek a hálók. A záró negyedóra elején fáradni látszott a Vác, el is apadt minimálisra a fórja. Az utolsó percekre visszaálló Bukovszky Anna a legjobbkor védett bravúrosan és a bokasérülése miatt pihenő Kácsor Gréta is fontos gólokat dobott visszatérve a pályára.
Végül izgalmas véghajrában sikerült kicsikarni a tornagyőzelmet eredményező 32-30-as sikert.

Váci gólszerzők: Kuczora Csenge 10 (5); Kácsor Gréta 8; Helembai Fanny 4; Diószegi Nikolett és Schatzl Natalie 3-3; Szondi Zsófia 2; Aron Andrea és Grosch Vivien 1-1.

A Dunakanyar Kupa végeredménye:
1. Váci NKSE
2. MTK
3. Mihalovce
4. Vasas

Mindhárom különdíjat váciak kapták. Képünkön balról jobbra: a torna legjobb kapusa Pásztor Bettina, a legjobb mezőnyjátékosa Kácsor Gréta és legeredményesebb góldobója Kuczora Csenge.

Fotó: Fehér Viktor

Feladó: Városháza

EU pályázatok